48. ~ Kísérlet, látogatók, mi jöhet még?

- Nem szívesen mondom el neked, de most már muszáj. Lehet, jobban járnál, hogy ameddig fel nem épülsz, nem tudod meg, de...

- Mondjad már! - sürgetem apámat.

- Kómában van. - vágja rá.

Egy pillanatra megkönnyebbülök, hogy nem következett be a legrosszabb, de aztán beugrik, hogy mi lesz akkor, ha nem kel fel a kómából? Ezért megint megijedek.

- M-mást nem mondtak? - remegő ajkaim miatt a mondatom is erőtlenül hagyja el számat.

Megrázza a fejét.

- Nem lehet tudni, meddig lesz még nála ez az állapot?

- Nem. Nagyon sajnálom.

- Appa. Kérlek, kimennél egy kicsit? Szeretnék egymagam maradni.

- Akkor holnap visszajövünk. Szeretlek, s légy erős.

Erőltetett mosolyom kicsit sem nyugtatja meg édesapámat.

- Szia. - köszönök el tőle.

Ürességtől kongó szoba, magamba visszafojtott könnyek. Egyedül vagyok, ami annyira mégsem igaz. Én már mindenhova valakivel megyek. Egy olyan valakivel, akinek a létrehozója, a teremtője az a fiatal fiú, akinek életének nagy része még előtte áll, befutott karrierje van, amit az elkövetkezendő évek során talán még jövedelmezőbbé válhatna. Aztán egy-kettőre megjelentem én, a kis-nagy hiba és mindent romba döntöttem. Büszke lehetek magamra. Ez a fiú túlesett élete legnagyobb baklövésén. Befogadott a lakásába. Homeless kis senkiházi lettem volna nélküle. Annyi dolgot segített átvészelni, én mégis hálátlan voltam. Egy elfuserált barom. Túlestünk mindketten az első szexuális élményünkön, amit aztán bevezettünk a mindennapjainkba. És akkor becsúszott ez a lurkó.

Én nem akarok már senkit sem hibáztatni a baleset miatt, mert akkor a születésünkig visszavezethetnénk a forrás okozóját. Bár legfőképpen magamat érzem hibásnak.

Jobb lenne ez a világ nélkülem. Csak kilyukasztom az infúziós zacsit és levegőt juttatok a csőbe. Talán túlkésőn érkezne a felmentő sereg, talán már nem tudnának rajtam segíteni.

Előveszem a kisollót az ágyam melletti szekrényből, s feltornászom magamat ülő pozícióba. Közelebb húzom magamhoz az állványt, melyen a kis műanyag zacskó lóg. Már épp nekiállnék bögdösni, amikor beront valaki az ajtón.

- Jézusom Sunji, te mit csinálsz? - szalad felém Chunji, aki kirántja a kezemből az ollót és szorosan magához ölel.

Szótlanul nézem, ahogy a csapat többi tagja is egyesével bejön az egyszemélyes kórterembe, és körém gyűlnek. Kivétel persze Changjot...

- Meglepetés! - mindannyian próbálnak kedvesen és boldogan mosolyogni, de külsejük a lestrapált állapotot tükrözik.

- Jaj srácok, nem kellett volna. - legyintek.

- De igenis kellett! Te öngyilkos akarsz lenni? Normális vagy? - ordít le Chunji.

- Én nem...

- Láttam, mit csinálsz.

- A szándékomat nem tudhatod.

- Ah, ugyan már. Minek lukasztottad volna ki az infúziós zacskót? Csak úgy heccből. Kac-kac.

- Jó, hagyjuk.

- Szerintem is.

- Amúgy mizujs van veled? - ül le mellém Ricky mosolygós kis majom arccal.

- Szerinted, aki végezni akart magával, az milyen állapotban lehet? - kérdezi Chunji.

- Hagyjad már ChanHee. Mindenkinek lehet rossz napja. - mondja a leader.

- Ha itt maradtok velem, esküszöm jobban leszek.

- Addig maradunk, ameddig el nem üldözöl minket. - nevet fel Niel, aki az ablakpárkányon foglalt helyet.

