46. ~ Ez csak egy rossz álom

Egy és fél órája utazunk. Valójában Changjo erősködött, hogy vágjunk neki az útnak, és látogassuk meg szüleit. Mondanom se kell, hogy félek a találkozástól. Vajon mi lesz a véleményük híres fiúk felcsinált barátnőjéről? Valószínűleg nem számíthatok semmi kedves szóra. Talán, ha előbb mutatkoztam volna be nekik, minthogy bekaptam volna a legyet...

- Jól vagy? - kérdezi századszorra is Changjo.

- Igen, jól. - válaszolom már idegesen. Kezd unalmassá válni az aggodalma.

- Igyál vizet.

- Nem kívánom. - utasítom vissza.

- De innod kell! Alig ittál ma még valamit.

Kirántom a kezéből az üveget, belekortyolok egyet, s kidobom az ablakon a maradékot.

- Te normális vagy? Ez volt az utolsó üvegünk! Most mi lesz, ha szomjas lesz az egyikünk?

- Mit tudjam én? - utólag tényleg jó nagy baromságot csináltam, de istenem, hagyjon már békén.

- Ma tiszta hülye vagy. Jobb lesz, ha ma mégse megyünk anyámékhoz, mert egy ilyen elviselhetetlen lányt nem szeretnék neki bemutatni.

- Helyes. Forduljunk vissza.

- Nem. Ma hotelben alszunk, és holnap folytatjuk az utat tovább.

- Én otthon szeretnék aludni.

- Magasról leszarom. Én viszont nem fogok holnap megint 3 órát kocsikázni. Két kilométerre innen van egy hotel, az tökéletesen megfelel nekünk.

Ezzel a téma lezárul. Utálom, hogy mindig Ő győz. UTÁLOM! Miért tőle lesz gyerekem? Miért? És egyáltalán miért Ő a barátom?

- Ne vágj már ilyen fancsali képet. - köt belém.

- Milyet kéne vágnom? Esetleg örülnöm kéne?

- Örülj, hogy élsz, bazdmeg.

Changjoval összenézünk, majd mikor észlelem, hogy senki nem figyel az útra, visszapillantok. A torkomon már csak a sikítás jön ki.

Sziréna zajára kelek. Szemeimet alig tudom kifeszíteni. A könnyeim elhomályosítanak mindent. Első dolog, amit megérzek, hogy a hasam iszonyatosan fáj. Egy összefüggő húzódást, görcsös fájdalmat és villámszerű nyilallást érzek a mellkasom alatti résztől egészen a szeméremdombomig. Odakapom kezeimet, és amennyire tudom, megszorítom. Lábaimat nehezen ugyan, de sikerül felhúznom.

Valami nem stimmel. Hol van mellőlem Jonghyun?

Remegő ajkaimmal alig tudom kimondani nevét. Csak halk susogást tudok kiadni magamból, s kényszeres síráshangokat.

- Itt van a hölgy. - alig fél méterre hallom egy férfi hangját. Ez biztos egy tűzoltó. Csakis az lehet. - Szedjük ki.

Feltépik az ajtót.

- Jól van?

- N-n-n-nem.

- Mije fáj?

A hasamra bökök.

- Rendben. Várjon egy percet, megpróbáljuk óvatosan kiemelni a kocsiból, majd elszállítjuk a kórházba.

A férfi karja után nyúlok.

- H-h-hol van Ő?

- Kicsoda?

- Changjo.

- Ó, hogy a fiú? Őt már elszállították.

- Nincs baja? - izgulva kérdezem.

- Az állapotát már a helyszínen stabilizáltuk.

- M-mi-mi történt vele? - könnyeim végig csorognak arcomon, s államnál lecsöppennek a nadrágomra. Egytől egyig véresek.

Várom a választ, de egyszerűen nem kapok. A férfi alám nyúl, és egy határozott mozdulattal kiemel. Felüvöltök fájdalmamban.

- Jól van, nem lesz semmi gond. - nyugtatgat.

Pedig tudom, hogy baj van. Sejtem már, miért fáj ennyire a hasam.

Felraknak egy betegágyra. Több mint öt ember környékez be, és ér hozzám. Mindegyik érintés fáj. Az üvöltés sem tudná enyhíteni. Még a gyógyszerek sem. Ez a fájdalom nem kívülről fakad, hanem a szívem legmélyéről.

- Changjo. Hol van? Őt akarom. - fordulok egy nő felé. Mintha tudomást se szerezne a szavaimról.

Felemelnek egy kocsiba, telenyomnak injekcióval és gyógyszereket tömnek a számba, melyek teljesen elzsibbasztanak. Émelygek, homályos lesz minden, s elsötétül előttem a világ, mintha csak elvágták volna az életem zsinórját.

45. ~ Nem állok készen erre

- Akkor ezek szerint mégis baj,  hogy előbb jöttem. Mi történt, míg nem voltam itthon? - leül mellém.

- Remélem nem baj, ha most elmegyek. - áll fel NiYae. - Jobb lesz, ha ezt négyszemközt beszélitek meg. Sunji, neked sok sikert, és még annyi, hogy nagyon szeretlek. - szorosan megölel. – Akkor, hát,  sziasztok.

- Hello. - Köszön el tőle Changjo.

Én csak intek neki.

- Ez miért kívánt szerencsét neked? És mióta vagytok megint jóban? Az ilyenekről nem igazán számoltál be nekem Skypeon.

- Nem olyan lényeges, ezért nem mondtam.

