10. ~ A nagy rajongó

Épp készülődök a nagy koncertre, de egyszerűen nem tudom eldönteni, mit húzzak. Nem túl sok ruhámat vettem ki a bőröndömből a költözés óta, a nagyja még mindig ott lapul egy dobozban. Azt viszont nem bonthatom ki addig, míg át nem megyek a másik lakásba, ezért átkutatom még egyszer a bőröndöm.

Harmadjára túrom át, mire sikerül kiválasztanom egy vörös kockás inget és egy rövidnadrágot. Hajamba kötök egy kendőt is bele hajpánt gyanánt, de kibontva hagyom. Dobok magamra egy kis sminket, aztán puszi. Kész!

- Oké, mehetünk. – rohanok ki a nappaliba, ahol Changjo már idegesen vár.

- Mégis mit kellett annyit cicomáznod magad? Na jó, inkább menjünk.

- Várj, még meg kell keresnem a nap… - inkább nem, mert csak még idegesebb lesz. – Oké, szerintem is.

Beszállunk a kocsijába, elindulunk, de csak a második kereszteződésig jutunk, mert onnantól egy kiló méteres sor áll.

- Megmondtam, hogy ne jöjjünk, nem? Tudtam, hogy ez lesz, vagy sietned kellett volna.

- A nőnek is vannak szükségletei, amiket mindig teljesítenie kell, vagy különben rosszul fogja magát érezni.

- Szóval nálatok a sminkelés nagyon fontos dolog… értem. De azt mond meg minek?

- Hogy szebbek legyünk? – kérdezem vissza.

- Szerintem a nélkül és szépek vagytok… – Hoppá, hoppá…. ez most mi volt? Csak nem bókolni akart?... – De persze nem mindenki. – És kopp. Biztos rám értette.

Néma csend ül a kocsira, ezért benyomom a rádiót, de Changjo rácsap a kezemre és kikapcsolja.

- Naaa, én szeretnék zenét hallgatni.

- Én meg NEM. – erősen megnyomja az utolsó szót.

- Légysziiii. Csak egy kicsit.

- A-a.

- Kééérlek. – nyaggatom. – Mutasd meg egy számotokat.

- Azt végképp nem.

Felveszem a kutyaszemes, szájlebiggyesztős pozíciót, de még egy pillantásra se méltat.

- Jó, akkor ne. – nekivágom a hátam az ülésnek, és keresztbe teszem a kezeimet magam előtt. Duzzogni kezdek.

- Meddig akarsz még duzzogni? – kérdezi a mellettem ülő pasi, akit legszívesebben most belefojtanék egy kanál vízbe.

Tényleg régóta vagyok durci, de nincs szívem a hangulatváltáshoz.

- Ameddig nem raksz be valamit. – egy mély levegőt vesz és benyúl a kesztyűtartóba, ahonnan kiránt egy CD-t. Kikapom a kezéből, hogy szemügyre tudjam venni a borítót. Mindenki rajta van, és a CD neve Teen Top It’s.

- Tök jól néz ki. – kinyitom és meglesem a fotóalbumot is. Ő kiveszi közbe a CD-t és benyomja.

A számok is nagyon tetszenek, és néha-néha még Changjo suttogását is hallom, vagyis éneklését. Csodálva nézem, és amikor ezt észreveszi, egy kis mosolyt ereszt pofijára.

- Tetszik? – kérdezi.

- Nagyon. Én leszek a legnagyobb rajongótok. – felpattanok egyet az ülésbe.

- Hát akkor hajrá, ahhoz tényleg sok mindent meg kell tudnod rólunk.

- Akkor mesélj. Van időnk. – ahogy elnézem a forgalmat, nem most fogunk odaérni.

- Miről?

- Hát, bármiről, ami eszedbe jut, és szép emlék volt neked.

Elmesél egy csomó mindent, például amikor bejárták a Jeju szigetet és egy csomó feladatot kellett elvégezniük, a debütálásukról mesélt, meg az első fellépésről, aláírásról és arról, hogy milyen jó, hogy ilyen öt barátot sikerült szereznie maga mellé. Végig mosolygott, és ez nála rekordnak számít.

- Hát, az biztos, hogy jó sok kalandotok volt együtt. Egyszer kipróbálnám én is, milyen híresnek lenni.

- Hidd el nekem, hogy nem minden olyan, amilyennek látszik. Mi sem mindig élvezzük a dolgot. Iszonyat sok munkánk van benne és még többet kéne belefektetnünk ahhoz, hogy tényleg ismertté váljunk, mert sajnos így is nagyon sok leverőnk van. Főleg a most debütáltak győzedelmeskednek.

- Értem. Én hiszem, hogy egy nap majd mindenki ismerni fogja a neveteket.

- Köszi. – visszafordul a kormányhoz, és a további úton csak énekelgetünk.