- A Kimchichigae jó lesz? – kérdezi a konyhából Changjo.
- Aha. Te tudsz főzni?
- Miért? Nem látod?
- Jól van na. – kezd kicsit idegesíteni ez a bunkó
stílusa.
- A macskád nem kap belőle.
- Nem is kell, neki van saját kajája. Igaz Sunny? – hasát
vakargatom.
- Te kajak beszélsz is hozzá? Dilinyós vagy.
- Tudod az állatokhoz beszélni szokás, akkor is, ha nem
értik meg. Miért? Te nem szoktad mondjuk egy kutyának azt mondani, hogy ül?
- Nem, mert nem volt kutyám, és amúgy is, minek mondanék
neki ilyet? – egyre erősebben vágja a hagymát, mintha csak engem képzelne a
helyébe.
- Oké, szerintem hagyjuk. Nem értesz az állatokhoz. –
zárom le a vitát.
Megterítek, aztán Changjo az asztalhoz hozza a lábost, és
mer mindkét tányérba egy keveset. Mohón belekanalazok és felhörpintem a
kanállal, de ezzel sikeresen megégetem a nyelvem. Félrenyelem a levest, így
Changjo kénytelen hátba veregetni, közben én nyelvemet legyezem.
- Ez hihetetlen. Hogy lehetsz ennyire béna? Ne légy mohó.
A kaja megvár. – elveszi előlem a forró Kimchichigae-t és a mosogatóba dobja.
- Hééé, én még enni akarok. – kiveszem és bekapok egy
falatot.
- Fúúj. Te megeszed a mosogatóból?
- Semmi baja. – rántom meg a vállam.
Megeszem az egész tányérral, aztán elmosogatok magam
után.
- Te a nappaliba alszol.
- És te?
- Az ágyamba? Ne légy buta.
- Nem vagyok, de miért pont nekem kell kint aludni?
- Mert csak nem engedlek be a saját ágyamra.
- Nekem is van ágyam.
- Ja, kint a folyosón. Felőlem ott is aludhatsz.
- Valóban? Akkor azt hiszem, ott alszok. Jobb a légtér. –
öltöm ki rá a nyelvem.
- Aludj. Szerintem én is jobban aludnék, ha tudnám, hogy
te nem vagy a lakásomba.
Már az első nap sikerült megutálnom. Akkor mi lesz egy
hétig? Ledőlök a kanapéra, felhúzom a lábaimat és megpróbálok elaludni nem túl
sok sikerrel.
Talán hajnali egy lehet, de nem megy az alvás. Melegem
van, a bőrülőhöz teljesen hozzáragadtam, ezért, ha megfordulok, eléggé húzza a
saját bőrömet. Egyszóval nem kellemes. Sunny sem alszik még, néha jól
megtapossa az arcomat is.
Úgy döntök, mégiscsak kimegyek aludni a folyosóra,
bármennyire is idiótának fognak tartani. Megfogom a vékony takarómat, Sunnyt
berakom a ketrecébe, hogy Changjo véletlenül se húzza le a WC-n reggel, és
kitelepszek a saját ágyamra. A langyos szelő megcsap, meleg testem végre le tud
hűlni. Megint felhúzom a lábaimat és elalszok.
- Sun Ji, te komolyan itt aludtál? – az ajtófélfának
támaszkodva szürcsölgeti kávéját Changjo.
- Igen. Baj?
- Akkor már értem, hogy miért aludtam jól. Itt milyen
volt?
- Sokkal jobb, mint bent.
- Sokan megbámultak. – kuncog. – Azt hiszik, hogy egy
csöves költözött ide.
- Yaa! Úgy nézek én ki, mint egy hajléktalan?
- Ha így folytatod, úgy fogsz. Na, gyere be, készítettem
neked kávét.
- Nem kell. – durcáskodom.
- Akkor megitatom azzal a döggel. – erre felpattanok és
besietek, hogy aztán magamba döntsem a hideg kávét.
- Kamsa. Finom volt. – meghajolok.
- Ne nyalj nekem.
- Hééé, de én nem akarok nyalni. Nem mondhatom ki azt,
amit gondolok? Örülj neki, hogy finom a kávéd.
- Senki sem kíváncsi a gondolataidra. – egyre fájóbbak a
szavai.
- Azt hiszem jobb, ha elkezdek készülődni. Mennem kell
dolgozni.
- Mégis hány éves vagy, hogy már dolgozol?
- 19. Te?
- 20. – krákog egyet és kisétál a lakásból.
Gyorsan összeszedem magam és elindulok a munkahelyemre.
Egy kávéházban dolgozok, mint kiszolgáló és pénztáros. Igaz, nem sokat keresek
vele, de ez csak egy részidős állás, csak kéne még valamit találnom mellé.
- Jó reggelt mindenkinek. – üdvözlöm a munkatársaimat.
- Sun Ji, megint késett 5 percet. – jön oda hozzám az
üzletvezető kicsit se kedves arckifejezéssel.
- Elnézést, többet nem fog előfordulni. – többször is
meghajolok egymás után.
- Azt erősen ajánlom, mert különben repülni fog, és
teszek róla, hogy más kávéházba ne vegyék fel.
- Igenis uram. – felveszem az egyenruhámat és beállok a
pult mögé.
Késő délután felé jár, a hajtás végre kezd kicsit
lankadni, kifújhatom magam. Megszólal az ajtócsengő, én pedig nagyban írom a
bevételt. Tuti fiúk azok, és abban is biztos vagyok, hogy többen vannak.
- Elnézést, kiszolgálna minket? – egy ismerős hang szólít
meg.
Megremegek egész testemben, nem tudom, mit csináljak. Nem
akarom, hogy beégessen a haverjai előtt.
- Öhm… Ni Yae? Kiszolgálnád őket? – mondom torzított
hangon, még mindig a füzetemet nézve. Nem válaszol senki, ezért kénytelen
vagyok felnézni. – Jó napot. Mit adhatok?
- Su… - lepődik meg Changjo. - … vagyis, egy capucchinót
nekem. Ti? – néz a társaira.
- Hmm… nekem inkább teát. – szólal meg egy fiatal.
- Nekem is capucchinót. – így egy helyes gyerek.
- Akkor már nekem is. – mondja egy hosszabb hajú. Elég
egzotikus külseje van, de nekem tetszik, főleg a vastag szája.
- Nekem tök nyolc. Egy kólát. – mondja egy másik.
- Én meg maradok egy eszpresszónál.
- Szóval egy kóla, egy eszpresszó, egy tea és három
capucchinó ?
- Igen.
- Most szeretnének fizetni, vagy később?
- Most. – néz farkasszemet velem Changjo.
- Külön, vagy egybe? – állom tekintetét.
- Egybe.
- Összesen 27 197 won lesz. – tömött pénztárcájából
elővesz három 10000 won értékű papírpénzt. Átveszem tőle és odaadom neki a
visszajárót. – Foglaljanak helyet, majd kihozom. – elmennek egy asztalhoz, és
ameddig elkészítem a rendeléseket, fél szemmel őket figyelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése