14 ~ Alvás. Együtt?

Egy helyben állok, még levegőt se tudok venni. Jól hallottam? Neem, ezt most biztos álmodtam. Gyerünk Sun Ji, ébredj már fel. – hevesen rázni kezdem a fejemet.

- Jól vagy?

- Igen, bocsi, csak…

- Csak?

- Csak nem voltam biztos, hogy jól hallottam. – ráharapok alsó ajkamra. Changjo nevet egyet.

- Hidd el, ezt most tényleg komolyan gondoltam.

- Biztos, hogy valóság és nem csak álmodom? Csípj meg kérlek. – egy aprót belecsíp a fenekembe, mire felugrok. – Yaa! Nem azt mondtam, hogy a fenekembe. – rácsapok az alkarjára, mire magához húz. Egyenest a mellkasának nyom. Férfi parfümjének illata elmámorít, még csábítóbbá teszi azt, aki ezt viseli. Karjaimat háta mögé csúsztatom és viszonzom ölelését. – Te bolond. – számat szélesre húzom.

- Mert?

- Mert eddig nem merted elmondani. Apropó, az nekem még mindig nem tiszta, hogy akkor miért viselkedtél így velem.

- Először mert szimplán nem kedveltem azt az érzést, hogy tetszel a második ok meg a féltékenység volt.

- Ááhh… Minden tiszta.

Élvezem az általa nyújtott melegséget, de beugrik valami, amitől még hevesebben kezd el verni a szívem. – És akkor… Chunji?

- Mi van vele?

- El kell mondanom neki, igaz?

- Hogy?

- Hogy ő és én már nem…

- Nekem nyolc, még nem azt mondtam el, hogy járjunk. Van választási jogod.

- De én téged…

- Akkor mond. Viszont a háznak is lőttek, bár nálam maradhatsz felőlem. – vakargatja a tarkóját.

Ház vagy Changjo? Ház vagy CHANGJO? CHUNJI VAGY CHANGJO? Még az se biztos, hogy kibírjuk egymást. Nagy árat fizetek, bármelyiket is vesztem.

- Changjo. – suttogom.

- Tessék?

- Nem szóltam. – hazudom. – Nem megyünk haza? Ki akarom pakolni a dobozaimat.

JongHyun segít behordani azokat is, amelyikek még a folyosón vannak és nekiállunk kicsomagolni a dobozok tartalmát. A törékenyeket én veszem ki a ruhákat pedig rá bíztam.

Egy kényes kérdés forgolódik bennem, de nem merek rákérdezni.

- Öhm… Changjo, hol alszok?

- Majd a szobámba. Én kijövök aludni a kanapéra, ha neked az úgy megfelel.

- Legyen. – de igazából nem ezt akartam. Azt akarom, hogy ott legyen mellettem, amikor elalszok és ő legyen az első, akivel reggel találkozok. Bár az utóbbi akkor is úgy lesz, ha nem alszik velem, de hát na, a közelsége a lényeg.

- Szerintem ennyi mára elég. Holnap is pakolászhatunk, de már éjfél elmúlott és szeretnék még aludni is.

Helyeselek.

Elmegyek mosakodni, felhúzom az alvós ruhámat és bemegyek a szobába. Changjo összekészítette az ágyneműjét, hogy majd kiviszi, de úgy tűnik, még nem ért rá kivinni. Odamegyek és beleszagolok a párnájába. Iszonyat jó illata van, jól meg is szorongatom.

- Hát te? – gyorsan visszateszem a párnát.

- Olyan jó illata van. Figyelj, én nem akarok egyedül aludni.

- Azt akarod, hogy aludjak veled? – kérdőn felvonja szemöldökét.

Megint fülig pirulok és bólintok egyet.

- Te lány. – visszarakja cuccát az ágyra és befekszik. Nem habozok, én is mellé fekszek. Egymásnak háttal vagyunk, de megfordulok, hogy jó éjtet tudjak neki kívánni. Ő is pont akkor fordul meg, orrunk hegye össze is ér. Kicsit hátrébb iszkolok, de feleslegesen, mert Changjo magához húz. Egész testemen végig fut a hideg, minden egyes szőrszálam feláll, de mégis kellemes bizsergést észlelek.

- Jó éjt. – fúrom magamat bele mellkasába.

- Neked is. – egy puszit kapok tőle a homlokomra, ami még egy okot ad arra, hogy a bizsergés erősödjön.

Lehunyom a szemem, de csak egy, egy és fél óra után sikerül elaludnom. Nem mertem mocorogni, féltem, hogy felkeltem JongHyunt. Kényelmetlenül éreztem magam, de végül hosszas szenvedésem után sikerült álomba merülnöm.

- Jó reggelt. – nyújtózkodik mellettem Changjo.

- Úgyszint. – ásítok egy hatalmasat.

- Csak nem vagy álmos?

- De az vagyok. Nem aludtam valami jól.

- Gondoltam. Három vagy négy órán át nem is moccantál.

- Nem akartalak felkelteni.

- Nem keltettél volna. Szerintem jobb, ha külön alszunk.

- NEM. – tiltakozom az ötlete ellen. Hiába aludtam rosszul, attól még igenis tetszett, hogy ott volt mellettem.

Megcsörren a telefonom.

- Chunji az. – nézi a kijelzőét Changjo. Átadja nekem a készüléket és felveszem.

- Szia angyalom. Ma nem találkozunk? Azt ígérted bepótoljuk azt a napot.

- De, mindenképpen kell találkoznunk. Valamit el akarok neked mondani. Személyesen.

- Nem hangzik valami jól a hangodból ítélve, de rendben. Akkor olyan 11 körül érted megyek.

- Okés. – Szia.

- Szia, puszi.

Leteszem.

- Mit akart?

- Nem akarom, hogy tönkremenjen a kapcsolatotok. Hisz mégis csapattársad.

- Hidd el, Chunji nem ilyen. Egyik csaj után jön a másik nála.

Kicsit szarul esik, hogy csak így elfelejt majd, de inkább, minthogy hetekig őrlődjön.

- Elkezdek készülődni. – felpattanok és kimegyek a fürdőbe, hogy szebbé tegyem magam.

Vajon mi fog kisülni ebből? Már előre parázok. 

13. ~ Olyan bonyolult

   

  Nem válaszol. Elmegy. Hogy hova? Azt nem tudom, de gondolom kiszellőzteti a fejét. Utána kéne mennem? Nem hiszem, de ha ki akarok belőle valamit is csikarni…

Megfogom a kabátomat és kiszaladok utána. Nem látom sehol, csak sejtem, merre mehetett. Kiszaladok a házból és egyenest a parkolóba futok. Szétnézek, hogy ott van-e a kocsija, de nincs. Kiveszem a zsebemből a kocsi kulcsot és beszállok a kocsimba. Amilyen gyorsan csak lehet, száguldozok a városba és a parkot veszem célul.

- Changjooo! – kajabálom, de semmi válasz. Már a fél parkot bejártam, de nem találom. Lehet, hogy mégis máshova mehetett.

Egy pillanat alatt történik minden. Valaki megragad és beránt a bokorba. Befogja a számat, hogy véletlen se tudjak segítségért kiabálni. Erős markával a combjához szorít. Kinyitom a szemem, hogy jobban szemügyre vegyem az elrablóm, hátha még szükségem lesz az adatokra a nyomozóknál, már ha élve megúszom.

- Shhh… Ne ficánkolj már.

- Jong Hyun? – levakarom magamról tenyerét. – Mi a francot csinálsz velem?

- Csak meg akartalak ijeszteni. – mosolyog. Mintha csak kicserélték volna. Érthetetlenül nézek rá. – Mi az? Mi olyan érdekes az arcomon? Van rajta valami? – letörli az arcát.

- Ja nem.

- Hát akkor?

Megrázom a fejem. – Semmi. – talán most, hogy normálisan viselkedik, megkérdezhetném újból. – Jonghyun?

- Jobban szeretem a Changjot.

- Akkor Changjo?

- Hm?

- Mik ezek a hangulatváltások nálad?

Elkomorodik. A füvet piszkálja és gondolkodóba esik.

- Azt hiszem tudom rá a választ, de még nem szeretném neked elmondani.

- Nyugodtan megoszthatod velem. Nem harapok. – kuncogok.

- Nem, mert ebből még csak a baj lenne. Felforgatnék vele mindent.

- Értem.

A lágy, hűvös szellő megcsapja az arcomat. A holdfény megvilágítja az egész füves területet, a zöld, ringatózó fűszálak csak úgy csillognak alatta. Halk tücsök ciripelést érzékelek a messzeségből. Ezt a zajt Changjo zavarja meg. – Sun Ji. Boldog vagy Chunjival?

Összeráncolom a homlokom. – Ezt hogy érted?

- Hát… milyen mellette?

Nem tudom rá a választ. Gondosan kutatok az elmémbe, hogy mit is érzek akkor, amikor vele vagyok.

- Jó, de csak akkor vagyok boldog, amikor velem van. Ha elmegy, nem érzem hiányát. Szerintem ha szerelmes lennék belé, akkor most nem így kéne éreznem.

Fekete írisze megcsillannak, ahogy a Holdra szegezi tekintetét. Azt mondják, hogy a fiúk nem szépek, hanem helyesek. Changjo ezt megcáfolja. Ő igenis szép, szebb mindenkinél. Fürkészem arcát, nem érdekel, ha észreveszi. Alaposan megjegyzek minden egyes négyzetcentimétert rajta. Vastag száját, a kis anyajegyét, cuki orrát, mandulavágású szemeit, kiálló állkapocs csontját.

Legjobban akkor is az ajkai vonzanak, de nem tehetek elenne. Nem csillapíthatom vágyaimat, mert Changjo megint megutálna, és szinte biztos vagyok benne, hogy elhúzódna, ha én meg akarnám csókolni.

De miért álmodozok én róla? Mi az, ami annyira vonz benne, miközben olyan semlegesen viselkedik velem. Hol normális, hol pedig bunkó, de akkor nagymértékben az. Mégis ez a kiszámíthatatlansága az, ami megfogott. Hiába utálom, legbelül mégis mást parancsolnak nekem. Azt suttogja a szívem az agyamnak, hogy szeressem. Bár ellen tudnék neki állni…

Viszont ott van Chunji… Mit kéne vele tennem? Köcsögség lenne, ha csak úgy ott hagynám, és még ott a lakás is. Mellesleg nem hiszem, hogy Changjo bármikor is belém szeretne. – belekapok a hajamba és húzom, ameddig már nagyon fáj.

- Ezt most miért csinálod? Hagyd abba. Ne tegyél kárt magadba. – kezeimet kiveszi a hajamból és az egyiket lenyomja a földre. Nem engedi el, fogja tovább és úgy ülünk a füvön.

Zavarba ejt, nem is merek rá nézni, mert nem akarom, hogy észrevegye a pírt az arcomon. Hajammal is próbálom takargatni, de Changjo kitűri oldalra, a fülem mögé. – Ne takargasd az arcodat. A szemednek se teszel azzal jót, hogy belelógatod a hajad. – olyan kedves most velem. Miért nem tudott eddig ilyen lenni?

- Nem megyünk?

Megrándítja a vállát. – Nekem most tetszik itt.

Felállok, de kezemet még mindig nem engedte el, így nem tudok mozdulni. Ő is feláll utánam, de még most is egybe vannak fonódva. Annyira meglep, hogy nem akarja elengedni.

- Sun Ji, azt hiszem, készen állok elmondani. – vesz egy mély levegőt és… - Azt hiszem, többet érzek irántad. 

12. ~ Veszekedés

- Hívtalak. – mint mindig, most se néz rám. – És te kinyomtál.

- Igen. Ezzel nem mondasz nekem újat.

- Miért?

- Mert idegesítesz. – odamegyek hozzá és szembe köpöm.  Könnyedén kitörli szeméből a csulát.

- Gusztustalan vagy.

- Te meg egy köcsög, bunkó, egy utolsó szemétláda. – csapkodom a vállait. – Mond meg, miért kell utálnod? – vissza akarom fojtani könnyeimet, de elcsuklik a hangom és kifolynak.

- Álljál le. – megragadja a csuklóimat és nekinyom a falnak. Ilyen pipának még nem láttam.

- Nem. – rúg kapálózok, de nem érzékeli a fájdalmat, ha megrúgom.

- Egyszerűen idegesítesz és kész. – még erősebben odaszorít és elenged. Lerogyok a földre.

- Nem hiszek neked. Mondj valami jobb érvet.

- Ennyi, kész. Nincsen jobb érv.

- Ó tényleg? És azt mivel magyarázod, amikor normális vagy velem?

- Kevésbé vagy idegesítő. Figyelj, Sun Ji, nem mindennek kell, hogy legyen oka. Már az elején tudtam, hogy nem foglak bírni és nem is akartam és akarok rajta változtatni. Furcsa vagy és kész.

- Hát én nem értelek.

- Nem is kértem, hogy megérts. – gyorsan veszi a levegőt, orrlyukai kitágulnak, majd kicsire összeszűkülnek, mindezt 5 másodperc töredéke alatt váltakoztatja.

- Jong Hyun?

- Mi van? – emeli fel a hangját.

Összerezzenek.

- Elmegyek.

- Menjél! – üvölti.

- De, de tényleg elmegyek.

- Nem érdekel, már mondtam. Azt csinálsz tőlem, amit akarsz. És örülnék, ha minél előbb elhúznál. Amúgy se sok maradt már vissza az egy hétből. Nem pakolsz?

Azt hittem, hogy vissza fog tartani, de mire is számíthattam…

- Segítsek is? – kérdezi nyugodt hangvételben.

- Nem kell. – lebiggyesztem ajkamat, felállok a földről és odavonszolom magam az egyik nyitott dobozomhoz. Belerakok pár cuccot, ami a nappaliban van.

Changjo csak néz, de meg nem mozdulna. Ölbe tett kezekkel áll és várja, hogy végre övé legyen az egész lakás.

Odafordulok hozzá, nyitásra tartottam a számat, hogy még valamit hozzáfűzzek, de visszafojtottam magamba.

- Mit akartál?

- Semmit. – még csak az kéne, hogy kimondjam.

- Akkor ne mond el. Nekem úgy is jó.

Csendben pakolászom, mikor Changjo is becsatlakozik és segít nekem.

Egy vázát rak be az egyik dobozba, ami előtt pont állok, így kénytelen hozzám érni. Csípőmön végigcsúszik a karja, érintésére lábaim kicsit megrogynak, alig észrevehetően.

Fél óra alatt nagyjából mindent összepakoltunk.

- Hát akkor, hívom Chunjit.

- Okés.

- Amúgy ma ő mentett ki a tömegből.

- Merthogy?

- Majdnem megfulladtam, amikor elkezdtek nyomni a rajongók a színpadnál. Chunji pedig pont ott volt. Hazahozott, de neki el kellett mennie, mert… azt nem mondta miért. A lényeg, hogy nincs itt.

- Gondoltam, hogy elmegy, szereti a koncerteket. Most akkor hívod?

- Igen. – előveszem a telefonom és kikeresem a számát. Lenyomom a zöld gombot, a fülemhez emelem és hallgatom, ahogy kicsörög.

Changjo odajön és a harmadik kicsöngésre kitépi a kezemből a telefont.

- Maradhatsz, még egy hétre. – egyenes száj, sima arcbőr, egyenes szemöldök, semmi érzelem. Mi ez már megint?

Dermedten állok, kezem még mindig úgy van, ahogy akkor volt, amikor még telefon is volt benne. Szám kicsit tátva van, még pislogni se merek. Nem értem, hogy mi változott benne.

- Jong Hyun. Miért játszol velem? – egyenest belenézek íriszébe, hogy lássam, ha hazudik. 

11. ~ A koncert

Odaérünk, de persze a kasszánál is ugyanolyan hosszú a sor, mint az utakon.

- Még elmehetünk sétálni is. – ajánlja fel Changjo.

- Lehet, jobban járnánk. A zenét kintről is halljuk.

- Azért mondom, gyere. – már el is indul a kordonok mellett én meg kénytelen vagyok követni.

- Hova akarsz vinni?

- Amint látod, a színpadot egy parkra építették fel, szóval oda megyünk. Mármint a parkba.

- Áh. – bólogatok. – És mit fogunk csinálni?

- Csöndben hallgatjuk a zenét. – már megint mogorva. – Vagy ehetünk is valamit. Hoztál pénzt?

- Nem.

- Akkor kilőve. Én nem veszek neked semmit. Örülj neki, hogy elhoztalak ide.

- Örülnék neki, ha olyan lennél, mint a kocsiban. Már megint mi a bajod?

- Az égvilágon semmi.

- Azt látom. – felszisszenek. Sétálgatunk a fák között egy keskeny úton, de nem szólunk egy szót se. Hirtelen eltűnik mellőlem Jong Hyun. Szememmel keresem, mikor meglátom egy fa tövébe. Követem.

- Még ide is követsz?

- Menjek el? Ha akarod itt hagylak a nyamvadt gondolataiddal együtt és soha nem jövök vissza. Ha hiányozni fogok, valahol itt leszek. – ordibálok.

- Jól van. Akkor, szia. – int egyet. Meglepetten állok előtte. – Na, most nem mész?

- De. – sarkon fordulok és visszaindulok a koncert helyére.

 A kerítés mellett megyek hátra, a színpad mögötti részhez. Ott találok egy helyet, ahol nincsenek őrök, így merek bátorkodni, és átmászok a kerítésen.

Odaszaladok a színpadhoz és elvegyülök a tömegben. Éppen a NU’EST volt a stageen, de mire sikerült magamat befúrni előre, addigra már befejezték és csak egy pillanatra láttam egy szőke hajat, azaz Rent. Oda meg vissza vagyok az egész bandáért.

- És most következzék ez EXOOO. – ordítja egy középkorú faszi a mikrofonba. Mikor ezt meghallom, olyan izgatottság kap el, a szívem majd kiugrik a helyéről.

Mindenki sikonyál, magamat is beleértve. Ugrálunk és várjuk, hogy fellépjenek a színpadra. Ekkor megjelenik Kai és a többiek is. A sort Chanyeol zárja, és amikor meglátom, úgy érzem, végem. A nevét ordítom, ő pedig integet, a gyönyörű, csillogó mosolyával ajándékoz meg minket.

- OH MY GOOOD! BAEKHYUN!! – ordítja a mellettem levő csaj a fülembe.

- ISTENEM! AZ OTT KAI. KIM JONG IN! – integet neki oda egy másik rajongó, aki szintén a közelembe van.

Alig kapok már levegőt, de azért én is kiabálok rendesen, ahogy csak tudok és énekelem velük a jól ismert számaikat. Az egész albumot kívülről tudom, sőt, még az EXO-M albumot is megpróbáltam megtanulni, de ott még mindig tévesztek, mert bekever a koreai.

Miután elénekelték a MAMA-t lemennek a színpadról, és a következő fellépők jönnek. A Super Junior az. Ekkor még nagyobb visításokban törnek ki, én pedig már nem bírom. Rezgést érzek a táskámba, előkapom a telefont. Changjo az, de nem veszem fel, kinyomom.

Hátrébb hőkölök a színpadtól, a rajongók is egyre hátrébb nyomnak. Megbotlok, de szerencsémre nem esek el. Majd megfulladok, de most már nem azért, mert énekelek, és elfáradtam, hanem mert összenyomnak. Ebben a pillanatban megbántam, hogy kinyomtam Jong Hyunt, mert lehet, hogy itt fogok megpusztulni.

Veszek egy nagy levegőt és teli torokból elkiáltom magam. – CHOI JONG HYUN! – de semmi. – CHANGJOOO!

- Héé, ez nem a Teen Top te nyomi. – lök meg egy bunkó csajszi.

- Én nem azért… - sírok. A csaj csak nevet egyet és még hátrébb lök. – Hol vagy Changjo? – elhalkulok.

- Sun Ji! – jön messziről a kiáltás.

- Changjo?

- Sun Ji. – átkarol hátulról valaki, de már nem tudom megnézni az arcát.

- Sun Ji. – puszit érzek az arcomon.

- Ch… - kinyitom a szemeimet, de nem Changjo az, hanem Chunji.

- Igen, én vagyok az. – átkarolja a fejemet. – Annyira megijedtem.

Nem tudom, hogy került ide, de csalódást érzek.

- Hogy kerültél ide? – kérdezem.

- Errefelé jártam és meghallottam a hangod. Akkor kiszúrtalak a tömegben és kimentettelek. Ilyen törékeny lánynak nem való, hogy egyedül menjen koncertre. Pláne nem, hogy elől tomboljon. – kuncog.

- Nem egyedül jöttem.

- Hát?

- Changjo is eljött velem. Ő hol van?

- Nem tudom, én nem találkoztam vele.

- Ő nem jött be velem. Itt kell lennie a parkban. – felülök, hogy körül tudjak nézni, de nem látom. Kiveszem a táskámból a telefont. Azóta nem hívott. – Chunji, vigyél haza, kérlek.

- Oké. – feláll a fűről és alám nyúl. A karjába visz el egészen a parkolóig, ahol aztán berak a kocsijába és elindulunk a hazafelé vezető úton. Megnyugszom egy kicsit, de még mindig félek attól, hogy nem lesz otthon Jong Hyun. 

10. ~ A nagy rajongó

Épp készülődök a nagy koncertre, de egyszerűen nem tudom eldönteni, mit húzzak. Nem túl sok ruhámat vettem ki a bőröndömből a költözés óta, a nagyja még mindig ott lapul egy dobozban. Azt viszont nem bonthatom ki addig, míg át nem megyek a másik lakásba, ezért átkutatom még egyszer a bőröndöm.

Harmadjára túrom át, mire sikerül kiválasztanom egy vörös kockás inget és egy rövidnadrágot. Hajamba kötök egy kendőt is bele hajpánt gyanánt, de kibontva hagyom. Dobok magamra egy kis sminket, aztán puszi. Kész!

- Oké, mehetünk. – rohanok ki a nappaliba, ahol Changjo már idegesen vár.

- Mégis mit kellett annyit cicomáznod magad? Na jó, inkább menjünk.

- Várj, még meg kell keresnem a nap… - inkább nem, mert csak még idegesebb lesz. – Oké, szerintem is.

Beszállunk a kocsijába, elindulunk, de csak a második kereszteződésig jutunk, mert onnantól egy kiló méteres sor áll.

- Megmondtam, hogy ne jöjjünk, nem? Tudtam, hogy ez lesz, vagy sietned kellett volna.

- A nőnek is vannak szükségletei, amiket mindig teljesítenie kell, vagy különben rosszul fogja magát érezni.

- Szóval nálatok a sminkelés nagyon fontos dolog… értem. De azt mond meg minek?

- Hogy szebbek legyünk? – kérdezem vissza.

- Szerintem a nélkül és szépek vagytok… – Hoppá, hoppá…. ez most mi volt? Csak nem bókolni akart?... – De persze nem mindenki. – És kopp. Biztos rám értette.

Néma csend ül a kocsira, ezért benyomom a rádiót, de Changjo rácsap a kezemre és kikapcsolja.

- Naaa, én szeretnék zenét hallgatni.

- Én meg NEM. – erősen megnyomja az utolsó szót.

- Légysziiii. Csak egy kicsit.

- A-a.

- Kééérlek. – nyaggatom. – Mutasd meg egy számotokat.

- Azt végképp nem.

Felveszem a kutyaszemes, szájlebiggyesztős pozíciót, de még egy pillantásra se méltat.

- Jó, akkor ne. – nekivágom a hátam az ülésnek, és keresztbe teszem a kezeimet magam előtt. Duzzogni kezdek.

- Meddig akarsz még duzzogni? – kérdezi a mellettem ülő pasi, akit legszívesebben most belefojtanék egy kanál vízbe.

Tényleg régóta vagyok durci, de nincs szívem a hangulatváltáshoz.

- Ameddig nem raksz be valamit. – egy mély levegőt vesz és benyúl a kesztyűtartóba, ahonnan kiránt egy CD-t. Kikapom a kezéből, hogy szemügyre tudjam venni a borítót. Mindenki rajta van, és a CD neve Teen Top It’s.

- Tök jól néz ki. – kinyitom és meglesem a fotóalbumot is. Ő kiveszi közbe a CD-t és benyomja.

A számok is nagyon tetszenek, és néha-néha még Changjo suttogását is hallom, vagyis éneklését. Csodálva nézem, és amikor ezt észreveszi, egy kis mosolyt ereszt pofijára.

- Tetszik? – kérdezi.

- Nagyon. Én leszek a legnagyobb rajongótok. – felpattanok egyet az ülésbe.

- Hát akkor hajrá, ahhoz tényleg sok mindent meg kell tudnod rólunk.

- Akkor mesélj. Van időnk. – ahogy elnézem a forgalmat, nem most fogunk odaérni.

- Miről?

- Hát, bármiről, ami eszedbe jut, és szép emlék volt neked.

Elmesél egy csomó mindent, például amikor bejárták a Jeju szigetet és egy csomó feladatot kellett elvégezniük, a debütálásukról mesélt, meg az első fellépésről, aláírásról és arról, hogy milyen jó, hogy ilyen öt barátot sikerült szereznie maga mellé. Végig mosolygott, és ez nála rekordnak számít.

- Hát, az biztos, hogy jó sok kalandotok volt együtt. Egyszer kipróbálnám én is, milyen híresnek lenni.

- Hidd el nekem, hogy nem minden olyan, amilyennek látszik. Mi sem mindig élvezzük a dolgot. Iszonyat sok munkánk van benne és még többet kéne belefektetnünk ahhoz, hogy tényleg ismertté váljunk, mert sajnos így is nagyon sok leverőnk van. Főleg a most debütáltak győzedelmeskednek.

- Értem. Én hiszem, hogy egy nap majd mindenki ismerni fogja a neveteket.

- Köszi. – visszafordul a kormányhoz, és a további úton csak énekelgetünk. 

9. ~ Ez meg mi volt?

Utána szaladok, úgyse tudnék mást kitalálni, inkább megkérdezem mit vétettem.

- Changjo, mi van? Valami bánt?

- Nem. És most kérlek, hagyj magamra. – megy tovább a folyosón.

- Nem hagylak.

- Akkor se, ha ez a pár perc magány emberi szükséglet lenne? Mert most nagyon szükségem van rá.

- Nem. Tudod, sokkal egyszerűbb, ha valakinek elmeséled, mi a baj. Mintha egy tehertől szabadulnál meg.

- Én is tudom, milyen. Nem kell felvilágosítani.

- Jong Hyuuun.

- Mi az már? – végre megfordul, így szembe kerül velem.

- Mond meg, mi nyomaszt.

- Mondtam már, hogy semmi. Nem megy érted?

- Mi? – értetlenkedek.

- Nem megy a mostani tánc. – duzzogva mondja, mintha csak én tehetnék róla.

- Valami történt a fellépésen? – óvatosan vállára csúsztatom a kezemet.

- Egy kicsit megbotlottam. A többiek szerint nem is lehetett észrevenni, de én akkor is tudom, hogy elbasztam és nagy csalódást okoztam.

- Jaj ugyan már! Mindenki véthet hibákat…

- Tudom. Na látod, ezért nem akartam elmondani. Mert itt elkezdesz nekem papolni arról, hogy ilyeneket bárki elkövet meg satöbbi, de nekem nincs szükségem az ilyesféle beszélgetésekre. – lerántja magáról a kezemet, ami visszahullik mellém. Ő rákönyököl a korlátra és onnan nézi a csillagos eget.

- Hjajj… - nekidőlök a korlátnak én is, és pásztázni kezdem a felleget. – Jobban szeretsz egyedül lenni, igaz?

- Eltaláltad.

- Hagyjalak?

- Most már mindegy. Ha csöndbe tudsz maradni pár pillanatig, nekem annyi is bőven elég.

Így hát befogom, és csak csöndben nézzük az eget tovább.

- Amúgy meg, Sunny… mégse egy dög.

- Ezt most nem értem.

- Hát Sunny, a macskád. Rájöttem, hogy aranyos teremtés. – rosszul látok? Nem! Azt hiszem Changjo arcán egy mosoly bujkál.

- Ezt örömmel hallom. Szerintem Ő is kedvel téged. – lenézek a padlóra, ahol Sunny éppen Changjo lábához dörgölődzik.

- Már megint kijöttél kishaver? – felveszi a kezébe és megvakargatja a nyakánál. Én a füle között simogatom és hallgatom, ahogy édesen dorombol.

- Én, most, bemegyek. – akadozva beszélek és mutogatok a lakás felé.

- Oké, azt hiszem én is.

Lefekszem a kanapéra, hasamon Sunny fekszik és simogatom, közben pedig azon elmélkedem, hogy vajon mi a fészkes fene volt ez az előbb?

Így visszagondolva, szerintem Changjo hazudott nekem. Nem hinném, hogy azért ilyen, mert elcseszte a táncot. Tuti más az oka, hogy ilyen, de nem merek nála rákérdezni megint. És az, hogy megszerette Sunnyt, egyenesen meglepett. Utálta a macskákat és allergiás is rájuk ’elvileg’, de akkor mégis miért? Mert megbánta, hogy ő miatta szökött meg? Talán azzal, hogy Sunnynak kedveskedik, nekem akar? Megőrjít!

Hiába próbálok elaludni, nem megy. Összevissza forgolódok, a gondolataim kergetnek, sőt, egyre több kérdés merül fel bennem.

Addig szenvedek, míg végül a fáradtságtól dőlök ki.

- Kész a kávéd. Ma Chunji jön érted délután ötre és elvisz vacsorázni. – halál nyugodtan beszél hozzám Changjo, ezzel felébresztve.

- Muszáj volt felébresztened?

- Igen, mert el kell mennem, és nem szeretném, ha megint nyitva hagynád az ajtót. –a kezembe nyomja a bögre kávémat és egy újságot. – Ha esetleg érdekelnének a hírek.

Elfogadom tőle, szétnyitom és gyorsan átfutom a főbb híreket. Semmi érdekeset nem találok benne. Vagy…

- Hé, Changjo?

- Hm?

- Mikor lesz ez? – bökök egy hirdetésre.

- Mi ez?

- A városba több banda is ad koncertet. Ti nem?

- Nem. Mi most a comebackre gyúrunk. Nem lenne időnk elmenni rá.

- Hmm… Kár. Nem mennénk el rá megnézni? – úristen, én most konkrétan elhívtam randizni?

Megrántja a vállát. – Még meglátom, de szerintem menj inkább Chunjival. Őt jobban érdekli az ilyen.

- Na, gyere már! Jó lesz. – megragadom a kezénél fogva és lefelé rángatom.

- Eressz el.

- Eleresztelek, ha eljössz velem. –alkudozom.

- Jó, legyen, meggyőztél. – elengedem.

- Juppíí. Akkor holnap este 7kor?

