- Jó lenne, ha nem látnának meg az orvosok. – mondom a
többieknek.
- Igaz is. Chunji, Niel, menjetek előre. Ha láttok
orvost, jelezzetek. Ricky, L.Joe, ti itt lesztek mögöttem, és figyeljétek,
nehogy mögülünk jöjjön valaki. A jel egy intés lesz. Sunji, azt mondtad, nem
tudod, hol van Changjo, igaz?
- Igen.
- Akkor Ricky, te inkább menj, és tudakold meg. Mi addig
elrejtőzünk ez a növény mögé.
- Rendben C.A.P hyung. Megkeresem a recepciót. –
Changhyun egy szempillantás alatt eltűnik a folyosó végén.
Minsoo betol a hatalmas banánfa mögé, Ő pedig megpróbál
beállni úgy, hogy jobban takarjon. Niel szembe áll vele, mintha beszélne hozzá.
- Félek, hogy észre fogják venni, hogy hiányzik a
kórterméből Sunji. Ha lebukunk, nem ússzuk meg büntetés nélkül. Úgymond beteget
raboltunk el, akinek szüksége van a pihenésre.
- Ugyan már Minsoo, nem mondhatják azt, hogy elraboltál.
Van szám, el tudom magyarázni, mi is volt a tervünk. De mindenekelőtt, nem
fogunk lebukni. Bízom bennetek.
- Aranyos vagy Sunji, de te is tudod, hogy ez most
rohadtul nem a bizalmunkon múlik. Mi megpróbálunk a legfigyelmesebbek lenni, de
nem biztos, hogy sikerül. Az sem biztos, hogy megtudjuk, hol van Jonghyun. Ha
meg nekünk kell megkeresni, az el fog tartani egy darabig orvosi segítség
nélkül.
- Apám eljutott hozzá. Ezek szerint kiadják, hogy hol van
a kórterme.
- Meglehet. Majd Rickytől megtudjuk, mi a helyzet.
Körülbelül 5
percenként halad el mellettünk egy orvos vagy nővér, és olyankor feszülté válik
körülöttünk a légkör. Mikor elmegy a fák előtt, némileg megkönnyebbülünk, de
aztán jön egy következő. Még szerencse, hogy a többség Chanheet figyeli, aki a
folyosó azon részén jár fel és alá elég idegesen, amelyik pont a növényekkel
szemben van. Úgy néz ki, mint akinek most hozták volna be valakijét, aki
élet-halál közti állapotban van.
L.Joe be is szól neki, amikor nincs senki a folyosón,
hogy kicsit túljátssza a szerepét. Chunji persze ettől csak még idegesebben
kezdi el róni a köröket.
Egyszer csak megjelenik Ricky, és sietősen odaszalad
hozzánk.
- Megvan! A 3. emeleten van a 312-es szobába. 2 emelettel
lejjebb kell mennünk. Ez elég veszélyes lenne liftben, szóval kénytelenek
vagyunk lépcsőzni. Van kerekeseknek is lépcső, szóval minden rendben.
- Akkor szerintem induljunk meg. – kitol C.A.P a
helyemről és elindítja a kocsit. Megkeressük a lépcsőházat. Az első fordulót
sikeresen bevettük, de a másodiknál két orvos is feltűnik lentebb. Chanhee
jelez, hogy toljuk kicsit hátrább a kocsit, hátha nem jönnek erre fel, ha
mégis, akkor majd elém állnak, hogy takarják az arcomat.
Felsóhajt Chunji. – Hah, jó. Elmentek. Mehetünk tovább.
Lemegyünk még egy emeletet.
- Ricky, menj előre, és keresd meg a 312-est. – utasítja Minsoo.
Ahogy egyre közelebb érünk Changjohoz, egyre izgatottabbá
válok. Biztos akarom látni? Tudni akarom, mennyi cső lóg ki belőle? Nem, nem
hiszem, hogy fel vagyok rá készülve.
- Niel. – suttogom. Megragadom a kabátujjának szélét.
Lehajol hozzám.
