38. ~ Hétköznapok.

Már 3 hónapja együtt vagyunk. Csodamód nem is veszekedtünk túl sokat. Vagyis ez hülyeség, mert minden nap összekapunk valamin, aztán rájövünk, hogy egymás nélkül nem tudunk meglenni, és akkor többnyire vagy egymás karjaiban kötünk ki, vagy az ágyban.

Elég gyakori program lett nálunk a hancúrozás, és ez kezd is hatással lenni rám, de főként Changjora, akinek az „esti műszak” mellett még ott vannak a fellépések is, és a különböző rendezvények, műsorok.

Kezdek belefáradni én is ebbe a nagy hűhóba. Nem tetszik, hogy egy nap alig látom a barátomat, pedig rajta kívül nincs nagyon másom.

NiYaevel is megszakadt a kapcsolatunk, mikor kiderült, miért is szakított vele Chunji. Pedig én igazán nem tehetek róla, hogy Ő neki Én jövök be. Bár, már nagyon remélem, hogy ez az érzés kicsit enyhült benne.

Szóval most itthon unom a fejem, és várom, hogy párom hazaérjen. Minden nap. Unalmas.

Néha már olyan dolgokat csinálok, hogy én is meglepődöm saját magamon. Pl.: Elkezdtem főzni tanulni, amihez semmi tehetségem, mint utólag kiderült, de azért még próbálkozom. Kevés sikerrel, ugyanis a vacsora mindig a kukában landol, aztán Jonghyun főz valami ehetőt, felhalmozva nekem a mosogatnivalót.

Kezdem úgy érezni magam, mint egy rabszolga a saját lakásában. Kezdek olyan lenni, mint egy igazi feleség, pedig még nem is vagyok az. Mi lesz velem később?

Lehet, az unalom visz a sírba.

- Megjöttem! – dobja le sporttáskáját a kanapéra Changjo. Beviharzik a konyhába és átkarol hátulról. Arcát beletemeti nyakamba, forró lehelete csiklandoz, ajkaival pajkosan csipkedi bőrömet.

- Szia. Ma még lesz fellépésed?

- Van egy jó hírem. Ez lesz az utolsó. Ma este ünnepelünk a fiúkkal. Gyere te is.

- Én?

- Neem, majd elviszem magammal a macskát. Igen, te.

- Hát, még nem tudom…

- Naa. Ne kéresd magad. Legyél olyan, mint amikor…

- Ne folytasd tovább. – állítom le. Elpirulok. Tudom, mire gondol. – Jó, elmegyek.

- Ez az! Tudtam, hogy belemész. Gyere a fellépésre is! Elviszlek.

- De most legyek ott egyedül?

- Hívd NiYaet is.

- Erre inkább nem mondok semmit. Te is jó tudod, hogy most nem éppen jó a kapcsolatunk.

- Hát akkor? Itt az ideje, hogy ezen változtassatok. Nem vagy már kislány. És Ő sem az. Beszéljétek meg.

- De épp ez az! Changjo, engem miért utál mindenki? – lebiggyesztem a számat.

- Kérlek, ne mondj ilyeneket. Olyan hülye vagy. Miért utálna mindenki?

- Rajtad kívül senkim se maradt. És amúgy se volt túl sok mindenkim.

- Ne gyötörd már magad ez miatt.

- Egy rakás szarnak érzem magam.

- Na, ide figyelj. – vállaimnál fogva maga felé fordít, és rákényszerít, hogy nézzek a szemébe. – Nem az teszi az embert, hogy hány barátja van, és azok mekkora arcok, hanem hogy milyenek azok a barátok. És mellesleg, nem elég neked az, hogy egy rakás idolal vagy körbe véve? És az egyik még a barátod is. Szerintem nem mindenki mondhatja el ezt magáról.

Megrántom a vállam, a földet bámulom. – Ja.

Igaza van. Teljes mértékben.

- Igazam van, vagy igazam van?

- Mindkettő.

- Na, ugye. És most felhívod a barátnődet, és elhívod a koncertre. – kezembe nyomja a készüléket.

Remegve emelem a fülemhez. Nem tudom, mit is kéne neki mondanom. Mindjárt kérjek tőle bocsánatot? De miért is kéne? Hisz nem tettem semmit.

Kinyomom, még mielőtt felvenné. 

37. ~ Reggeli18

Ma furcsamód elég korán kelek fel. Nem vagyok már álmos címszóval, végül kikelek az ágyból fél óra forgolódás után, hogy majd csinálok magamnak egy kávét.

Miközben kicsoszogok puha tutyimba a konyhába, megállok az egész alakos tükör előtt.

- Megint híztam. – jegyzem meg hangosan. Kidugott hasamat megsimogatom, majd jó belecsípek a hájamba.