- Okés. Én most megyek próbálni. Vigyázz a lakásra. – amint bezárja a bejáratit, elkezdek ugrándozni és sikonyálni. – Ez az Sunny! – felkapom és vele együtt forgok párat. 

8. ~ Rosszat mondtam?

Benyitok a lakásba, de senki sincs ott. A cicát lerakom a földre én pedig be akarok menni a fürdőbe.

- Yaa! Sun Ji!!! – nyitok be Changjohoz. Amilyen gyorsan csak tudok, elkapom a tekintetem róla, de vizes felső testét még így is láttam. Gyorsan becsukom az ajtót és kiszaladok a nappaliba, ahol magamba kuncogok, míg ki nem jön Jong Hyun.

- Mehetsz. – hát hogyisne, ezzel megint mindent elszúrtam. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy végre normális lesz velem.

Bemegyek a fürdőbe és elvégzem a kis dolgomat, majd megmosom hideg vízzel az arcomat. Kifejezetten jól esik és még fel is frissülök tőle. Belenézek a tükörbe, de magam helyett Changjot látom benne, vagyis…

- Miért vagy itt? – fordulok hátra meglepődve.

- Nyugi, csak a ruháimat hagytam itt. – felkapja a kád széléről és kimegy.

Megint viháncolok egy kicsit, de csak egész halkan. Nem tudom mi ütött belém, de annyira vonz Changjo sejtelmessége. Megismerném egyszer közelebbről is, de nem merek vele beszélni. Az, hogy megöleltem lent, már az is nagyon ciki volt mindkettőnknek.

- Changjo? – keresem a konyhában, de ott nincs. A nappaliban se látom, ezért gondolom csak a szobájában lehet.

Bekopogok hozzá, de nem válaszol.

- Jong Hyun?

- Mi az? – ideges a hangja alapján.

- Ma ráérsz? – gyengéd és nyugodt maradok.

- Miért?

- Mert szeretnék veled beszélni.

- Miről? – kicsit visszavesz magából.

- Mindegy. – feladom. Inkább hagyom és talán egyszer ő fog engem keresni.

Megragadja a csuklómat. Megijedek, mert nem hallottam, hogy kijött volna.

- Miről? – kérdezi egészen higgadtan.

- Csak úgy. – lehajtom a fejemet.

Elgondolkodik egy percre, de ahelyett, hogy válaszolt volna, csak szimplán becsapta előttem a szobájának bejáratát.

- Akkor ne. Én csak kedves akartam veled lenni. – ordítom be, de van egy sejtésem, hogy tudomást se szerez a dologról.

Már vagy egy órája zuhanyozok, és ennek már Changjo is hangot adott, de valahogy nem érdekel.

- Akkor befejezed, ha leülök veled beszélgetni? – nem zavartatva magát nyit rám. Szerencsémre a függöny be van húzva, de akkor is illetlenség valakire így rátörni.

- Yaaa Changjo! Húzz ki! – nekivágom a tusfürdőmet, de nem találja el, mert ügyesen kivédi a nyílászáróval.

- Szóval nem. – bújik vissza fejével.

- Menjél már ki!

- Addig nem, míg nem fejezed be a zuhanyzást. Tudod, a vízszámlát át is vállalhatnád tőlem, akkor azt hiszem, nem lenne ekkora a pofád.

- Jól van, abbahagyom. – bevágom a durcát.

- Rendeltem pizzát, gyere enni.

- Jövök, de akkor kimennél?

- Már itt se vagyok. Nem vagyok kíváncsi a meztelen testedre. – végre kimegy, én meg magamra teríthetem a törcsimet.

Megszárítkozok és felveszem a kikészített fehér neműmet és hálóingemet. Belebújok a mamuszomba és kicsoszogok a konyhába, ahol Changjo már eszi a pizzáját. Melléülök a pulton és én is kiveszek egyet, amit hamar el is pusztítok. Megeszem a pizza felét, Changjo pedig tátott szájjal figyeli, ahogy még egyet kiveszek a dobozból.

- Hogy tudsz te ennyit enni?

- Éhes vagyok. Egész nap alig ettem. Csak azt, amit csináltál ebédre.

- Aha.

- Amúgy nagyon jól tudsz főzni. – próbálom feloldani a hangulatot.

- Köszi. Te nem tudsz?

Megrázom a fejem. – Nem az erősségem.

- Kár, pedig egy nőnek tudnia kell főzni. Ne várd el, hogy így könnyen találsz magadnak férjet. – egy nagy falatot letép a pizzájából és úgy tesz, mintha nem lett volna sértő az, amit mondott.

Teszek rá, akkor se tudja lelombozni a kedvemet és megpróbálom szóra fakasztani.

- Mióta van együtt a bandátok?

- 2010 óta.

- Már két éve?

- Ja.

- És, hogy megy? Nem nehéz?

- Jól megy és de, nehéz.

- Sok rajongótok van? – kicsit bedőlök, hogy bele tudjak nézni szemébe, de ő elfordítja fejét. Leteszi a pizzáját és feláll.

- Igen, sok. – azzal elviharzik. Felkapja a kabátját és becsapja maga mögött a bejárati ajtót.

Rosszat mondtam volna?

7. ~ Eltűnt

- Jesszus, ugye nem ide jövünk reggelizni? – kérdezem, mikor odaérünk a város egyik legdrágább étterméhez.

- Márpedig igen. – lelkendezik Chunji.

 - De hát ez… - bökök rá – méregdrága. Ha ezt tudom, csinosabban öltöztem volna fel.

- Nagyon csinos vagy így is. – hízeleg nekem.

Ajkamba harapok, de túlesek rajta és megkérdezem. – Nem mennénk valahova máshová? Kényelmetlenül érezném magam. – szégyellem, hogy ezt kell mondanom, de ha egyszer így van…

- De, te mondod meg, hova menjünk, én csak a sofőröd vagyok. – valószínűleg azért ilyen kedves hozzám, mert látja, hogy kínosan érzem magam.

- De ugye tényleg nem gond?

- Jaj, dehogy. Na, gyere ide. – átnyúl az én oldalamra és megölel. – Hova is akarsz menni?

- Azt még nem mondtam. Mondjuk… Starbucks? Kívánom a kávét.

- Benne vagyok. – beindítja újból a motort és kitolat a parkolóból.

- Egy fahéjas kávét és kérhetnék még mellé csokis fánkot? – csillogó szemekkel könyörgök ChanHeenek.

- Veszek neked, csak foglalj valahol helyet, mert nem lesz. – utasításának megfelelően keresek egy kétszemélyes asztalt, ahova letelepedek. Előveszem a mobilom, és érdekes mód, világít a kijelzője.

- Egy SMS. – jegyzem meg magamnak. Nem ismerős a szám, de azért megnézem.

„ Siess haza, meglógott a macskád.”

- Chunji! – megragadom a karjánál, majdnem ki is esik a kezéből a kávé és a fánk.

- Mi a baj?

- Megszökött a macskám. – már a pityergés szélén állok.

- Ki mondta?

- Changjo írt SMS-t. Kérlek, menjünk haza. Meg kell keresnem. Szegénynek még ismeretlen ez a környék, nem tudja, hova kell visszamennie. Istenem. – kapok a szám elé. – Mi van, ha elütik?

- Ilyenekre ne is gondolj. Biztos csak éhes volt, nyugodj meg. Elment magának fogni valamit. De azért menjünk. – felkapja az asztalról a megvett cuccokat és kiszaladunk a kocsiba.

Szélsebesen hajtunk a lakás felé, közben már Changjot is próbáltam elérni, de nem veszi fel.

- Miért nem veszi fel? – sírom.

- Biztos nekiállt keresni a cicát és nem vitte megával a telefonját. Jellemző rá, hogy szanaszét hagyja a dolgait.

Ez valamennyire megnyugtat, de a tudat, hogy esetleg még mindig nincs meg Sunny, kiakaszt.

Még Chunji nyugtató szavai, érintése se tud megnyugtatni.

Ahogy megérkezünk, kiugrok a kocsiból, és már szaladok is arra, amerre a lábam visz.

- Hova rohansz Sun Ji? – szalad utánam ChanHee.

- Nem tudom. – könnyeimet törölgetem. – Úgy érzem, itt kell lennie valahol.

Egy sikátorba megyek, de ott csak kukák fogadnak. Az összesbe belenézek, közben Sunny nevét kiabálom és hívogatom. Chunji is elindult valamerre és gondolom Changjo is a környéket pásztázza.

- Sun Ji? – hallom a messzeségből Jong Hyun hangját.

- Changjo? – kiabálom vissza.

- Sun Jiii! – és ekkor megtorpan a sikátor előtt. Szívem még hevesebben ver, mikor meglátom a kezében a cicámat. Az öröm elmámorít, így észre se veszem, hogy Changjo karjaiban vagyok, és a macskámat cirógatom.

- Köszönöm. – szorosabbra fogom az ölelést.

- Szívesen. – elengedjük egymást. Kínossá válik köztünk a levegő. – Khöm… Az én hibám volt. Ne haragudj. – nem mer a szemembe nézni, tarkóját vakargatja.

- Nem haragszom. A lényeg, hogy megvan. – próbálom felvidítani azzal, hogy rámosolygok, de elég nehéz, ha éppen nem rád figyelnek.

- De elcsesztem a napodat.

- Már megszoktam. Eddig minden napomat tönkre tetted. – kuncogok.

Erre csak a vállát rándítja.

- Hol van Chunji? – kérdezi.

- Még mindig Sunnyt kere…

- Itt. – fut be hozzánk az említett.

- Szia Chunji, megint.

- Hali. Meglett?

- De meg ám. Changjo fogta meg. – büszkélkedek.

- Dancing boynak fürgék a lábai. – félmosolyra húzza száját ChanHee. – Akkor, mehetünk?

- Öhm… Nem lehetne, hogy… esetleg áttolni máskorra ezt a reggelit?

- Ahogy akarod. – megpuszilja a fejem búbját és elmegy. – Sziasztok. – kiabálja utánunk.

- Miért ráztad le? – így Changjo.

- Nem tudom, most nincs kedvem vele lenni. Elég volt ennyi. Inkább egy kis időt szeretnék eltölteni Sunnyival.

- Értem. – nem tudom, mi ütött belé, de nagyon furcsán viselkedik Changjo, mióta elszökött Sunny.

- Valami történt? – puhatolózom.

- Miért?

- Olyan… más vagy.

- Ja nem, semmi. – lógatja tovább az orrát. – Ezek szerint ma itthon maradsz.

- Nagyon úgy néz ki. De ugye nem baj?

- Nem. – felgyorsítja lépteit, és felmegy a lépcsőn. Nem követem, hadd menjen előre, én inkább baktatok tovább és simogatom Sunnyt.

- Ajh cicám, mit műveltél megint? – sóhajtom. 

6. ~ Vallomás.

- Óh, de csini vagy. – megragadja a kezemet és körbeforgat Chunji.

- Mehetünk?

- Hát hogyne. – derekamnál fogva magához húz és úgy vonulunk végig a lakáson. – Akkor holnap Changjo. Szia. – intenek egymásnak és már ott se vagyunk. – Figyelj, nem lenne esetleg kedved elmenni reggelizni? Persze csak a házlátogatás után. – habozok, de végül beadom a derekamat.

- Menjünk. – bólintok. Édesen, lefelé nézve nevet egyet, és megyünk tovább. – Kocsival jöttél?

- Igen. – előveszi a kulcsot és kinyitja a kocsit.

- Aztaa. Ez, ez egy Cadillac?

- Aha, egy Escalade 2010-es évjárat. – kinyitja nekem udvariasan az ajtót, én pedig kényelmesen becsusszanok a fekete bőrülésre.

- Ez valami iszonyat kényelmes. – megfogdosom a műszerfalat, a kormányt, kinyitom a kesztyűtartót satöbbi.

Chunji csak mosolyog, és engem néz.

- Mi az? – kapom fel tekintetem a váltóról.

- Ja, semmi. – berakja a kulcsot a kocsiba és beindítja a motort.

- Itt is lennénk. – kiszállunk. – Az ott az én házam. – mutat a domboldalon egy gyönyörű, nagy házat.

- Van olyanod, ami nem lenne nagy, és gyönyörű?

- Hmm… lássuk csak… Nincs. – átölel. Nem húzódok el, de nem is viszonzom.

Elenged, de egy percre se tágít mellőlem, sőt, meg is fogja a kezemet, ami nagyon zavarba ejt.

- És ez itt, amit kinéztem neked. – egy szép kis emeletes ház előtt állunk meg, dizájnos, és újnak látszik.

- Nagyon szép környéken laksz. – lelkendezem.

- Alig várom, hogy meglásd a lakást. – rám kacsint és elindulunk.

Még be se lépek, de már tudom, hogy Chunji jót választott. Gyomorgörcsben állok, kezem a kilincsen, és belököm. Összeszorított szemeimet kinyitom, és elkap az izgatottság. Amint meglátom, kiabálhatnékom támad, üvöltözni tudnék, annyira boldog vagyok.

- Chunji én vááááááááá… - a nyakába ugrok és úgy sikítozok.

- Szóval elnyerte a tetszésed. – vigyorog.

- De nagyon.

- Akkor ne csak itt állj, menj és fedezd fel a többi részét is. – kétszer se kell mondania, végigszaladok az egészen, mint egy örült, és minden egyes szobánál felsikítok egyet. Chunji röhögve nézi végig az egész jelenetet. - Azt hiszem, a fürdő lesz a kedvenced, mert személy szerint nekem is az tetszett a legjobban. – ahogy ezt kimondja, már rohanok is a fürdőbe.

Ahogy sejtettem, elakad a lélegzetem, még a táskámat is elejtem. – Azta rohadt…

- Nekem is hasonló volt a reakcióm. – átölel hátulról, fejét a vállamon pihenteti, de egyszerűen nem tud érdekelni, mit csinál, mert most teljesen lenyűgözött ez az ember.

- Chunji, örök hála mindenért. Ez, valami eszméletlen, fenomenális. Ajh… nem találom a szavakat. Hogy tudom meghálálni?

- Úgy, hogy most eljössz velem egy reggelire.

- De hát az semmi. Sokkal többet teszel értem.

- Nekem ez is bőven elég, csak gyere velem.

- Tudod mit, eltöltök veled egy egész napot is, ha gondolod és ha persze ráérsz. – felcsillan szeme.

- Hát hogyisne érnék rá. – átölel. – Sun Ji. – elkomolyodik.

- Mondjad. – fülig ér a szám.

- Azt hiszem… egyre jobban kedvellek. – iramos tempóban csökkenti a köztünk levő távolságot. Kétségbeesetten töröm a fejem, hogy mit csináljak, ha most megcsókol. De nincs időm agyalni, mert mire feleszmélek, már ajkamhoz ér az övé. Szerencsémre még neki sincs akkora bátorsága, hogy elmélyítse, se ahhoz, hogy ez egy igazi csók legyen, inkább csak egy szájra puszi. Nem akarom magamnak se elhinni, de jól esett, emellett még élveztem is és még kívánom, hogy megtörténjen a dolog nagyja. Türelmetlenül várom a továbbiakat.

- Chunji… - lihegem.

- Ne beszélj ilyen hangon, mert teljesen beindítasz. – fújtatja.

- Ne haragudj. – bűnbánóan tekintek le.

- Mit akartál mondani?

- Azt, hogy köszönöm. – nem tudom, hogy mire fogja érteni, de én a mindenre értettem.

- Nincs mit. – komótosan eltávolodunk egymástól. – Akkor, megfelel ez a lakás?

- Attól tartok… - átgondolva az egészet, nagy összeg lehet és én nem akarom lehúzni Chunjit. - … nem fogadhatom el.

- De hát miért? – lepődik meg.

- Mert iszonyat drága lehet. – szomorodok el.

- Sun Ji, nekem minden pénzt megér, hogy te kényelmesen legyél és hogy mindig lássalak mosolyogni. Changjo gondolom meg mindig kiakaszt.

- Ezt eltaláltad.

- Na, látod. Már egy ok, hogy miért kell ide jönnöd. Na meg aztán én is itt leszek a környéken. A pénz meg ne érdekeljen téged. Azaz én dolgom.

- Jó, elfogadom. – elfogadom, de a nyomasztó ok, amiért lehúzok egy csomó zsét Chunjiról, nem hagy nyugodni. – Egy feltétellel.

- Mi az?

- Ha te is itt fogsz velem lakni. – erre még ő sem volt felkészülve. – Tudom, butaság, hisz neked ott van az a gyönyörű ház, – rámutatok, mert az ablakból pont látszik – de akkor lennék csak igazán boldog.

- Öhm… Sun Ji? Nem lenne gond, ha erre nem most válaszolnék?

- Nem kértem, hogy most azonnal mond meg, de a héten, ha lehetne. – annyira, de annyira remélem, hogy igent mond.

- Amúgy miért akarod, hogy itt legyek?

- Mert nem szeretem a magányt. Elég volt azaz 5 év a macskámmal.

- Értem. Menjünk reggelizni, aztán majd még visszatérünk a dologra.

Még egyszer végigfutok a lakáson, és Chunji utána megyek, aki már lent vár a kocsiban. 

5. ~ Megőrülök!

Végighajtottam az egész napot, így amikor elérkezett a 7 óra, nagy kő esett le a szívemről. Ni Yaevel elköszöntünk egymástól zárás után, és megbeszéltük, hogy mivel holnap hétvége, elmehetnénk bevásárolni, aztán találkoznék Chunjival, hogy megnézzük a lakást.

- Nem zártad be az ajtót. Mégis hogy gondoltad, hogy nyitva hagyod? Mi lett volna, ha erre jönnek valami fura alakok, és észreveszik, hogy nincs bezárva? Örülj neki, hogy nem loptak el semmit, mert különben nagyot kaptál volna. – így fogad Changjo a konyhában.

- Neked is szia. – közömbös maradok.

- Ne játszd meg itt magad kisanyám, mert akkor doblak ki innen, amikor csak akarlak. – löki meg a mutatóujjával a vállam.

- Ne bökdöss. – belebokszolok a felkarjába. - Amúgy van egy jó hírem, hogyha izgat.

- Ki vele.

- Chunji már megtalálta a lakásom. Odamegyünk holnap és megnézzük.

- Okés. – összecsapja kezeit. – Nagyszerű. – furán viselkedik. Nem tudok kiigazodni rajta.

- Szerintem csak késő este fogok hazaérni, de még nem tudom.

- Jó. Oda mész, ahova csak akarsz. Nem rám tartozik, hogy hova mész és hova nem. Az meg pláne nem, hogy mikor jössz haza. Jobban örülnék, ha nem is jönnél. – ez most fájt. Eddig mindent tűrtem, amit a fejemhez vágott, de ez már tényleg sok volt nekem is.

- Paraszt. – nekilököm a pultnak, és kiviharzok a folyosóra. Letelepedek a kanapémra, és onnan figyelem a csillagokat.

A hideg szél elfújja a takarómat, ezért összébb kuporodok, de mikor esőcseppek esnek a bőrömre, úgy döntök, inkább bemegyek. Alighogy beérek a nappaliba, már iszonyat nagy vihar kerekedik. Az ablakokon úgy folyik az eső, mintha slaggal locsolnák folyamatosan fentről.

 Odaállok elé és figyelem ahogy zúdul lefelé a rengeteg víz.

- Hát bejöttél? – összerezzenek.

- Nem alszol még? – bár hülye kérdés, hisz pont most szólított meg. Akkor valószínűleg nem, de most ez jutott először eszembe.

- Amint látod, nem.

- Changjo? Kérdezhetek valamit?

- Már megvolt.

- Akkor még egyet?

- Már az is megvolt. Na, mondjad.

- Miért vagy ilyen velem? – a sötétben nem látom az arcát rendesen, de amennyit ki tudok belőle venni, azaz, hogy elgondolkodott.

- Jó valakit csesztetni. – megrántja a vállát. – Meg idegesítesz a sok bénaságoddal.

- Hát kösz.

- Az igazat akartad nem?

- De. – hajtom le a fejemet. Végül is megkaptam, amit akartam. – Hogy sikerült a fellépés? – terelem másra a témát.

- Jól. De ez miért érdekel? Jaa, Chunji…

 Igazából nem, de nem tagadom le, hadd higgye.

- Van valami köztetek? – érdeklődi.

- Nem! Vagyis… - simogatom a karomat zavaromban.

- …alakulgat. – fejezi be helyettem.

- Valahogy úgy.

- A fellépés előtt és után is csak rólad beszélt. Nem tudja, hogy elhívjon-e vacsorázni.

- Yaaa! Miért mondasz el ilyeneket? – háborodom fel.

