5. ~ Megőrülök!

Végighajtottam az egész napot, így amikor elérkezett a 7 óra, nagy kő esett le a szívemről. Ni Yaevel elköszöntünk egymástól zárás után, és megbeszéltük, hogy mivel holnap hétvége, elmehetnénk bevásárolni, aztán találkoznék Chunjival, hogy megnézzük a lakást.

- Nem zártad be az ajtót. Mégis hogy gondoltad, hogy nyitva hagyod? Mi lett volna, ha erre jönnek valami fura alakok, és észreveszik, hogy nincs bezárva? Örülj neki, hogy nem loptak el semmit, mert különben nagyot kaptál volna. – így fogad Changjo a konyhában.

- Neked is szia. – közömbös maradok.

- Ne játszd meg itt magad kisanyám, mert akkor doblak ki innen, amikor csak akarlak. – löki meg a mutatóujjával a vállam.

- Ne bökdöss. – belebokszolok a felkarjába. - Amúgy van egy jó hírem, hogyha izgat.

- Ki vele.

- Chunji már megtalálta a lakásom. Odamegyünk holnap és megnézzük.

- Okés. – összecsapja kezeit. – Nagyszerű. – furán viselkedik. Nem tudok kiigazodni rajta.

- Szerintem csak késő este fogok hazaérni, de még nem tudom.

- Jó. Oda mész, ahova csak akarsz. Nem rám tartozik, hogy hova mész és hova nem. Az meg pláne nem, hogy mikor jössz haza. Jobban örülnék, ha nem is jönnél. – ez most fájt. Eddig mindent tűrtem, amit a fejemhez vágott, de ez már tényleg sok volt nekem is.

- Paraszt. – nekilököm a pultnak, és kiviharzok a folyosóra. Letelepedek a kanapémra, és onnan figyelem a csillagokat.

A hideg szél elfújja a takarómat, ezért összébb kuporodok, de mikor esőcseppek esnek a bőrömre, úgy döntök, inkább bemegyek. Alighogy beérek a nappaliba, már iszonyat nagy vihar kerekedik. Az ablakokon úgy folyik az eső, mintha slaggal locsolnák folyamatosan fentről.

 Odaállok elé és figyelem ahogy zúdul lefelé a rengeteg víz.

- Hát bejöttél? – összerezzenek.

- Nem alszol még? – bár hülye kérdés, hisz pont most szólított meg. Akkor valószínűleg nem, de most ez jutott először eszembe.

- Amint látod, nem.

- Changjo? Kérdezhetek valamit?

- Már megvolt.

- Akkor még egyet?

- Már az is megvolt. Na, mondjad.

- Miért vagy ilyen velem? – a sötétben nem látom az arcát rendesen, de amennyit ki tudok belőle venni, azaz, hogy elgondolkodott.

- Jó valakit csesztetni. – megrántja a vállát. – Meg idegesítesz a sok bénaságoddal.

- Hát kösz.

- Az igazat akartad nem?

- De. – hajtom le a fejemet. Végül is megkaptam, amit akartam. – Hogy sikerült a fellépés? – terelem másra a témát.

- Jól. De ez miért érdekel? Jaa, Chunji…

 Igazából nem, de nem tagadom le, hadd higgye.

- Van valami köztetek? – érdeklődi.

- Nem! Vagyis… - simogatom a karomat zavaromban.

- …alakulgat. – fejezi be helyettem.

- Valahogy úgy.

- A fellépés előtt és után is csak rólad beszélt. Nem tudja, hogy elhívjon-e vacsorázni.

- Yaaa! Miért mondasz el ilyeneket? – háborodom fel.

- Mert jól esik. – feláll. – Ja, és az is lehet, hogy vacsora után szobára vinne. – hátat fordítva mondja már ezt nekem. – Na, jó éjt. – és elmegy. Otthagy a nappaliba megfagyva, tétlenül.

Gondolataim kavarognak összevissza. Elmenjek-e vagy ne? Igazából akarok valamit ChunJitól? Érzek iránta bármit is? Akarok én egyáltalán… szóval azt csinálni? Nem, erre az egyre tudom a választ. Még biztos nem. Ameddig meg nem találom az igazit.

Ledőlök az ülőgarnitúrára és onnan nézem tovább az esőt, míg a kopogása álomba nem ringat.

- Jó reggelt. – egy puszit kapok az arcomra.

- Mi? Ki az? – kipattanak szemeim, és már kelnék fel, mikor összefejelek valakivel.

- Én vagyok az, Lee ChanHee. – megdörzsölöm a szemem közt a homlokom. Végre enyhül a fájdalom, így jobban szemügyre tudom venni hódolómat.

- Chunjiii! – nem tudom, hogy örüljek-e, vagy legalább leplezzem örömömet, végül egy mosolyt erőltetek az arcomra. Nem tetszett ez az ébresztés, talán ilyen kínosan még sose éreztem magam.

- Szia szivi. – leül mellém. - Te még reggel is gyönyörű vagy. – elpirulok. – Mit szólnál, ha elmennénk most megnézni a lakást? – sugárzik róla a boldogság, amit rám is rámakaszt. Akaratlanul is mosolygok rá, gyomrom görcsbe rándul, akkor meg főleg, hogyha hozzámér.

- Én benne vagyok, csak akkor felhívom a barátnőmet, hogy lemondom a shoppingolást.

- Chunji, kérsz inni? – kérdi Changjo a konyhából. Szokásos kávéját szürcsölgeti.

- Nem köszi. Na, akkor menj, és készülődjél. Én addig beszélgetek Changjoval. – megpaskolja a fenekem, mire nyögök egyet. Betelepszek a fürdőbe, hogy kiszellőztessem gondolataimat, amiken most már tényleg nem tudok kiigazodni.