44. ~ Eredmény

*Hat héttel később*

Changjo napok óta nincs itthon. Thaiföldre mentek turnézni, és most iszonyat hiányzik. Igaz, minden nap beszélünk telefonon, de az mégsem ugyanaz. Mellesleg el kéne neki mondanom valamit, de nem akarom, hogy aggódjon értem.

Mostanában nem vagyok valami jól. Sokszor elvesztem az egyensúlyom, nincs étvágyam, vagy épp az ellenkezője, de akkor mindent befalok.

Nem tudom, mit tegyek. Lehet el kéne mennem orvoshoz…

*Két óra múlva*

A várakozóban ülök egy órája, de még mindig rengetegen vannak előttem. Már szétuntam az agyamat, és ott tartottam, hogy inkább visszajövök később, amikor egy ismerős arc jelent meg.

- Sunji? Te mit keresel itt? Csak nem beteg vagy? – szalad felém NiYae.

- Nem. Nem tudom. De, lehet.

Elneveti magát.

- Akkor gondolom igen. Mi a baj?

- Ígérd meg, hogy nagyon tartod a szádat.

- Ígérem. – feltartja a kisujját, mire átfonom az enyémmel és végrehajtjuk a kisujj esküt.

- Rohadtul szédülök pár napja. Meg étlen vagyok, néha meg egy egész disznót meg tudnék zabálni.

- Hm. És mikre gondoltál. Miért van ez?

- Már mindenre gondoltam. Igazából jól vagyok, szóval nem hiszem, hogy bármiféle vírus lepte volna el a szervezetem.

- Nem lehet, hogy… esetleg… érted.

- Nem.

Közelebb hajol, egészen annyira, hogy csak én halljam szavait. – Nem lehet, hogy terhes vagy?  

- Nem! – állítom ki teljes határozottsággal, pedig már többször is gondoltam erre az eshetőségre.

- Biztos? Csináltátok gumi nélkül?

- Nem, nem emlékszem. Ahj, NiYae, már annyira egybefolynak az emlékeim. Túl sokszor csináljuk. Talán a szülinapján. Az hat hete volt.

- Kim Sun Ji. – szólítanak be a rendelőbe.

- Megvársz? – kérdezem barátnőmet.

- Persze. Úristen, nagyon izgulok.

- Hát még én. – félve indulok el.

Elég sokáig eltartottak a vizsgálatok, de bent nem mondtak semmit, csak egy borítékot nyomtak a kezembe és hazaküldtek.

  NiYae is jött velem, mert nagyon kíváncsi az eredményre.

Mindketten leülünk a kanapéra, barátnőm átkarol, és azt suttogja a fülembe, hogy bármi is lesz az eredmény, örüljünk neki.

- Én nem vagyok benne biztos, hogy akarok gyereket. Nagy felelősség. És fogalmam sincs, hogy Changjo mennyit kereshet.

- Istenem, Ő idol. Csak nem lehet olyan kevés pénze, hogy ne tudja eltartani a saját gyerekét és a barátnőjét.

- De akkor is nagyon oda kell figyelni egy gyerekre. Nem tudom, hogy lenne-e elég türelmem, főleg egyedül. Changjonak se tenne jót, ha ez kiderülne.

- Azt mondom ne stresszeljünk rá. Először lássuk az eredményt.

Feltépem a borítékot. Lassan kicsúsztatom belőle a lapot, és széthajtogatom.

- Várj! – állít meg NiYae.

Értetlenül nézek rá.

- Mielőtt még bármi is történne, szeretném neked elmondani, hogy randizgatok Hyukjinnel.

- Naaa, ennek örülök. – mosolyodom el. – Gratulálok. Még ha most az én életem romokban fog heverni, legalább téged hadd lássalak boldognak.

- Ajj. Tudod mit? Felmondok a munkahelyemen, és leszek a dadád. Még fizetned se kell.

- Akkor meg miből fogsz megélni?

- Hát, majd valahogy, de mindenképpen szeretnék melletted lenni.

Meghatódom. Mostanában nagyon elegem volt NiYaeből, de ő végig tűrte, hogy ellenszenves voltam vele, és most meg ez. Még is kiáll mellettem. Ez nagyon édes tőle.

