1. - Move

- Ne, Chanyeol, kérlek ne. – nyaldossa az arcomat Park Chan Ye… vagyis, az nem lehet, hisz Ő… - Sunny. – lököm le a macskámat a matracomról. Fujtat egyet, aztán felugrik az egyik dobozra és ott nyalogatja magát.

Betántorgok a fürdőbe, hogy megmossam, nyálas arcomat hideg vizel a felfrissülés kedvéért. Csengetnek, így kénytelen vagyok ajtót nyitni pizsamába.

- Jó reggelt. – köszönt be a költöztető.

- Jó reggelt.

- Látom nem jól időzítettem. – mér végig. – Esetleg jöjjek vissza később?

- Nem szükséges. A cuccaim mind itt vannak, és pár doboz még van a hálóban. A többit azt hiszem, képes leszek magam is átvinni. Oh, és a díványra kérem, vigyázzanak, a nagymamámé volt.

- Rendben hölgyem. – meghajol és behívja a brigádot, hogy kezdjék el kihordani a furgonba a dobozokat. Én visszaszaladok a fürdőbe, felhúzok egy kényelmes ruhát és dobok magamra egy kis festéket.

 Kimegyek, hogy megnézzem, hogy áll a munka. A dobozok száma jelentősen megfogyatkozott, már csak egy-két törékenyebb darab maradt. A macskámat berakom a ketrecébe, meg még felveszem a két kézi táskámat, amit magam mellé akartam tenni a kocsiba. Utoljára nézek körül a lakásomban, amit már lassan 5 éve bérlek. A szőnyegen meglátszik a kávéfolt, amit még tavaly ejtettem rajta, a függönyökön pedig Sunny karmolásai.

- Ajj cicám. Annyi szép emlék kötődik ehhez a lakáshoz. – kitörlök egy könnyet a szememből, vetek egy utolsó pillantást, aztán végleg bezárom magam előtt.

- Elnézést! Merre van az új ház? – lép oda a költöztető.

Elmondom neki, hogy hol van és hogy azon belül is a 26. dokkú ház az. – A negyedik emeleten és a 207.-es lakás.

- Rendben. Akkor ott találkozunk. – újból meghajol és beszáll a teherautóba.

Egy órás út után kinyújthatom végtagjaimat a friss levegőn. A parkolóban még egy költöztető kocsi áll, és az újonnan érkezett srác épp most intézkedik a papírokkal. Igen jóképű gyerek, de még nagyon fiatalnak látszik.

Megfogok két dobozt és besietek vele a liftbe. Megnyomom a 4-es gombot, és megindul velem felfelé. A lakásom elé érek, ahol kisebb problémák adódhattak, ugyanis a költözető csapat egy cuccomat se vitte be a tárva nyitva álló ajtón.

- Elnézést, esetleg nehezükre esne bevinni ezeket a dolgokat?

- Hölgyem, egy kis gond adódott. – kellemetlenül néz rám, tudja, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog. – Valaki gyorsabb volt önnél.

- Hogy mi? – hüledezem. – De hát ezt a lakást én vettem meg! Nem adhatják ki másnak is!

- Sajnos pedig nagy valószínűséggel ez történhetett. Meg kéne beszélnie a lakótár… akarom mondani az emberrel, aki szintén megvette a lakást. Aztán meg a tulajjal.

- Az lesz. Mindenesetre köszönöm, hogy ide hozták az apróságaimat. Ha szükségem lesz önökre, majd értesíteni fogom önöket. – odaadom neki az összeget egy kis borravalóval együtt, és távoznak. Leülök a kanapéra, ami kint van a folyosón és várom az emberem.

Cipők kopogását hallom vízhangozni, felkapom a fejem.

- Öhm… Ne haragudj, de miért vannak itt a holmiaid a lakásom előtt? – vonja fel szemöldökét a nemrég látott gyerek.

- Azt hiszem valami kavarodás történt.

- Ezt hogy érted? – teszi ölbe karjait.

- Kérlek, ülj le, és elmondom a gyanúmat. – csúszok arrébb a heverőn. Leül, előregörnyedve piszkálgatja körmeit és közben figyelmesen hallgatja az állításomat.

- Szóval, te is ezt a lakást vetted meg?

- Igen, valahogy úgy.

- Beszélnünk kéne a tulajjal.

- Egyet értek. Azt hiszem ebből még lesz egy kis összetűzés.

- Amúgy a nevem Choi Jong Hyun. – nyújt kezet. – ChangJo.

- Oh. Én Kim Sun Ji vagyok. – rázom meg puha kezét.

- Megvan esetleg a férfi száma?

- Hogy kié?

- Hát a tulajé.

- Ja, azt hiszem igen, várj egy percet. – előveszem a telefonom és kikeresem a számát. – Igen, megtaláltam.

- Tárcsázzad.

Kicsörög, de nem veszi fel.

- Semmi. – rázom meg a fejem.

- Miért van egy olyan érzésem, hogy ezt előre kitervelte a faszi, és most szedi a sátorfáját? Azt hiszem ezt nekünk kell megoldanunk. – a kezembe nyom egy köteg pénzt. – Akkor, hát, köszi, hogy megismerhettelek.

- Na azt már nem! Pénz ide vagy oda, én vettem meg először ezt a lakást és most sokkal nagyobb szükségem van rá, mint neked.

- Ezt honnan veszed?

- Csak gondolom. – belesek a lakásba, ahol már kint vannak Jong Hyun cuccai. – Nem épp egy szegény legénynek tűnsz. – vallom be neki.

- Attól még nehezen szereztem meg a lakást, ezért nem is adom könnyen.

- Hát nem csak neked kellett küzdeni érte, megnyugodhatsz. Mire megtaláltam ezt a neten…

- Szóval te a neten találtad? Nekem úgy ajánlották, mert a századik házlátogatás után már megsajnált az egyik illető, és azt mondta, az egyik ismerősének van egy lakása, azt meg tudnám venni.

- Te most megvetted?

- Igen, szóval mától én vagyok a jogos tulaj. Miért? Te csak albérletbe jöttél ide?

Elszégyellem magam. – Akkor azt hiszem nincs is itt több keresnivalóm. – fogom a táskáimat és Sunnyt, majd elindulok a folyosón, de Jong Hyun megfogja a csuklóm.

- Figyelj, – nyel egy nagyot – megegyezhetünk valamiben.

- Miben?

- Itt maradhatsz, míg nem találsz magadnak egy másik lakást. Egy hetet adok.

- Egyet?

- Miért? Nem elég? Felőlem lehetsz hajléktalan is. – lenézően méreget.

- Nem, elég lesz. – szarul esik, hogy ilyen köcsög velem.

- Hozd be a csomagjaidat a nappaliba, de ne rendezkedj be! Ja, és ez kint marad. Nem férne el az enyém mellett. Mellesleg ősrégi darab, nem értem, hogy tetszhet neked. – mutat a kanapéra.

- A nagyanyámé volt. – szerintem megbánta, hogy lefikázta, de arcáról nem lehet leolvasni az érzelmeit.

Bepakolom a nagyját, Sunnyt meg kiengedem a ketrecéből, had ismerkedjen a tereppel egy kicsit.

- Ez meg micsoda? – bök a macskámra.

- Ez Sunny. A cicám. – veszem a kezembe és elé tartom.

- Vidd innen ezt a szőrgombócot. – löki el Sunnyt a karommal együtt. – Allergiás vagyok a macskákra! Nem tudnád elvinni a lakásból, míg itt laksz?

- A szüleimhez nem viszem. Hiányoznék neki.

- Persze, persze. – legyint. – A macskáknak nincsenek érzései, csak a kaja érdekli őket.

- Ez nem így van! Sunny igen is szeret engem. – dörzsölöm arcomhoz selymes bundáját.

- Úgy van, most kend az arcodba azt a koszt, amit az a macska évek alatt gyűjtött össze a szőrével.

- Ne légy már ilyen gonosz. – biggyesztem le a számat.

- Nekem most el kell ugranom a boltba venni pár dolgot, de mire visszaérek, ez ne legyen itt. – mutat Sunnyra.

Kiviharzik én pedig a levetődök az ülőgarnitúrára, kifújok egy tincset a szememből és elgondolkodok azon, hogy vajon miért velem cseszett ki ennyire Isten.