- Mert jól esik. – feláll. – Ja, és az is lehet, hogy vacsora után szobára vinne. – hátat fordítva mondja már ezt nekem. – Na, jó éjt. – és elmegy. Otthagy a nappaliba megfagyva, tétlenül.

Gondolataim kavarognak összevissza. Elmenjek-e vagy ne? Igazából akarok valamit ChunJitól? Érzek iránta bármit is? Akarok én egyáltalán… szóval azt csinálni? Nem, erre az egyre tudom a választ. Még biztos nem. Ameddig meg nem találom az igazit.

Ledőlök az ülőgarnitúrára és onnan nézem tovább az esőt, míg a kopogása álomba nem ringat.

- Jó reggelt. – egy puszit kapok az arcomra.

- Mi? Ki az? – kipattanak szemeim, és már kelnék fel, mikor összefejelek valakivel.

- Én vagyok az, Lee ChanHee. – megdörzsölöm a szemem közt a homlokom. Végre enyhül a fájdalom, így jobban szemügyre tudom venni hódolómat.

- Chunjiii! – nem tudom, hogy örüljek-e, vagy legalább leplezzem örömömet, végül egy mosolyt erőltetek az arcomra. Nem tetszett ez az ébresztés, talán ilyen kínosan még sose éreztem magam.

- Szia szivi. – leül mellém. - Te még reggel is gyönyörű vagy. – elpirulok. – Mit szólnál, ha elmennénk most megnézni a lakást? – sugárzik róla a boldogság, amit rám is rámakaszt. Akaratlanul is mosolygok rá, gyomrom görcsbe rándul, akkor meg főleg, hogyha hozzámér.

- Én benne vagyok, csak akkor felhívom a barátnőmet, hogy lemondom a shoppingolást.

- Chunji, kérsz inni? – kérdi Changjo a konyhából. Szokásos kávéját szürcsölgeti.

- Nem köszi. Na, akkor menj, és készülődjél. Én addig beszélgetek Changjoval. – megpaskolja a fenekem, mire nyögök egyet. Betelepszek a fürdőbe, hogy kiszellőztessem gondolataimat, amiken most már tényleg nem tudok kiigazodni. 

4. ~ Bejövök neki?

- Hol voltál? – rám se néz, csak ül egy helyben a kanapén mérgesen.

- Nem mindegy? Dolgoztam. – sütöm le a szemem.  - Hol van Sunny? – furcsállom, hogy eddig még nem jött, hogy simogassam meg.

- Kivittem a folyosóra. Nem bírtam elviselni a nyávogását.

- Szívtelen. – minden egyes léptemnél erősen a földhöz csapom a lábaimat, hogy lássa, mennyire ideges vagyok rá. Behozom Sunnyt, kiengedem, és adok neki ennivalót.

- Utána vissza is rakhatod a dobozába.

- Nem. Mellesleg most örülhetsz. Talán pár nap, és költözök.

- Na! Valami jó hír is. És hova?

- Azt még nem tudom. De ChunJiék segítenek.

- Hogy MI? – felugrik, és egyenesen rám veti tekintetét.

- Jól hallottad. – kicsit feljebb emelem az állam.

- És elfogadtad?

- Igen. Mert az ajánlat valahogy jobban kecsegtetett, minthogy lehúzzak itt egy hétnél többet.

- Nem is engedtem volna többet. Elmegyek fürödni, aztán meg muszáj aludnom, szóval kérlek hagyj békén. Nyugalmat szeretnék.

- Hidd el, eszembe se volt zavarni téged. – fintorgom.

- Csak szóltam. – védekezően mindkét kezét a válla elé rakja, majd úgy el is szalad a fürdőbe.

- Fiúk. – rázom a fejemet. – Sose fogom megérteni őket.

- Ezt még hallottam! – mondja a fürdőből Changjo.

Kint ülök a nappaliban és nagyon halkan nézem a TV-t. Összevissza kapcsolgatok, mikor megállítom a zenecsatornánál, felállok, és elkezdem rázni a csípőmet a Fantastic Babyre. Kis hangerőt is adok rá, de csak minimálisan. Megfogok egy gyertyát és úgy teszek vele, mintha az egy mikrofon lenne, szám elé tartom és énekelek bele.

- És most TOP része! – mondom kicsit hangosabban - Hanabuteo yeolkkaji modeun ge da han suwimorae beolpan wireul michin deusi ttwieobwado, geotteunhan urihaneureun chungbunhi neomuna pureunikkaamugeottto… - tánc közben nem figyeltem, hogy rálépek a macskám farkára, aki ennek hatására egy iszonyatos nagyot felvisít és elszalad. Követem, és mikor meglátom, hova szalad be, megdermedek. Az ajtó előtt térdelek a padlón, az ajtóba kapaszkodva és suttogva hívogatom cicusomat ki, a sötétségből.

- Yaaaaa! Mi a franc…? – ordít fel Changjo. Összeszorítom a szemeimet, és várom, hogy leszedje a fejem. – Sun Ji? Gyere egy pe… - ekkor lép ki. A lábait nézem, nem is merek a szeme elé kerülni. – Áh, szóval tudsz róla, hogy ez a kurva dög ott volt a szobámba. – még higgadt. – Ugye nem direkt szívatsz? – bekeményít. A hálóingem nyakánál fogva húz fel, hogy egy szintbe legyek vele. Szúrós tekintete megrémiszt, pont mint közelsége. Egyik kezével felemeli Sunnyt, ki vészesen rúgkapál és karmol.

- Nem, én esküszöm nem… Kérlek, ne bánts. – elenged, arcáról is eltűnnek a feszültség jelei.

- Nem bántalak, csak arra kértelek meg, hogy ma este hagyjál, mert holnap nagyon fontos dolgom van.

- És mégis mi olyan fontos? – ingerülten kérdezem.

- Holnap lesz egy fellépése a Teen Topnak.

- És? Az téged hol érint? Egyáltalán mi az a Teen Top?

- Egy banda? Ne már, hogy nem ismered.

- Pedig nem.

- Mellesleg én vagyok benne a Dancing Boy. – lehet, hogy rosszul láttam, de mintha kijjebb nyomta volna mellkasát egy kicsit.

- Óóh. Akkor már értem, miért vagy ekkora tahó. Minden sztár ilyen. – hanyagul megrándítom a vállam, elveszem tőle a kapálózó Sunnyt és kiindulok a nappaliba.

- Akikkel a kávézóban találkoztál, barátaim. Ők is a banda tagjai. Mi alkotjuk a Teen Topot. – becsukja maga mögött az ajtót, én pedig egy helyben állok a konyhapult mellett.

Most tahóztam le azokat a srácokat, akik olyan kedvesek voltak hozzám. Csak egy szóba kerül Changjonak az egész, és már is megutáltat engem velük.

- Changjo, CHANGJO! – dörömbölök az ajtaján.

- Mivan már? – jön ki dühösen.

- Kérlek, ne mond el a többieknek, hogy azt mondtam a sztárokra, hogy mind tahók. Ők egyáltalán nem azok. – hadarom el.

- Eszembe se volt elmondani nekik. Na, jó éjt. – becsapja az ajtót. Örömömben felugrok egyet, de aztán egy szempillantás alatt le is nyugszom és elmegyek lefeküdni.

A tegnap estéből okulva most leterítettem egy takarót a bőrülőre és úgy fekszem rá, így nem fogok majd hozzátapadni. Az ablakot is kinyitottam, hogy ne legyen annyira melegem és Sunnyt is beraktam a ketrecébe, hogy ne tudjon rajtam taposni.

- Jó éjt Sunny. – búgom félálmomban.

Egy nehéz, de mégis kicsi tárgy landol az ölembe. – Naaa! Ezt miért kellett?

- Zárkózz be, ha elmentél. – mire felnéznék rá, már nincs is sehol.

Kiengedem a cicám, megetetem (közben én is bekapok pár falatot), felöltözöm és elindulok dolgozni.

Szokásosan indul az egész, de mikor ChunJi jelenik meg, mint első vevő, összerezzenek.

- Neked nem fellépésen kéne lenned? – érdeklődöm.

- Ugyan már, az csak két óra múlva lesz. Changjo meglépett otthonról, mi?

- Meg hát. – „Ó a kis tapló, meg tudnám fojtani egy kanál vízbe.” – gondolom magamba.

- És, hogy vagy?

- Öhm, Chunji, nem nagyon társaloghatok most, de ha rendelsz valamit, és nincs senki a boltba, akkor kérek pár szabad percet. – ígérem meg neki.

- Egy órát neked szentelek. – mosolyog, közben karjait széttárja. – Egy cappuchinót kérek elvitelre.

- Igenis. – kihúzom magam poénból, mire Chunji is elneveti magát.

- Na, én ott foglak várni. – mutat a 2-es asztalra.

- Rendben.

Kiszolgálok még pár embert, aztán mikor már nincs senki, átadom a helyemet Ni Yaenek.

- Itt a kávéja uram. – teszem le az asztalra.

- Képzeld, találtam neked egy lakást.

- Igazán? – meglepő, hogy ilyen hamar.

- Aha. Igazából nincs messze a házamtól, és tudtam, hogy eladó, gondoltam, ma reggel megnézem.

- Ilyen korán?

- Ja. Szerintem egész otthonos. Ha gondolod, holnap elugorhatnánk, és megnézhetnénk.

- Rendben. – annyira örülök neki, hogy ugrok egyet ültő helyemben és tapsikolok.

- Olyan aranyos vagy, amikor mosolyogsz. – elpirulok.

- Ezt még senki se mondta nekem. – vallom be. Azt hiszem, kezdem megkedvelni ChunJit és van egy olyan érzésem, hogy a szimpátiát viszonozza.

- Sun Ji, gyere! Nem tudom, hogy kell használni ezt. – nyomkodja Ni Yae a kávégépet.

- Ajj, azt hiszem, most mennem kell. – szomorodom el.

- Nem baj, én is épp indulni készültem. – kivillantja fogait. Egyszerre állunk fel, és már épp akartam a pult felé menni, amikor Chunji megragadja gyengéden a csuklómat és maga felé forgat. Átkarolja derekamat és megölel. – Aztán ügyesen. – kacsint rám és kimegy, mintha mi sem történt volna.

- Sun Ji, mi volt ez? – meglök, Ni Yae a fenekével és közben pajkosan nevetgél. Én még mindig nem tértem magamhoz.

- Azt hiszem, tetszek Chunjinak.

- De hát ez jó. – örvendezik Ni Yae. – És neked is bejön?