- Naa, most miért könnyezel? – törli le arcomról a nedvességet.

- Köszönöm. – belevetem magamat a karjaiba, és keservesen zokogni kezdek.

- Cssss… Minden oké. – fejemet simogatja lágyan és ringatózik előre-hátra. – Elolvashatom a lapot?

- Csak tessék. – nyújtom át.

Hamar végig fut rajta, de csak mosolyog, mint a tejbe tök.

- Azt hiszem, nagynéni leszek. – feláll, és örömittasan ugrándozni kezd.

Nem kapcsolok, ezért én is átfutom a levelet.

- Basszus. – teljesen magamba zuhanok. Letargikusan végig gondolom, hogy mi is fog történni akkor, amikor ezt Jonghyunnak elmondom. – Most mit tegyek Ni Yae? Hogy mondjam el neki? Iszonyatosan félek. Ugye nem fog kidobni?

- Nem dobhat ki. Majd elmondod neki, ha hazaért. Mikor is lesz vége a turnénak?

- Holnap este már itthon lesz.

- Akkor megszervezünk egy itthoni, kis romantikus vacsorát, és szépen elmondasz neki mindent. Megértőnek kell lennie, mert ebben az ügyben részben ő is hibás. Ne félj. Minden a helyén lesz.

- Meg fog változni az életem. Nem lesz több buli, pia, munka, sőt, még azt sem hiszem, hogy túl gyakran csinálhatjuk majd gyerek mellett.

- Áldozatokat kell hozni, de hé, lesz egy gyönyörű, és egészséges babád. A sajátod. Én már nagyon régóta vágyom egyre, de hát nincs még mellettem az igazi. Így elég nehéz.

- Talán Hyukjin lesz az igazi.

- Áh, nem vagyok benne biztos. Ő olyan… más. Most sokkal inkább a karrierjére kell odafigyelnie, hisz rookie banda a 100%.

- Tudom, de egy idő után kinövik ők is ezt a szerepet, és akkor már simább lesz a helyzet.

Ajtónyikorgást hallok. A bejárati felé kapom a fejem.

- Changjo?

- Az utolsó koncertünket el kellett törölnünk. Kicsit hamarabb értem haza. Remélem nem baj. – minden cuccát ledobja, és tárt karokkal várja, hogy ugorjak ölébe, de helyette megint csak elkezdek zokogni. 

43. ~ Minden a régi

Besüpped mellettem az ágy.

- Ki az? - pattannak ki a szemeim.

- Sss... csak én. Nyugi. - simogatja meg arcomat Changjo.

- Most hagyj békén. - lököm el magamtól kezét.

- Nem hagylak. Ne haragudj!

- De haragszom.

- Miért?

- Tudnod kéne!

- De csak véletlen csaptam rád akkorát!

- Nem is azzal van bajom, hogy megütöttél. - felcsúszok és nekidőlve a háttámlának bámulok tovább Changjo szemébe.

A sötétben is úgy csillognak. Ahj... Nem tudok neki ellenállni.

- Akkor mégis mi?

- Neked kell rájönnöd. - megmakacsolom magam. Nem fogok megbocsátani neki addig, míg nem tudja miért kér tőlem elnézést.

- Azért, mert beküldtelek?

- Nem.

- Azért, mert megijedtél tőlem, mikor kijöttél a fürdőből?

- Dehogyis!

- Nem tudom! Akkor azért, amit mondtam?

- És mit mondtál? - faggatom tovább, de legalább már közel jár az igazsághoz.

- Azt, hogy menj be.

- Neeem! Az után. - felpattanok és rácsapok egyet a karjára.

- Most én is sértődjek meg?

- De én se azért sértődtem meg, mert megcsaptál. Na jó, tudod mit? Ha most egyszerűen bocsánatot kérsz, akkor elfogadom. Kész agybaj ez az egész.

- Kim Sun Ji. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, bármit is mondtam, csináltam.

- Choi Jong Hyun. Most az egyszer elfogadom.

- Köszönöm. És most adhatok egy bocsánatkérő puszit?

- Ezt kérdezned kell?

