13. ~ Olyan bonyolult

   

  Nem válaszol. Elmegy. Hogy hova? Azt nem tudom, de gondolom kiszellőzteti a fejét. Utána kéne mennem? Nem hiszem, de ha ki akarok belőle valamit is csikarni…

Megfogom a kabátomat és kiszaladok utána. Nem látom sehol, csak sejtem, merre mehetett. Kiszaladok a házból és egyenest a parkolóba futok. Szétnézek, hogy ott van-e a kocsija, de nincs. Kiveszem a zsebemből a kocsi kulcsot és beszállok a kocsimba. Amilyen gyorsan csak lehet, száguldozok a városba és a parkot veszem célul.

- Changjooo! – kajabálom, de semmi válasz. Már a fél parkot bejártam, de nem találom. Lehet, hogy mégis máshova mehetett.

Egy pillanat alatt történik minden. Valaki megragad és beránt a bokorba. Befogja a számat, hogy véletlen se tudjak segítségért kiabálni. Erős markával a combjához szorít. Kinyitom a szemem, hogy jobban szemügyre vegyem az elrablóm, hátha még szükségem lesz az adatokra a nyomozóknál, már ha élve megúszom.

- Shhh… Ne ficánkolj már.

- Jong Hyun? – levakarom magamról tenyerét. – Mi a francot csinálsz velem?

- Csak meg akartalak ijeszteni. – mosolyog. Mintha csak kicserélték volna. Érthetetlenül nézek rá. – Mi az? Mi olyan érdekes az arcomon? Van rajta valami? – letörli az arcát.

- Ja nem.

- Hát akkor?

Megrázom a fejem. – Semmi. – talán most, hogy normálisan viselkedik, megkérdezhetném újból. – Jonghyun?

- Jobban szeretem a Changjot.

- Akkor Changjo?

- Hm?

- Mik ezek a hangulatváltások nálad?

Elkomorodik. A füvet piszkálja és gondolkodóba esik.

- Azt hiszem tudom rá a választ, de még nem szeretném neked elmondani.

- Nyugodtan megoszthatod velem. Nem harapok. – kuncogok.

- Nem, mert ebből még csak a baj lenne. Felforgatnék vele mindent.

- Értem.

A lágy, hűvös szellő megcsapja az arcomat. A holdfény megvilágítja az egész füves területet, a zöld, ringatózó fűszálak csak úgy csillognak alatta. Halk tücsök ciripelést érzékelek a messzeségből. Ezt a zajt Changjo zavarja meg. – Sun Ji. Boldog vagy Chunjival?

Összeráncolom a homlokom. – Ezt hogy érted?

- Hát… milyen mellette?

Nem tudom rá a választ. Gondosan kutatok az elmémbe, hogy mit is érzek akkor, amikor vele vagyok.

- Jó, de csak akkor vagyok boldog, amikor velem van. Ha elmegy, nem érzem hiányát. Szerintem ha szerelmes lennék belé, akkor most nem így kéne éreznem.

Fekete írisze megcsillannak, ahogy a Holdra szegezi tekintetét. Azt mondják, hogy a fiúk nem szépek, hanem helyesek. Changjo ezt megcáfolja. Ő igenis szép, szebb mindenkinél. Fürkészem arcát, nem érdekel, ha észreveszi. Alaposan megjegyzek minden egyes négyzetcentimétert rajta. Vastag száját, a kis anyajegyét, cuki orrát, mandulavágású szemeit, kiálló állkapocs csontját.

Legjobban akkor is az ajkai vonzanak, de nem tehetek elenne. Nem csillapíthatom vágyaimat, mert Changjo megint megutálna, és szinte biztos vagyok benne, hogy elhúzódna, ha én meg akarnám csókolni.

De miért álmodozok én róla? Mi az, ami annyira vonz benne, miközben olyan semlegesen viselkedik velem. Hol normális, hol pedig bunkó, de akkor nagymértékben az. Mégis ez a kiszámíthatatlansága az, ami megfogott. Hiába utálom, legbelül mégis mást parancsolnak nekem. Azt suttogja a szívem az agyamnak, hogy szeressem. Bár ellen tudnék neki állni…

Viszont ott van Chunji… Mit kéne vele tennem? Köcsögség lenne, ha csak úgy ott hagynám, és még ott a lakás is. Mellesleg nem hiszem, hogy Changjo bármikor is belém szeretne. – belekapok a hajamba és húzom, ameddig már nagyon fáj.

- Ezt most miért csinálod? Hagyd abba. Ne tegyél kárt magadba. – kezeimet kiveszi a hajamból és az egyiket lenyomja a földre. Nem engedi el, fogja tovább és úgy ülünk a füvön.

Zavarba ejt, nem is merek rá nézni, mert nem akarom, hogy észrevegye a pírt az arcomon. Hajammal is próbálom takargatni, de Changjo kitűri oldalra, a fülem mögé. – Ne takargasd az arcodat. A szemednek se teszel azzal jót, hogy belelógatod a hajad. – olyan kedves most velem. Miért nem tudott eddig ilyen lenni?

- Nem megyünk?

Megrándítja a vállát. – Nekem most tetszik itt.

Felállok, de kezemet még mindig nem engedte el, így nem tudok mozdulni. Ő is feláll utánam, de még most is egybe vannak fonódva. Annyira meglep, hogy nem akarja elengedni.

- Sun Ji, azt hiszem, készen állok elmondani. – vesz egy mély levegőt és… - Azt hiszem, többet érzek irántad.