- Háát…. 

3. ~ Ajánlat

- Tessék, itt van a kóla. – leteszem a személy elé, aki kérte. – A tea.

- Az enyém. – jelentkezik a fiatal és átveszi tőlem. A többieknek is odaadom, de direkt Changjonak tartogattam a legvégére, hogy addig is húzzam az agyát.

- És a capucchinó neked. – indulatosan nyúl érte, ennek eredményeképpen kicsit kilöttyen a nadrágjára.

- Úú… te féleszű. Ezért még nagyon le foglak oltani otthon. – megdermed.

- Ti ismeritek egymást? – kérdezi a fiatal. – Hogy értetted azt, hogy otthon?

- Changjo, csak nem ő a barátnőd? – kérdezi a helyes.

- Hagyjál már L.Joe. Ő nem a barátnőm, csak… Elmesélem majd később, de most hazamegyek és leváltom a ruhámat. Sun Ji, te meg haza ne gyere. Nem akarlak többet látni. – olyan erővel szakítja ki helyéről az üzlet ajtaját, hogy azt hittem, hogy az üveg is kitörik belőle. Lehuppanok a fotelre a fiúk mellé, akik árgus szemekkel vizslatnak.

- Elmondod, hogy mi ez az egész? – kérdezi tőlem a hosszú hajú.

- Ajh… Igen. – egyezem bele. Elmesélem nekik, hogy milyen kis apróság miatt kell nekünk együtt élnünk.

- Changjo hülye! Ha ilyen csajjal áldana meg a sors, én már rég udvarolnék neki. – mondja Chunji. (Közben bemutatkoztak nekem).

- Ugyan már. Én hol vagyok szép? – de azért jól esnek szavai.

- Igenis az vagy. Figyelj, neked tetszik Changjo?

- Hogy mi? Dehogy! Tiszta bunkó. – de valahol mégis csak tetszik… Persze a jelleme az kiborító.

- Nem ilyen amúgy. Egyáltalán nem, csak most furcsa neki, hogy egy lánnyal kell együtt élnie.

- Már nem sokáig. Pontosan 5 éjszaka és 6 nap, és már itt se vagyok. Csak kéne keresnem egy lakást, márpedig nem lesz túl sok időm a munka mellett. 7-kor végzek, de ki akar engem olyan későn körbevezetni? Senki.

- Akkor mi majd keresünk neked egy jó kis lakást.

- De nincs elég pénzem se egy újra. Ezt is épphogy sikerült kibérelnem három hónapra, de elúszott az egész összeg.

- Az sem lesz probléma. Sun Ji, szimpatikus lány vagy te. Van elég pénzünk ahhoz, hogy kisegítsünk pár hónapra, és meglátod, szép lakásod lesz. Annyira jót találunk neked, hogy majd a barátunk is meg fogja irigyelni. – löki meg a mellettem ülő Chunji a karomat.

- Már ha látni fogja. – húzom a számat.

Nagyon kedvesek velem Changjo barátai, de attól tartok, nem fogadhatom el ezt tőlük.

- Fiúk, én nem hiszem…

- De fogadd el. – megfogja a kezem ChunJi. Nem tudok ellenállni mosolyának, beadom a derekamat.

- Jó, rendben, győztetek.

- SUN JI! Ki mondta, hogy leülhetsz társalogni? Azonnal nyomás vissza a pénztárhoz.

- Igenis főnökúr. – felkelek, de még mielőtt visszamennék, Chunji a kezembe nyom egy cetlit, amin a telefonszáma van.

- Ha bármi van, hívj. A lakást mi elintézzük neked. – kacsint egyet, aztán ők is felkelnek és távoznak.

 - Szia Sun Ji. – integetnek mosolyogva mindannyian.

- Kik voltak ezek? – kérdezi Ni Yae, a munkatársnőm és egyben barátnőm.

- Ráérsz munka után?

- Naná, csak mesélj. Na, mennem kell, fel kell takarítanom a 3-as asztalt. A kisfiú kilöttyintette a forró csokiját. – kelletlenül ragadja meg a felmosót, és megy az asztalhoz.

Unalmamban az ajkaimat harapdálom, és a füzetecskémbe rajzolok zárásig. Elmegyek átöltözni, utána pedig Ni Yaevel elmegyünk beülni egy McDonald’sba.

- Mit adhatok? – kérdezi az eladó.

- Egy Sajtburger menüt kólával. – mondom. Ránézek, Ni Yaere, aki bólint egyet. – Vagyis kettőt.

- 4330 won lesz. – odaadom neki, a visszajárót pedig nem fogadom el. Gyorsan összekészíti a megrendelést, és a kezembe nyomja a tálcát. – Jó étvágyat.

- Köszönjük. – leülünk egy asztalhoz, és elkezdem mesélni Ni Yaenek a tegnap történteket. Türelmesen végighallgatja, aztán megszólal: - Uh, hát nem lehetett valami kellemes. Elég ciki az ilyen helyzet, és nem is túl gyakori. – rágcsálja a szívószálát.

- De most mit tegyek? A haverjai felajánlották, hogy keresnek nekem egy lakást, és még ők is fizetik nekem addig, ameddig helyre nem rázom magam.

- Sun Ji, nézd a jó oldalát. Neked legalább volt akkora szerencséd, hogy sikerült találnod 5 normális csávót. – hát persze, még mindig a volt pasiján őrlődik, aki kb 2 hete dobta ki.

- Ni Yae, felejtsd már el azt a csávót. Találsz jobbat is. Na, majd összehozlak az egyikkel. – kacsintok rá.

- De nem. – elpirul. – Na jó, legyen.

- Nekem viszont most mennem kell. – eszem meg az utolsó szem krumplimat. – Majd még holnap beszélünk erről. – adok két puszit az arcára és hazarohanok.   

2. ~ Utállak!

- A Kimchichigae  jó lesz? – kérdezi a konyhából Changjo.

- Aha. Te tudsz főzni?

- Miért? Nem látod?

- Jól van na. – kezd kicsit idegesíteni ez a bunkó stílusa.

- A macskád nem kap belőle.

- Nem is kell, neki van saját kajája. Igaz Sunny? – hasát vakargatom.

- Te kajak beszélsz is hozzá? Dilinyós vagy.

- Tudod az állatokhoz beszélni szokás, akkor is, ha nem értik meg. Miért? Te nem szoktad mondjuk egy kutyának azt mondani, hogy ül?

- Nem, mert nem volt kutyám, és amúgy is, minek mondanék neki ilyet? – egyre erősebben vágja a hagymát, mintha csak engem képzelne a helyébe.

- Oké, szerintem hagyjuk. Nem értesz az állatokhoz. – zárom le a vitát.

Megterítek, aztán Changjo az asztalhoz hozza a lábost, és mer mindkét tányérba egy keveset. Mohón belekanalazok és felhörpintem a kanállal, de ezzel sikeresen megégetem a nyelvem. Félrenyelem a levest, így Changjo kénytelen hátba veregetni, közben én nyelvemet legyezem.

- Ez hihetetlen. Hogy lehetsz ennyire béna? Ne légy mohó. A kaja megvár. – elveszi előlem a forró Kimchichigae-t és a mosogatóba dobja.

- Hééé, én még enni akarok. – kiveszem és bekapok egy falatot.

- Fúúj. Te megeszed a mosogatóból?

- Semmi baja. – rántom meg a vállam.

Megeszem az egész tányérral, aztán elmosogatok magam után.

- Te a nappaliba alszol.

- És te?

- Az ágyamba? Ne légy buta.

- Nem vagyok, de miért pont nekem kell kint aludni?

- Mert csak nem engedlek be a saját ágyamra.

- Nekem is van ágyam.

- Ja, kint a folyosón. Felőlem ott is aludhatsz.

- Valóban? Akkor azt hiszem, ott alszok. Jobb a légtér. – öltöm ki rá a nyelvem.

- Aludj. Szerintem én is jobban aludnék, ha tudnám, hogy te nem vagy a lakásomba.

Már az első nap sikerült megutálnom. Akkor mi lesz egy hétig? Ledőlök a kanapéra, felhúzom a lábaimat és megpróbálok elaludni nem túl sok sikerrel.

Talán hajnali egy lehet, de nem megy az alvás. Melegem van, a bőrülőhöz teljesen hozzáragadtam, ezért, ha megfordulok, eléggé húzza a saját bőrömet. Egyszóval nem kellemes. Sunny sem alszik még, néha jól megtapossa az arcomat is.

Úgy döntök, mégiscsak kimegyek aludni a folyosóra, bármennyire is idiótának fognak tartani. Megfogom a vékony takarómat, Sunnyt berakom a ketrecébe, hogy Changjo véletlenül se húzza le a WC-n reggel, és kitelepszek a saját ágyamra. A langyos szelő megcsap, meleg testem végre le tud hűlni. Megint felhúzom a lábaimat és elalszok.

- Sun Ji, te komolyan itt aludtál? – az ajtófélfának támaszkodva szürcsölgeti kávéját Changjo.

- Igen. Baj?

- Akkor már értem, hogy miért aludtam jól. Itt milyen volt?

- Sokkal jobb, mint bent.

- Sokan megbámultak. – kuncog. – Azt hiszik, hogy egy csöves költözött ide.

- Yaa! Úgy nézek én ki, mint egy hajléktalan?

- Ha így folytatod, úgy fogsz. Na, gyere be, készítettem neked kávét.

- Nem kell. – durcáskodom.

- Akkor megitatom azzal a döggel. – erre felpattanok és besietek, hogy aztán magamba döntsem a hideg kávét.

- Kamsa. Finom volt. – meghajolok.

- Ne nyalj nekem.

- Hééé, de én nem akarok nyalni. Nem mondhatom ki azt, amit gondolok? Örülj neki, hogy finom a kávéd.

- Senki sem kíváncsi a gondolataidra. – egyre fájóbbak a szavai.

- Azt hiszem jobb, ha elkezdek készülődni. Mennem kell dolgozni.

- Mégis hány éves vagy, hogy már dolgozol?

- 19. Te?

- 20. – krákog egyet és kisétál a lakásból.

Gyorsan összeszedem magam és elindulok a munkahelyemre. Egy kávéházban dolgozok, mint kiszolgáló és pénztáros. Igaz, nem sokat keresek vele, de ez csak egy részidős állás, csak kéne még valamit találnom mellé.

- Jó reggelt mindenkinek. – üdvözlöm a munkatársaimat.