Kezeimmel közrefogom buci fejét és megcsókolom.

Újból nekiáll simogatni. Kezdődik minden elölről.

- Sunji. Mérhetetlenül kívánlak. - suttogja fülembe.

Nem is várva, visszatér oda, ahol abba hagyta. Iszonyat gyorsan kicsomagol a ruháiból.

   Végig szalad felsőtestemen a szájával, és nemi szervemnél megáll. Nekilát izgatni ujjával és nyelvével.

- Ah, Changjo! - nyögdécselem. - Még!

Leveszi alsóját és rám mászik. Könnyedén becsúsztatja férfiasságát vaginámba, és mozogni kezd bennem. Lassan, de biztosan hullámzunk az ágyon. Az ágy háttámlája nekiverődik a falnak, halkabb koppanásokat idézve elő.

- Ez így nem lesz jó. - jelentem be.

- Ma este nem fog érdekelni semmi. Csak te. - Bár durván lök odalent, keze érintése még mindig oly gyengéd.

Szenvedélyesen összeforrnak ajkaink, nyelveink előszeretettel csiklandozzák egymást.

   Odalent nyílásom sikamlóssá vált, így merevsége egyszerűen tud ki-be járkálni. Makkja nekiütődik legérzékenyebb pontomnak, de még mielőtt bármiféle hangot válltana ki belőlem, Changjo megáll. Legurul rólam, de rákényszerít karjával, hogy én is forduljak vele.

Én kerülök felülre.

Belecsúszom ágaskodó férfiasságába, és most én kezdek el mozogni rajta.

Most sokkal mélyebbre megy, mint előtte.

Megint elérem az érzékeny pontomat, viszont most nem állok meg.

Egyre hangosabb sóhajok hagyják el a számat.

Jonghyun nemi szerve megkeményedik. Izmai megfeszülnek, mellkasa másodpercenként emelkedik fel és süllyed le.

Csípőmet megfogja és rásegít a gyorsabb mozgásra. Hátam egyszeriben megfeszül, fejemet hátracsapom. Tátott számon egy hang se jön ki.

Changjo belém ereszti melegségét. Muszáj gyorsan cselekednie, mert ki folyik nyílásomból. Visszafordulunk az eredeti helyzetbe, és úgy várjuk tovább, hogy megálljon magjának folyása.

- Kim Sun Ji. - suttogja fülembe érdes hangon. - Szeretlek. El sem tudod képzelni mennyire.

Ezt most csak azért mondja, mert megadtam neki azt, amit akart, de elfogadom. Egyszer szeretném, ha akkor mondaná, amikor nem történik semmi érdekes. Csak úgy.

- Én is szeretlek. - megcirógatom arcát és megcsókolom.

   Kimászik belőlem és felöltöztet. Betakargat gondosan, majd Ő is bebújik a takaró alá. Karjai közé fúrom magam.

- Most már tudod, miért kellett bocsánatot kérned? - kérdezem kíváncsiságból.

- Mindvégig tudtam, mit csesztem el. - fél mosollyal az arcán alszik el.

42. ~ Váratlan fordulat

Nyakába kapaszkodom. Erősen markolászom rövid, vastag szálú haját. Talán kicsit túl durván is.

Changjo ujja végigszalad szeméremdombomon, leír néhány kört az ajkamon, s megsimogatja csiklómat.

- Ah, Jonghyun! – suttogom a semmibe.

Kiveszi kezét bugyimból, nyelvével benedvesíti és visszacsúsztatja. Nekiáll csiklómmal játszadozni. Összecsípi, húzogatja, ujjait ide-oda futtatja rajta.

Csípőm automatikus mozgásba kezd. Megállíthatatlanul lököm előre, majd vissza, és ezt egyre gyorsabban.

