49. ~ Reménysugár

- Jó lenne, ha nem látnának meg az orvosok. – mondom a többieknek.

- Igaz is. Chunji, Niel, menjetek előre. Ha láttok orvost, jelezzetek. Ricky, L.Joe, ti itt lesztek mögöttem, és figyeljétek, nehogy mögülünk jöjjön valaki. A jel egy intés lesz. Sunji, azt mondtad, nem tudod, hol van Changjo, igaz?

- Igen.

- Akkor Ricky, te inkább menj, és tudakold meg. Mi addig elrejtőzünk ez a növény mögé.

- Rendben C.A.P hyung. Megkeresem a recepciót. – Changhyun egy szempillantás alatt eltűnik a folyosó végén.

Minsoo betol a hatalmas banánfa mögé, Ő pedig megpróbál beállni úgy, hogy jobban takarjon. Niel szembe áll vele, mintha beszélne hozzá.

- Félek, hogy észre fogják venni, hogy hiányzik a kórterméből Sunji. Ha lebukunk, nem ússzuk meg büntetés nélkül. Úgymond beteget raboltunk el, akinek szüksége van a pihenésre.

- Ugyan már Minsoo, nem mondhatják azt, hogy elraboltál. Van szám, el tudom magyarázni, mi is volt a tervünk. De mindenekelőtt, nem fogunk lebukni. Bízom bennetek.

- Aranyos vagy Sunji, de te is tudod, hogy ez most rohadtul nem a bizalmunkon múlik. Mi megpróbálunk a legfigyelmesebbek lenni, de nem biztos, hogy sikerül. Az sem biztos, hogy megtudjuk, hol van Jonghyun. Ha meg nekünk kell megkeresni, az el fog tartani egy darabig orvosi segítség nélkül.

- Apám eljutott hozzá. Ezek szerint kiadják, hogy hol van a kórterme.

- Meglehet. Majd Rickytől megtudjuk, mi a helyzet.

  Körülbelül 5 percenként halad el mellettünk egy orvos vagy nővér, és olyankor feszülté válik körülöttünk a légkör. Mikor elmegy a fák előtt, némileg megkönnyebbülünk, de aztán jön egy következő. Még szerencse, hogy a többség Chanheet figyeli, aki a folyosó azon részén jár fel és alá elég idegesen, amelyik pont a növényekkel szemben van. Úgy néz ki, mint akinek most hozták volna be valakijét, aki élet-halál közti állapotban van.

L.Joe be is szól neki, amikor nincs senki a folyosón, hogy kicsit túljátssza a szerepét. Chunji persze ettől csak még idegesebben kezdi el róni a köröket.

Egyszer csak megjelenik Ricky, és sietősen odaszalad hozzánk.

- Megvan! A 3. emeleten van a 312-es szobába. 2 emelettel lejjebb kell mennünk. Ez elég veszélyes lenne liftben, szóval kénytelenek vagyunk lépcsőzni. Van kerekeseknek is lépcső, szóval minden rendben.

- Akkor szerintem induljunk meg. – kitol C.A.P a helyemről és elindítja a kocsit. Megkeressük a lépcsőházat. Az első fordulót sikeresen bevettük, de a másodiknál két orvos is feltűnik lentebb. Chanhee jelez, hogy toljuk kicsit hátrább a kocsit, hátha nem jönnek erre fel, ha mégis, akkor majd elém állnak, hogy takarják az arcomat.

Felsóhajt Chunji. – Hah, jó. Elmentek. Mehetünk tovább.

Lemegyünk még egy emeletet.

- Ricky, menj előre, és keresd meg a 312-est. – utasítja Minsoo.

Ahogy egyre közelebb érünk Changjohoz, egyre izgatottabbá válok. Biztos akarom látni? Tudni akarom, mennyi cső lóg ki belőle? Nem, nem hiszem, hogy fel vagyok rá készülve.

- Niel. – suttogom. Megragadom a kabátujjának szélét. Lehajol hozzám.

