20 ~ Semmi sem jön össze

Alsó ajkát beharapja. – Fogadd el a tanácsomat és menj haza. Béküljetek ki Changjoval és ne vigyétek bíróság elé ezt a dolgot. Felesleges, hisz nagy eséllyel Changjo nyerné a pert és ezt most nem rosszból mondom. Ha valamibe belekezd, akkor addig nem nyugszik, míg ő nem győz.

- Hülye vagy?! Én nem megyek oda vissza.

- Akkor kénytelen leszel ma az utcán aludni. Sajnálom, de nem fogadhatlak be. Csak jót akarok neked.

Könnyek szöknek a szemembe. Hogy lehet ennyire szívtelen? Azt hittem, hogy jóban vagyunk, erre meg tessék, átvág.

- Jó, akkor hát, jó éjt. – kiviharzok a szabadba. A kis kerti úton leszaladok és lemegyek az utcára. Az eső is eleredt közben, így beszaladok egy fa alá. A kocsimat nem látom. Hova tűnt? Megesküdnék rá, hogy Chunji háza előtt parkoltam le, de itt nincs. Idegességemben felordítok egy hatalmasat, toporzékolok, csapkodok. Most mi a francot csináljak??

- Changjo?

- Már nem tudsz élni nélkülem? Pedig már kezdtem azt hinni, hogy ma este eltölthetek egy éjszakát nélküled.

- Ellopták a kocsim. – bömbölöm bele a telefonba.

- Hol vagy? – a hangneme átvált a gúnyolódósból idegessé.

- Chunjiék háza előtt.

- Menj be hozzá.

- Most jöttem ki tőle, összevesztünk. – szipogom.

- Ne mozdulj, mindjárt ott leszek.

És tényleg, alig kellett rá várnom pár percet. Leparkolt előttem, kiszállt a kocsiból és átölelt. Szorosan magához húzott, ezzel eláztattam a felsőjét.

- Csurom víz vagy. Szállj be a kocsiba. Nem akarom, hogy megfázz.

Nem reagálok, továbbra is pólójába dörzsölöm az arcom és könnyeimmel áztatom.

- Jól van, semmi baj Sun Ji. Meg lesz a kocsid. Ha kell, saját kezűleg kerítem elő a tolvajt.

- Nem szükséges. Majd összekaparok egy kis pénzt egy tragacsra.

- Sikerült állást találnod?

Keserűen megrázom a fejem.

- Gyere haza Sun Ji. Hiányoztál. – nagy szemekkel nézek fel rá.

Egész testemben megremegek. – Nekem is. Nekem is nagyon hiányoztál Changjo. – ugrok a nyakába.

- Jó, jó, csak ne dönts föl. – nevetgél. – Na, most hogy teljesen eláztam én is, nem mehetnénk?

- Ne haragudj. – elpirulva húzódóm el tőle.

Udvariasan előre enged, leveszi a még mindig vizes kabátomat, karjaiban visz be a hálóba és ezt mind mosolyogva. Mi történt vele?

- Khöm… Átöltözhetek? – köhintem.

- Persze, nyugodtan. – becsukja maga mögött a bejáratot. Leveszem a nedves ruháimat, kiteregetem őket és felveszem a hálóingem.

- Bejöhetsz. – megyek ki a szobából. A nappaliban ül, kifelé bámul az ablakon, szótlanul hátrafordul és végigmér. Egy buja mosoly bujkál édes pofiján.

- Nagyon jól áll ez a ruha.

- Changjo, ez csak egy hálóing. És ha most csak azért akarsz nekem kedveskedni, mert mostanában elég rossz dolgok történtek velem, akkor kicsit visszavehetsz. Kezdem kényelmetlenül érezni magam, hogy itt jópofizol.

- De én nem azért csinálom.

Megijeszt. Megijeszt a tény, hogy talán Changjo meggárgyult. Ő soha, de soha nem volt ilyen törődő.

- Most miért nézel így? Megrémisztesz. – Még hogy én rémisztem meg őt? Ez jó vicc.

- Hova tűnt a régi Changjo? Mit csináltál vele?

- Itt van. Nem rabolták el.

- Akkor mondj valami bunkóságot.

- Dehogy mondok. – ráncolja a homlokát. – Miért mondanék neked bunkóságot édesem?

A rémület valószínűleg már ábrázatomra is kiült.

- Oké, ma külön alszunk.

- Miért szépségem?

- Mert te nem az igazi Changjo vagy. Kérem vissza az eredetit.

- Baszki, én vagyok az IGAZI! – pattan fel felháborodottan.

- Oh. – hátrahőkölök. – Ez esetben… - nyelem le a nagy gombócot a torkomból. - … Jössz aludni?

- Ha több ilyen baromsággal nem idegesítesz fel, akkor igen.

- Nem, ígérem. – szégyellem el magam.

- Helyes. Nyomás aludni. – parancsolja, persze nem bírja magában tartani a nevetést. Komolysága elveszett a semmiben.

- Értettem. – egyenesbe vágom a hátamat, kezemmel tisztelgést imitálok, lábaimat szorosan összezárom. Aztán hirtelen elkezdek befelé szaladni a hálóba, de Changjo utolér, hátulról átkarol és együtt dőlünk le az ágyra. Nagyokat nevetgélünk, aztán megfagy a hangulat, amikor összenézünk és csak pár centi van köztünk. Hajamat oldalra tűri, egy újabb kis puszit nyom az ajkamra, majd így szól: - Tényleg menjünk aludni, mert nagyon fáradt vagyok.

Miért futamodik meg a csóktól?