Changjo befejezi a játszadozást, kezét is kiveszi, mire elszomorodom. Azt hittem, hogy több is lesz. Pedig már vártam, hogy beljebb is menjen. Helyette átfordít, így én kerülök alulra. Kezeimet kinyújtja, és ráveti magát a nyakamra megint. Most nem szívogatja, csak csókokkal lepi el, és ez kifejezetten jól esik. Főleg amikor egy-egy fájó sebemre ad puszit. Aztán megy lejjebb. Már a mellkasomnál tart, ahol sokkal több időt tölt el, mint bárhol máshol. Először csak nyelvével nyalogatja bimbómat, jól benedvesítve azt, majd már fogait is használva csipkedni kezdi. Kicsit sem jó érzés, de azt hiszem ez az éjszaka egy igen hosszú, kissé szadomazo jellegű lesz. Előre félek. Pedig Choi Jonghyun nem ilyen, de most látom a szemén, hogy ki van éhezve.

- Changjo? Ah.

- Hm? – néz fel egy rövidke pillanatra.

- Meddig akarsz még játszani?

Félmosolyra húzza húsos száját. – Sokáig. – lemászik rólam és a két lábam közé térdel. Izgalommal teli szemekkel vesz egy utolsó pillantást a bugyimra, aztán megszabadul tőle. Messzire hajítja és már be is fekszik combjaim társaságába. Nekiáll csókolgatni belül a lábamat, és a szeméremajkamig meg se áll. Ugyanezt teszi a másik oldallal is, csak annyi különbséggel, hogy az utóbbinál már nem parancsol magának álljt. Nyelve végigsiklik nyílásomban, és a hüvelyembe rakja hegyét.

Légzésem gyors tempót diktál, vérnyomásom az egeket veri. Teljesen felpezsdül a vérem. Nagyon dolgoznak bennem a hormonok.

- Jonghyun kérleekh. – erőfeszítésbe telt kinyögnöm, de így se figyel rám, ezért elismétlem még egyszer. Ezúttal viszont hangosabban.

- Ne zavarj már meg folyton! – rácsap a combomra. Elég erősen.

Igazából nem csak én ijedtem meg, hanem Changjo is. Szerintem már akkor megbánta, hogy rám ütött, amikor elindította a kezét felém. Mégis eliszkolok tőle.

- Sun Ji, én… - felém nyúl, de én felkelek a pokróccal a kezembe, és kimegyek a nappaliba.

Nem érdekel, mit akart mondani, bár sejtem. Ez most akkor is fájt. Mindennek van határa. Engem Ő ne bántson. Az a szerepe, hogy védjen, és szeressen, még ha néha elég érdekesen is fejezi ki szeretetét.

Nem megyek hozzá vissza, de Ő se jön ki bocsánatot kérni. Lehet jobb is. Most valamiért nincs is kedvem ahhoz, hogy hallgassam nyögdécselését.

Mérgemben észre se vettem, mennyire hideg van idekint. És rajtam csak egy paplan van. Ez nem lesz elég estére.

Felfedezőútra indulok, hátha Changjo előhagyta valamelyik ruháját a lakás többi részében. A hálóba ugyanis nem fogok bemenni.

Szerencsémre legyen mondva, hogy trehány barátom van. A fürdőbe nagyon sok ruhája hever a mosógép tetején, amik azért vannak ott, mert miután lefürdött, lusta ledobni őket a szennyesbe, vagy visszavinni a gardróbba.

Felhúzom az egyik kardiját és az otthoni háromnegyedes nadrágját. Visszabattyogok a kanapéra, de azt már elfoglalta valaki.

- Most meg mit akarsz? – kérdezem ingerülten. – Eddig nem voltál képes kijönni?

- Átadom a hálót. Gondolom, nem akarsz ma éjjel velem aludni.

- Úristen! Annyi bőr sincs a képeden, hogy bocsánatot kérj? – most aztán tényleg rendesen felkúrta az agyam.

- Éppenséggel lenne annyi, csak tudom, hogy te nem bocsátanál meg.

- Mikor nem bocsátottam meg neked eddig? – az egész lakótelep tőlem zenghet. Nem bírom tovább könnyeimet bent tartani.

 Nem válaszol. Éreztem, hogy ez lesz. Betrappolok a szobába és irtó erősen becsapom magam után. Elnyúlok a meleg ágyon, ahol nemrég még szenvedélyesen összeforrtunk, most meg álomba sírom magamat idegességemben. Vagy szomorúságomban, vagy lelki traumámban, vagy… mert igazából még mindig akarom Őt.