Egészen közel húzom a fülét a számhoz, és beletátogom,
hogy nem akarok bemenni.
Kikerekedett szemekkel néz rám. – Elment az eszed? –
suttogva kiabál velem. – Idáig elszenvedtük magunkat, most már kénytelen vagy
bemenni. Ha nem mész be, én esküszöm, nem fogok veled beszélni a baba
születéséig.
- De annyi cső fog belőle lógni.
- De legalább él. Kérlek, Sunji, menj be. Látnod kell.
Meg kell tudnod, hogy jól van.
- DE NINCS JÓL! – idegbeteg módjára üvöltöm bele a
csendes folyosóba a szavakat.
Mindenki összerezzen körülöttem. Ricky gyorsan benyit a
312-be, és mutatja C.A.P-nek, hogy toljon be oda, de rohadt gyorsan.
Beszáguldunk az ajtón és magunkra zárjuk az ajtót.
Tehát még is itt vagyok. Arcomat eltakarom tenyereimmel.
A fiúk odatolnak az ágy mellé. Érzem, ahogy elhátrálnak tőlem és Changjotól.
Hallom a gépek zaját. Egyenletes szívritmust, gyenge lélegzeteket, melyeket a
lélegeztető hangossá tesz.
Elveszem a kezemet. Meg kell néznem, hogy néz ki.
Tehát ez lenne Ő. Merő műanyag kábel, sebtapaszok,
kötések. De még mindig szebb, ahhoz képest, mit képzeltem.
Meg kell őt érintenem.
Elindítom karomat az ő kézfeje felé, de megakadok.
Egyáltalán meg szabad fognom? Olyan védtelennek tűnik. Ha hozzáérnék, csak
bemocskolnám. Ahogy a lelkét is bemocskoltam. Undorító vagyok.
- Menjünk el. – lehajtom a fejemet.
Chunji előre lép, odasétál hozzám és váratlanul megpofoz.
- Mi a jó Isten ütött beléd Chanhee? – jön oda Minsoo,
aki ellöki Chunjit tőlem. Akkorát lök rajta, hogy majdnem elesik. L.Joe állítja
meg.
- Mindent megtettünk ezért a felcsinált ribancért, és
ennyi a hála? Most lett elegem. Hazamegyek. Nem köplek be titeket, mert a
haverjaim vagytok, de Sunjit soha többet nem akarom látni. És azt a tetvedéket
a hasában sem.
Kibassza az ajtót és elviharzik.
- Jézusom, ezt meg mi lelte? – ráncolja homlokát Niel. –
Sunji, jól vagy?
- Nem. Menjetek ki, kérlek.
- Gyertek fiúk. Szólj Sunji, ha mehetünk.
Bólintok.
Ahogy kimennek, feltör belőlem a könnyáradat. Hangomat se
fogom vissza, hangosan bőgök. Megragadom Changjo kezét, összekulcsolom enyémmel
és ráhajtom a fejemet.
Megfordul a fejemben, hogy most itt és így kéne
meghalnom. Mindenki boldogabb lenne. A baba nem születne meg. Changjo talán
felépülne és akkor boldog életet élhetne nélkülem.
Nagy nyomást érzek a kezemen. Mintha
összeszorítanák. Mintha Jonghyun szorítaná meg.
Felnézek rá, de a szemei még mindig csukva vannak.
Biztos csak
képzeltem.
Megint megszorítja a kezemet. Most már sokkal
intenzívebben.
- Changjo? – suttogom.
És egy újabb szorítás.
Kiüvöltök a fiúknak. – Gyertek be! Úristen, azt hiszem
megmozdult!
Kinyílik az ajtó, de nem az lép be, akire számítottam.
- Jó napot. Ugye tudja, hogy számos helyen sértette most
meg a magára és a barátjára vonatkozó szabályokat?
- Doktor úr, én… de nézze, megszorította a kezemet. –
próbálom a dolog jó oldalára világítani. Remélem nem lesz ebből nagy baj.
Most elsősorban Changjo a fontos, aki végre adott egy kis
reménysugarat az élni akarásomnak.