- Te hülye vagy.

Összerezzenek.

- Basszus, nagyon megijesztettél.

- Te meg felébresztettél. – dörzsöli kicsi szemeit Changjo. Ásít mellé egy jó nagyot.

- Bocsánat.

- Semmi.

- Ma kell menned valahova?

- Este megint fellépés. – nagy sóhaja jelzi, hogy nem igazán van kedve hozzá.

- Még mennyi lesz?

- Nem tudom. Sok. Gondolom.

- De legalább adnának pihenőt kettő között.

- Adnak. Majdnem 24 órát.

- Aha, amiből max 8-at alszol, a többit meg azzal töltöd, hogy ide-oda mész.

- Ezzel mire akarsz kilyukadni?

Lehet idiótaság, de kezd elegem lenni a sztárságból. Egy napot nem tudott velem tölteni. A tegnap esti meg különösképpen felzaklatott. Nem hajthatnak meg ennyire senkit.

- Áh, hagyjuk. Csak veszekedés lenne a vége.

- Már nincs visszaút. Ha egyszer belekezdtél…

- Nem, tényleg nem mondtam semmit. – legyintek.

- Mond el. – nekilök a falnak. Kezd erőszakossá válni. Arcvonásai is durvábbak lesznek.

 Összehúzom magamat. Nem szeretem, mikor ilyen.

- Nem. – már kevésbé sem vagyok olyan magabiztos, mint pár perccel ezelőtt.

- Biztos ellenkezni akarsz? – megfeszülnek nyakán az izmok. Homloka alig pár centire van az enyémtől.

Keze végigszalad a domborulataimon, becsúszik a pizsamanacimba és erősen belemarkol női nemi szervembe.

Szóval erre ment ki a játék.

- Igeen. – húzom az agyát.

- Te akartad. – mutatóujját végighúzza csiklómon.

Izgatásának eredményeképpen felsóhajtok. Vállára hajtom a fejemet.

Hirtelen kiveszi kezét és mindkét combomat megragadja hátulról. Felkap.

És megint a pulton kötök ki.

- Te nagyon a konyhába akarod csinálni.

- A hálót már felavattuk. – letolja nadrágját, aztán az enyémet is lehúzza.

Széjjelebb nyitja lábaimat, a bugyimat oldalra húzza, és lassan fejével közelít nyílásom felé.

Vörös haját ujjaim közé fogom, és abba kapaszkodom, miközben nyelve szorgosan dolgozik odalent.

- Ahhh… - elégedetten fújom ki a levegőt.

- Na, jó, ennyi. Nem bírok magammal tovább. – és ezzel le is tolja magáról a maradék szövetet.

Közelebb húz magához, egészen a pult szélére. Fogaival letolja vékony tangámat, amit lerúgok a padlóra.

Óvatosan beleültet ágaskodó férfiasságába, és úgy maradunk egy kicsit, hogy szokjak hozzá a mérethez.

- Changjo. – suttogom fülébe.

- Igen édesem?

- Szeretlek. – pajkosan beleharapok a fülcimpájába, mire levesz a munkalapról és nekinyom a szekrénynek. Mozgolódni kezd bennem, én pedig tétlenül belécsimpaszkodok.

Nagyokat lök, jó mélyre, ami tetszik, csak hátamat nagyon nyomja a szekrény széle. Az egyik lökésnél annyira beleáll, hogy meg kell állítanom Jonghyunt.

- Menjünk át máshová.

Kimegy velem a nappaliba, és lefektet a kanapéra, majd fölém magasodik. Szétterpesztett lábaim közé újból becsúszik és neki is lát a munkának.

Becsukom a szememet, hogy kizárjam a külvilágot, és csak arra tudjak koncentrálni, de úgy érzem, hogy valaki figyel engem, és az nem Changjo.

- Basszameg, Sunny! – ordítok fel. – Changjo, itt néz minket a macska.

- Menj innen. Sicc! – zavarja el, de Sunny nem mozdul egy lépést se. – Menj már innét!

- Engem zavar, hogy itt van. – mondom.

- Engem is. Valami olyan ijesztő benne. Gyere, átviszlek a hálóba.

Újból belékarolok szorosan.

     Ledob az ágyra, az ajtót gondosan becsukja és rám mászik.

Forrón megcsókol, a hüvelynyílásomba rakja hímtagját, egészen addig nyomja, míg tövig bennem lesz. Csípője határozott mozdulatokat végez, makkját nekiüti a méhem nyílásának.

Megremegek. Derekamat le kell eresztenem, mert már nem bírom magamat kinyomva tartani. Changjo még lök párat, aztán belém engedni meleg ondóját. Rám hullik egész testében, aztán fáradtan bealszunk úgy, ahogy vagyunk.