- Sun Ji, megint késett 5 percet. – jön oda hozzám az üzletvezető kicsit se kedves arckifejezéssel.

- Elnézést, többet nem fog előfordulni. – többször is meghajolok egymás után.

- Azt erősen ajánlom, mert különben repülni fog, és teszek róla, hogy más kávéházba ne vegyék fel.

- Igenis uram. – felveszem az egyenruhámat és beállok a pult mögé.

Késő délután felé jár, a hajtás végre kezd kicsit lankadni, kifújhatom magam. Megszólal az ajtócsengő, én pedig nagyban írom a bevételt. Tuti fiúk azok, és abban is biztos vagyok, hogy többen vannak.

- Elnézést, kiszolgálna minket? – egy ismerős hang szólít meg.

Megremegek egész testemben, nem tudom, mit csináljak. Nem akarom, hogy beégessen a haverjai előtt.

- Öhm… Ni Yae? Kiszolgálnád őket? – mondom torzított hangon, még mindig a füzetemet nézve. Nem válaszol senki, ezért kénytelen vagyok felnézni. – Jó napot. Mit adhatok?

- Su… - lepődik meg Changjo. - … vagyis, egy capucchinót nekem. Ti? – néz a társaira.

- Hmm… nekem inkább teát. – szólal meg egy fiatal.

- Nekem is capucchinót. – így egy helyes gyerek.

- Akkor már nekem is. – mondja egy hosszabb hajú. Elég egzotikus külseje van, de nekem tetszik, főleg a vastag szája.

- Nekem tök nyolc. Egy kólát. – mondja egy másik.

- Én meg maradok egy eszpresszónál.

- Szóval egy kóla, egy eszpresszó, egy tea és három capucchinó ?

- Igen.

- Most szeretnének fizetni, vagy később?

- Most. – néz farkasszemet velem Changjo.

- Külön, vagy egybe? – állom tekintetét.

- Egybe.

- Összesen 27 197 won lesz. – tömött pénztárcájából elővesz három 10000 won értékű papírpénzt. Átveszem tőle és odaadom neki a visszajárót. – Foglaljanak helyet, majd kihozom. – elmennek egy asztalhoz, és ameddig elkészítem a rendeléseket, fél szemmel őket figyelem. 

1. - Move

- Ne, Chanyeol, kérlek ne. – nyaldossa az arcomat Park Chan Ye… vagyis, az nem lehet, hisz Ő… - Sunny. – lököm le a macskámat a matracomról. Fujtat egyet, aztán felugrik az egyik dobozra és ott nyalogatja magát.

Betántorgok a fürdőbe, hogy megmossam, nyálas arcomat hideg vizel a felfrissülés kedvéért. Csengetnek, így kénytelen vagyok ajtót nyitni pizsamába.

- Jó reggelt. – köszönt be a költöztető.

- Jó reggelt.

- Látom nem jól időzítettem. – mér végig. – Esetleg jöjjek vissza később?

- Nem szükséges. A cuccaim mind itt vannak, és pár doboz még van a hálóban. A többit azt hiszem, képes leszek magam is átvinni. Oh, és a díványra kérem, vigyázzanak, a nagymamámé volt.

- Rendben hölgyem. – meghajol és behívja a brigádot, hogy kezdjék el kihordani a furgonba a dobozokat. Én visszaszaladok a fürdőbe, felhúzok egy kényelmes ruhát és dobok magamra egy kis festéket.

 Kimegyek, hogy megnézzem, hogy áll a munka. A dobozok száma jelentősen megfogyatkozott, már csak egy-két törékenyebb darab maradt. A macskámat berakom a ketrecébe, meg még felveszem a két kézi táskámat, amit magam mellé akartam tenni a kocsiba. Utoljára nézek körül a lakásomban, amit már lassan 5 éve bérlek. A szőnyegen meglátszik a kávéfolt, amit még tavaly ejtettem rajta, a függönyökön pedig Sunny karmolásai.

- Ajj cicám. Annyi szép emlék kötődik ehhez a lakáshoz. – kitörlök egy könnyet a szememből, vetek egy utolsó pillantást, aztán végleg bezárom magam előtt.

- Elnézést! Merre van az új ház? – lép oda a költöztető.

Elmondom neki, hogy hol van és hogy azon belül is a 26. dokkú ház az. – A negyedik emeleten és a 207.-es lakás.

- Rendben. Akkor ott találkozunk. – újból meghajol és beszáll a teherautóba.

Egy órás út után kinyújthatom végtagjaimat a friss levegőn. A parkolóban még egy költöztető kocsi áll, és az újonnan érkezett srác épp most intézkedik a papírokkal. Igen jóképű gyerek, de még nagyon fiatalnak látszik.

Megfogok két dobozt és besietek vele a liftbe. Megnyomom a 4-es gombot, és megindul velem felfelé. A lakásom elé érek, ahol kisebb problémák adódhattak, ugyanis a költözető csapat egy cuccomat se vitte be a tárva nyitva álló ajtón.

- Elnézést, esetleg nehezükre esne bevinni ezeket a dolgokat?

- Hölgyem, egy kis gond adódott. – kellemetlenül néz rám, tudja, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog. – Valaki gyorsabb volt önnél.

- Hogy mi? – hüledezem. – De hát ezt a lakást én vettem meg! Nem adhatják ki másnak is!

- Sajnos pedig nagy valószínűséggel ez történhetett. Meg kéne beszélnie a lakótár… akarom mondani az emberrel, aki szintén megvette a lakást. Aztán meg a tulajjal.

- Az lesz. Mindenesetre köszönöm, hogy ide hozták az apróságaimat. Ha szükségem lesz önökre, majd értesíteni fogom önöket. – odaadom neki az összeget egy kis borravalóval együtt, és távoznak. Leülök a kanapéra, ami kint van a folyosón és várom az emberem.

Cipők kopogását hallom vízhangozni, felkapom a fejem.

- Öhm… Ne haragudj, de miért vannak itt a holmiaid a lakásom előtt? – vonja fel szemöldökét a nemrég látott gyerek.

- Azt hiszem valami kavarodás történt.

- Ezt hogy érted? – teszi ölbe karjait.

- Kérlek, ülj le, és elmondom a gyanúmat. – csúszok arrébb a heverőn. Leül, előregörnyedve piszkálgatja körmeit és közben figyelmesen hallgatja az állításomat.

- Szóval, te is ezt a lakást vetted meg?

- Igen, valahogy úgy.

- Beszélnünk kéne a tulajjal.

- Egyet értek. Azt hiszem ebből még lesz egy kis összetűzés.

- Amúgy a nevem Choi Jong Hyun. – nyújt kezet. – ChangJo.

- Oh. Én Kim Sun Ji vagyok. – rázom meg puha kezét.

- Megvan esetleg a férfi száma?

- Hogy kié?

- Hát a tulajé.

- Ja, azt hiszem igen, várj egy percet. – előveszem a telefonom és kikeresem a számát. – Igen, megtaláltam.

- Tárcsázzad.

Kicsörög, de nem veszi fel.

- Semmi. – rázom meg a fejem.

- Miért van egy olyan érzésem, hogy ezt előre kitervelte a faszi, és most szedi a sátorfáját? Azt hiszem ezt nekünk kell megoldanunk. – a kezembe nyom egy köteg pénzt. – Akkor, hát, köszi, hogy megismerhettelek.

- Na azt már nem! Pénz ide vagy oda, én vettem meg először ezt a lakást és most sokkal nagyobb szükségem van rá, mint neked.

- Ezt honnan veszed?

- Csak gondolom. – belesek a lakásba, ahol már kint vannak Jong Hyun cuccai. – Nem épp egy szegény legénynek tűnsz. – vallom be neki.

- Attól még nehezen szereztem meg a lakást, ezért nem is adom könnyen.

- Hát nem csak neked kellett küzdeni érte, megnyugodhatsz. Mire megtaláltam ezt a neten…

- Szóval te a neten találtad? Nekem úgy ajánlották, mert a századik házlátogatás után már megsajnált az egyik illető, és azt mondta, az egyik ismerősének van egy lakása, azt meg tudnám venni.

- Te most megvetted?

- Igen, szóval mától én vagyok a jogos tulaj. Miért? Te csak albérletbe jöttél ide?

Elszégyellem magam. – Akkor azt hiszem nincs is itt több keresnivalóm. – fogom a táskáimat és Sunnyt, majd elindulok a folyosón, de Jong Hyun megfogja a csuklóm.

- Figyelj, – nyel egy nagyot – megegyezhetünk valamiben.

- Miben?

- Itt maradhatsz, míg nem találsz magadnak egy másik lakást. Egy hetet adok.

- Egyet?

- Miért? Nem elég? Felőlem lehetsz hajléktalan is. – lenézően méreget.

- Nem, elég lesz. – szarul esik, hogy ilyen köcsög velem.

- Hozd be a csomagjaidat a nappaliba, de ne rendezkedj be! Ja, és ez kint marad. Nem férne el az enyém mellett. Mellesleg ősrégi darab, nem értem, hogy tetszhet neked. – mutat a kanapéra.

- A nagyanyámé volt. – szerintem megbánta, hogy lefikázta, de arcáról nem lehet leolvasni az érzelmeit.

Bepakolom a nagyját, Sunnyt meg kiengedem a ketrecéből, had ismerkedjen a tereppel egy kicsit.

- Ez meg micsoda? – bök a macskámra.

- Ez Sunny. A cicám. – veszem a kezembe és elé tartom.

- Vidd innen ezt a szőrgombócot. – löki el Sunnyt a karommal együtt. – Allergiás vagyok a macskákra! Nem tudnád elvinni a lakásból, míg itt laksz?

- A szüleimhez nem viszem. Hiányoznék neki.

- Persze, persze. – legyint. – A macskáknak nincsenek érzései, csak a kaja érdekli őket.

- Ez nem így van! Sunny igen is szeret engem. – dörzsölöm arcomhoz selymes bundáját.

- Úgy van, most kend az arcodba azt a koszt, amit az a macska évek alatt gyűjtött össze a szőrével.

- Ne légy már ilyen gonosz. – biggyesztem le a számat.

- Nekem most el kell ugranom a boltba venni pár dolgot, de mire visszaérek, ez ne legyen itt. – mutat Sunnyra.

Kiviharzik én pedig a levetődök az ülőgarnitúrára, kifújok egy tincset a szememből és elgondolkodok azon, hogy vajon miért velem cseszett ki ennyire Isten.