- Szerintem az ápolónő fog titeket elzargatni, ha nem fogjátok vissza a hangerőtöket.

- Csssss, gyerekek. Mostantól kurvanagy csend. - csitít mindenkit Niel, a legnagyobb szájú a szó szoros értelmében.

- Amúgy én nagyon kíváncsi vagyok, minek indultatok Changjo szüleihez. - szólal meg az eddig nagy csendben álló L.Joe.

- Akkor eljött a vallomás ideje. - hunyom le a szememet.

- Miért? Mi történt? - kerekedik ki Ricky szeme. Izgatottan közelebb csúszik hozzám, szinte már belém fúrja puppy szemeit.

- Khöm... Hát, Changjo szülinapja után volt egy kis... az köztünk.

- De hát ez nem nagy újdonság. Nem is az első alkalom volt ez, nem? - vág közbe CAP.

- Ja, hogy erről már így beszámolt nektek Changjo?

- A legjobb haverok vagyunk, mindent megosztunk egymást közt. Mit vársz?

- Igaz, igaz. Mellesleg fiúk vagytok.

- Hé, nem a fiúk dolga kibeszélni ezt a legapróbb részletekig. Mi csak megtárgyaltuk, hogy volt kis kufirc, azt pár elismerő kézrázás, hátba veregetés, és téma lezárva. - magyarázza Niel.

- Na, de nem fejeztem be. Mikor elutaztatok, akkor nem éreztem magam valami jól, ezért elmentem orvoshoz.

- Terhes vagy, igaz? - vágja rá Ricky visítva és izgatottan, nem is hagyva, hogy befejezzem mondókámat. - MINDVÉGIG TUDTAM!

- Ssssshhh! Fogd már be! - oszt ki egy tockost Niel a lovely boynak.

- Bocsáss meg. - édesen megölel a kis majom. Kajak olyan, mintha lenne máris egy gyerekem Ricky személyében.

- Sunji, ez igaz? - kérdezi Chunji.

Szerényen bólintok.

Ahogy vártam, a többiek örülnek, Chanhee pedig csak egy elvétett szájhúzást tudott produkálni. Mindenki megölel, még Ő is rávette magát nagy nehezen, nehogy kilógjon a sorból, de tudom, hogy most a poklok mélyére kívánna engem is és Changjot is. Még akkor is, ha mindkettőnkkel jóba van.

- És hol van az apa? - a nagy örömködés közepette benyögi ezt a kérdést L.Joe, mire elnémulunk.

Mindenki rám veti tekintetét.

- Mielőtt bejöttetek volna, tudtam meg...

Egy emberként kezdenek el izgulni barátjuk épségéért. Látom szemeikben az aggodalmat, a türelmetlenséget az után, hogy megtudják, mi a helyzet társukkal. A gyerekem apjával.

- Kómában fekszik. Fogalmam sincs hol, milyen a testi állapota, milyen sérüléseket szerzett, s legfőképpen azt, hogy mikor ébred fel.

- A sérülésből azért meg tudják állapítani, mennyi ideig lesz kómában. Vagyis meg lehet nagyjából tippelni. - tudálékoskodik Minsoo.

- Meg kéne keresnünk. - adja az ötletet Chunji.

- Az ágyhoz vagyok kötve. Én nem mehetek sehova.

- Pedig pont neked kell látnod. Erőt kell gyűjtened a felépülésedhez, és lehet jót tenne, ha látnád.

- Mit ér az, ha nem beszélhet velem? Ha nem láthatom a csillogó szemét?

- De legalább látod. Keresek egy tolókocsit. - Ahogy ezt kimondja CAP, már ki is megy a folyosóra.

- Elviszünk hozzá, és megtudakoljuk, mi is a helyzet vele, ne aggódj. - ölel magához Changhyun továbbra is.

Ahogy azt Minsoo beígérte, egy tolókocsival jött vissza. A fiúk átsegítettek az ágyról a gurulós szerkezetre, majd kitoltak a kórteremből. Két hét után először hagyom el ezt a szobát.