Egészen közel húzom a fülét a számhoz, és beletátogom, hogy nem akarok bemenni.

Kikerekedett szemekkel néz rám. – Elment az eszed? – suttogva kiabál velem. – Idáig elszenvedtük magunkat, most már kénytelen vagy bemenni. Ha nem mész be, én esküszöm, nem fogok veled beszélni a baba születéséig.

- De annyi cső fog belőle lógni.

- De legalább él. Kérlek, Sunji, menj be. Látnod kell. Meg kell tudnod, hogy jól van.

- DE NINCS JÓL! – idegbeteg módjára üvöltöm bele a csendes folyosóba a szavakat.

Mindenki összerezzen körülöttem. Ricky gyorsan benyit a 312-be, és mutatja C.A.P-nek, hogy toljon be oda, de rohadt gyorsan.

Beszáguldunk az ajtón és magunkra zárjuk az ajtót.

Tehát még is itt vagyok. Arcomat eltakarom tenyereimmel. A fiúk odatolnak az ágy mellé. Érzem, ahogy elhátrálnak tőlem és Changjotól. Hallom a gépek zaját. Egyenletes szívritmust, gyenge lélegzeteket, melyeket a lélegeztető hangossá tesz.

Elveszem a kezemet. Meg kell néznem, hogy néz ki.

Tehát ez lenne Ő. Merő műanyag kábel, sebtapaszok, kötések. De még mindig szebb, ahhoz képest, mit képzeltem.

Meg kell őt érintenem.

Elindítom karomat az ő kézfeje felé, de megakadok. Egyáltalán meg szabad fognom? Olyan védtelennek tűnik. Ha hozzáérnék, csak bemocskolnám. Ahogy a lelkét is bemocskoltam. Undorító vagyok.

- Menjünk el. – lehajtom a fejemet.

Chunji előre lép, odasétál hozzám és váratlanul megpofoz.

- Mi a jó Isten ütött beléd Chanhee? – jön oda Minsoo, aki ellöki Chunjit tőlem. Akkorát lök rajta, hogy majdnem elesik. L.Joe állítja meg.

- Mindent megtettünk ezért a felcsinált ribancért, és ennyi a hála? Most lett elegem. Hazamegyek. Nem köplek be titeket, mert a haverjaim vagytok, de Sunjit soha többet nem akarom látni. És azt a tetvedéket a hasában sem.

Kibassza az ajtót és elviharzik.

- Jézusom, ezt meg mi lelte? – ráncolja homlokát Niel. – Sunji, jól vagy?

- Nem. Menjetek ki, kérlek.

- Gyertek fiúk. Szólj Sunji, ha mehetünk.

Bólintok.

Ahogy kimennek, feltör belőlem a könnyáradat. Hangomat se fogom vissza, hangosan bőgök. Megragadom Changjo kezét, összekulcsolom enyémmel és ráhajtom a fejemet.

Megfordul a fejemben, hogy most itt és így kéne meghalnom. Mindenki boldogabb lenne. A baba nem születne meg. Changjo talán felépülne és akkor boldog életet élhetne nélkülem.

    Nagy nyomást érzek a kezemen. Mintha összeszorítanák. Mintha Jonghyun szorítaná meg.

Felnézek rá, de a szemei még mindig csukva vannak.

   Biztos csak képzeltem.

Megint megszorítja a kezemet. Most már sokkal intenzívebben.

- Changjo? – suttogom.

És egy újabb szorítás.

Kiüvöltök a fiúknak. – Gyertek be! Úristen, azt hiszem megmozdult!

Kinyílik az ajtó, de nem az lép be, akire számítottam.

- Jó napot. Ugye tudja, hogy számos helyen sértette most meg a magára és a barátjára vonatkozó szabályokat?

- Doktor úr, én… de nézze, megszorította a kezemet. – próbálom a dolog jó oldalára világítani. Remélem nem lesz ebből nagy baj.

Most elsősorban Changjo a fontos, aki végre adott egy kis reménysugarat az élni akarásomnak.