- De egész héten nem mondtál magadról semmit! Végig én beszéltem neked a fellépésekről, de valójában rohadtul haza akartam már jönni, mert végig hallottam és láttam rajtad, hogy valami nincsen rendben. Aggasztott a tudat, hogy nem lehetek melletted. - fejemet mellkasához szorítja. - Hiányoztál.

- Te is nekem. - karolom át.

- Mi ez a levél? - tekintete szúrósan szemez a kávézóasztalon heverő lappal.

- Semmi érdekes.

- Csak nem ez miatt sírtál? - gyanakvó pillantást vet rám.

- Öhm, nem. - felkapom a levelet és begyűröm a nadrágom zsebébe.

- Miről szól? Valami hivatalos levélnek tűnt, mert nem kézírással lett írva. Kérlek, mond el. Nem akarom, hogy titkolózz előttem.

- Elmondom, csak adj némi időt, mert igazán még nekem se sikerült felfognom. Most főzök vacsorát, aztán beszélhetünk.

- Segítek főzni.

- Hagyjad, majd megcsinálom én. - hirtelen kelek fel a kanapéról, aminek a hatására vissza is esek. Megszédültem.

- Sunji! - Fogja meg hideg kezemet Jonghyun. - Feküdj le. Te nagyon nem vagy jól.

- Semmi bajom, komolyan. Adj két percet, és jobban leszek.

- Nem hiszek neked. - felkap a karjaiba, és bevisz a hálószobába. - Nekem mindennél fontosabb az egészséged, de te mégse vigyázol rá. Egyszer az életben hallgass rám, és pihenj.

Az érzelemhullám újból visszatér, s pityergésre késztet.

- Na, ne sírj édesem. - betakargat, és leül mellém az ágy szélére. Mellkasomra hajtja fejét, és halkan hallgatja, ahogy szipogom. Puha keze alkaromat cirógatja, mellyel lenyugtatja a bennem tomboló sírós kedélyeket. Már érintése is olyan nyugtató hatással van rám, mintha valami nyugtató droggal tömtek volna meg.

- Changjo?! Apa leszel. - mondom ki nemes egyszerűséggel, gondolkodás nélkül.

Arcát nem látom, mert még mindig a mellkasomon pihenteti fejét. Mondani se mond semmit. Nagyon sokáig nem.

Reszketve kérdezek rá, hogy mi a véleménye. - U-u-ugye nem haragszol? Én... én, én tényleg nem akartam. Véletlen műve az egész. - csordul le könnyem az arcomon.

Végre a szemembe néz. Megijedek tekintetétől. Most tuti itt fog hagyni...

- Sunji! - mordul rám mérgesen. - Ezt eddig miért nem merted elmondani? - kemény arcvonásai meglágyulnak. Szája mosolyra húzódik.

- Te, te, te most tényleg örülsz neki?

- Hát hogyne örülnék neki? - nevet. - Bolond vagy, ha azt hitted, majd kidoblak ezért. Főleg így, terhesen. Mellesleg megbízhatnál már bennem.

- Bocsánat. - hajtom le a fejem.

- Semmi baj, csak legközelebb az ilyeneket hamarabb közöld velem. Amúgy, ha téged hibáztatnálak is ezért, akkor jó hülye lennék, mert én ugyanúgy hibás vagyok benne, mint te. Na, de fiú lesz, vagy lány?

- Nem tudom. Changjo? Biztos meg szeretnéd tartani?

- Hát persze! Abortuszra ne is gondolj.

- De... Annyi hátránya van egy gyereknek.

- És megannyi örömet is tud okozni. Figyelj, engem nem fog rajtad és a gyerekemen kívül érdekelni semmi más! Ha, ha kell, otthagyom a Teen Topot is.

- Azt nem engedném meg neked. És a rajongók mit fognak szólni? Azt se tudják igazán, hogy van barátnőd.

- És? Most ők érdekelnek a legkevésbé. Elméletileg, ha igazi fanok, akkor meg kell érteniük, hogy "Oppa"-juknak családja van, és így kell elfogadniuk. Se7ennek is van barátnője, vagy már, azóta lehet a felesége. Fogalmam sincs, de ez most nem is igazán érdekel, mert engem leginkább az baszott fel, hogy el akarod venni tőlem az egy szem gyerekünket holmi fanok miatt. A karrierem ne érdekeljen.

- Jó, én csak felajánlottam ezt az eshetőséget. Így is hulla fáradt vagy elég gyakran. Nem tudod, hogy mivel jár egy gyereknevelés. Sokszor valószínűleg én is ki leszek merülve, és akkor nem biztos, hogy fel fogok tudni kelni, akkor kellesz majd te. És mi lesz, ha te meg éppen egy fellépés fáradtságait próbálod meg kipihenni? Ki fog felkelni a gyerekhez?

- Én. Esküszöm az életemre, hogy mindent megteszek majd érted és a gyerekünkért. Megígéred, hogy nem mész el titokban elvetetni?

- Meg.

- De ezt most komolyan mondom! Ha el mered végeztetni a beavatkozást, én itt hagylak.

- De nem fogom megcsinálni. Changjo. Én még nem vagyok felkészülve az anyaságra. Segíts! Nagyon félek attól, hogy rossz anya válik belőlem.

Mellém fekszik, átveti vállamon a karját, így hozzá tudok bújni.

- Én tudom, hogy ki segíthetne neked. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy bemutassalak a szüleimnek.