11. ~ A koncert

Odaérünk, de persze a kasszánál is ugyanolyan hosszú a sor, mint az utakon.

- Még elmehetünk sétálni is. – ajánlja fel Changjo.

- Lehet, jobban járnánk. A zenét kintről is halljuk.

- Azért mondom, gyere. – már el is indul a kordonok mellett én meg kénytelen vagyok követni.

- Hova akarsz vinni?

- Amint látod, a színpadot egy parkra építették fel, szóval oda megyünk. Mármint a parkba.

- Áh. – bólogatok. – És mit fogunk csinálni?

- Csöndben hallgatjuk a zenét. – már megint mogorva. – Vagy ehetünk is valamit. Hoztál pénzt?

- Nem.

- Akkor kilőve. Én nem veszek neked semmit. Örülj neki, hogy elhoztalak ide.

- Örülnék neki, ha olyan lennél, mint a kocsiban. Már megint mi a bajod?

- Az égvilágon semmi.

- Azt látom. – felszisszenek. Sétálgatunk a fák között egy keskeny úton, de nem szólunk egy szót se. Hirtelen eltűnik mellőlem Jong Hyun. Szememmel keresem, mikor meglátom egy fa tövébe. Követem.

- Még ide is követsz?

- Menjek el? Ha akarod itt hagylak a nyamvadt gondolataiddal együtt és soha nem jövök vissza. Ha hiányozni fogok, valahol itt leszek. – ordibálok.

- Jól van. Akkor, szia. – int egyet. Meglepetten állok előtte. – Na, most nem mész?

- De. – sarkon fordulok és visszaindulok a koncert helyére.

 A kerítés mellett megyek hátra, a színpad mögötti részhez. Ott találok egy helyet, ahol nincsenek őrök, így merek bátorkodni, és átmászok a kerítésen.

Odaszaladok a színpadhoz és elvegyülök a tömegben. Éppen a NU’EST volt a stageen, de mire sikerült magamat befúrni előre, addigra már befejezték és csak egy pillanatra láttam egy szőke hajat, azaz Rent. Oda meg vissza vagyok az egész bandáért.

- És most következzék ez EXOOO. – ordítja egy középkorú faszi a mikrofonba. Mikor ezt meghallom, olyan izgatottság kap el, a szívem majd kiugrik a helyéről.

Mindenki sikonyál, magamat is beleértve. Ugrálunk és várjuk, hogy fellépjenek a színpadra. Ekkor megjelenik Kai és a többiek is. A sort Chanyeol zárja, és amikor meglátom, úgy érzem, végem. A nevét ordítom, ő pedig integet, a gyönyörű, csillogó mosolyával ajándékoz meg minket.

- OH MY GOOOD! BAEKHYUN!! – ordítja a mellettem levő csaj a fülembe.

- ISTENEM! AZ OTT KAI. KIM JONG IN! – integet neki oda egy másik rajongó, aki szintén a közelembe van.

Alig kapok már levegőt, de azért én is kiabálok rendesen, ahogy csak tudok és énekelem velük a jól ismert számaikat. Az egész albumot kívülről tudom, sőt, még az EXO-M albumot is megpróbáltam megtanulni, de ott még mindig tévesztek, mert bekever a koreai.

Miután elénekelték a MAMA-t lemennek a színpadról, és a következő fellépők jönnek. A Super Junior az. Ekkor még nagyobb visításokban törnek ki, én pedig már nem bírom. Rezgést érzek a táskámba, előkapom a telefont. Changjo az, de nem veszem fel, kinyomom.

Hátrébb hőkölök a színpadtól, a rajongók is egyre hátrébb nyomnak. Megbotlok, de szerencsémre nem esek el. Majd megfulladok, de most már nem azért, mert énekelek, és elfáradtam, hanem mert összenyomnak. Ebben a pillanatban megbántam, hogy kinyomtam Jong Hyunt, mert lehet, hogy itt fogok megpusztulni.

Veszek egy nagy levegőt és teli torokból elkiáltom magam. – CHOI JONG HYUN! – de semmi. – CHANGJOOO!

- Héé, ez nem a Teen Top te nyomi. – lök meg egy bunkó csajszi.

- Én nem azért… - sírok. A csaj csak nevet egyet és még hátrébb lök. – Hol vagy Changjo? – elhalkulok.

- Sun Ji! – jön messziről a kiáltás.

- Changjo?

- Sun Ji. – átkarol hátulról valaki, de már nem tudom megnézni az arcát.

- Sun Ji. – puszit érzek az arcomon.

- Ch… - kinyitom a szemeimet, de nem Changjo az, hanem Chunji.

- Igen, én vagyok az. – átkarolja a fejemet. – Annyira megijedtem.

Nem tudom, hogy került ide, de csalódást érzek.

- Hogy kerültél ide? – kérdezem.

- Errefelé jártam és meghallottam a hangod. Akkor kiszúrtalak a tömegben és kimentettelek. Ilyen törékeny lánynak nem való, hogy egyedül menjen koncertre. Pláne nem, hogy elől tomboljon. – kuncog.

- Nem egyedül jöttem.

- Hát?

- Changjo is eljött velem. Ő hol van?

- Nem tudom, én nem találkoztam vele.

- Ő nem jött be velem. Itt kell lennie a parkban. – felülök, hogy körül tudjak nézni, de nem látom. Kiveszem a táskámból a telefont. Azóta nem hívott. – Chunji, vigyél haza, kérlek.

- Oké. – feláll a fűről és alám nyúl. A karjába visz el egészen a parkolóig, ahol aztán berak a kocsijába és elindulunk a hazafelé vezető úton. Megnyugszom egy kicsit, de még mindig félek attól, hogy nem lesz otthon Jong Hyun.