22. ~ Igazam volt.Kiakadt.

- Megjöttem. – kiabálja a várva várt személy.

Izgulva kisurranok az előszobába és szorosan átölelem.

- Hogy telt a napod? – érdeklődöm. Valójában csak azért, mert félek a következményektől, és talán ha kicsit kedvesebb vagyok most vele, nem ordítja le annyira a fejem.

- Fárasztó volt, de megérte. Azt hiszem, lassan kiadhatjuk az új albumot.

- Mi a címe?

- Nem mondhatom meg, sajnálom. Te is rajongó vagy. Ha kiszivárog a dolog, neked annyi. Inkább nem mondok semmit.

- De neeeeeee. – nyafogok. – Mond meg kérleeeeeek! – rángatom a karját.

- Sajnálom, de cipzár a számon. Leteszem, a cuccaimat aztán főzök valamit.

- Arra nincs szükség, már rendeltem.

- Oké, de azért a táskámat még lerakom.

Fel sem fogom hova indul. Csak állok az előszobában és figyelem, ahogy vészesen közelít a hálószobához. Mikor ráteszi kezét a kilincsre, átszaladok az egész nappalin, elsuhanok a többi ajtó mellett és megragadom Changjo csuklóját. Túl későn.

Először csak körülnéz, de szemöldökét már összevonja, száját ide-oda húzogatja, mintha az jobban segítene az elmélkedésben.

- Sun Ji, mi ez? – kér számon.

Kerülöm szúrós tekintetét.

- Válaszolnál kérdésemre?

Kezem lecsúszik végtagjáról és hátrébb lépek néhány lépéssel. Fülemet, farkamat behúzom, mintha az segítene valamit. Pedig a megvetés elkerülhetetlen.

- Én csak…

- Szóval kifestettél. Bezzeg az már nem lényeg, hogy én mit gondolok, igaz? Megmondtam, hogy nem kell kifesteni, nekem tetszett az a szín. És ez most mi? Neked tetszik ez a rózsaszín?

- Ez barackszínű. – javítom ki.

- Hát én teljesen készen vagyok. Van merszed még kijavítani is? Nem mindegy?

- Ne haragudj Oppa. – ajkamat beharapom és bűnbánóan lehajtom a fejemet.

A veszekedés abba marad. Changjo dermedten áll előttem, mintha leesett volna az álla kissé.

- H-Hogy mondtad?

- Azt mondtam ne haragudj.

- Nem az, hanem amit utána mondtál.

- Nem mondtam semmit.

- Tisztán hallottam, hogy azt mondtad nekem, hogy Oppa.

Rácsapok a számra. Egymás után bocsánat kérően meghajolok előtte. – Sajnálom.

- Jó, ezt most elnézem neked. Viszont holnap itthon maradok és kifestjük együtt a hálót valamilyen tisztességes színnel.

- Aish, oké. Biztos nem maradhatna ez a szín? Sokat szenvedtem a festéssel.

- Viccelsz? Ez ocsmány.

- Még egyszer joesonghapmida. – kérek bocsánatot.

- Elég lesz már. Éhes vagyok, mikor rendelted meg amúgy a kaját?

- Öhm, talán egy háromnegyed órája.

- Akkor lassan meg kell jönnie. Te, amúgy átgondoltad rendesen ezt a festést? Eszedbe sem jutott, hogy ma nincs szobánk, ahol aludhatnánk?

Egy fejrázással válaszolok.

- Mennyi gond van veled Kim Sun Ji.

Elszomorodok.

- Miután meghozták az ételt és megettük, elmegyünk egy motelbe.

- Motel? Én azokat nem szeretem.

- Akkor én elmegyek, te meg itthon maradsz egyedül. Nem gondolod, hogy egy hiper szuper öt csillagos hotelbe viszlek.

- Nem muszáj pont olyanba, de én még életemben nem voltam hotelbe.

Egy mélyet sóhajt. – Oké, most az egyszer elviszlek egybe. Reménykedj, hogy van hely. – kimegy a konyhából, ahova közbe betévedtünk, és felkapja a telefonját. Nem hallom tisztán miről beszél, de valamilyen Lotte Hotelről van szó. Még életemben nem hallottam róla, bár nem is vagyok nagyon jártas a szöuli hotelekben.

A kaja közben megérkezett, ezért kiszaladok és átveszem a futárfiútól. Miközben Changjo még mindig tárgyal, én megterítek és nekiállok enni.

Jong Hyun odasétál hozzám és kiveri a tésztát a kezemből, majd egy rosszalló nézéssel elintézi. Nem értem mi a baja.

  Végre lerakja a telefont.

- Kedves vagy, hogy megvársz.

- Jól van. Én is éhes vagyok. Amúgy mit beszéltél ilyen sokáig?

- Semmi érdekes, nem rád tartozik. Majd meglátod úgyis.

- Izgulok. – elkezdek tapsikolni, de Changjo komor arca lehervasztja a boldogságomat.

- Minek?

- Kíváncsi vagyok, milyen egy hotel belülről. Az összes olyan szép, főleg este, mikor mindenhol égnek a lámpák és az egész épületet kivilágítják.

- Ahha. – nem nagyon figyel mesémre, de ezért folytatom. Ő inkább a pálcikájával turkálja a ramenjét.

- Uh, még be kell pakolnom ruhákat is.

- Sun Ji, csak egy estére megyünk. Amúgy is már majdnem 8 óra. Lassan tényleg indulnunk kéne.

- Várj, és lesz medence? Mert akkor rakok be fürdőruhát is.

- Azt elfelejtheted. Ha van is, én nem megyek el fürdeni.

- Miért? Ajj, könyörgöm! Élvezzük már ki, hogy elmegyünk egy hotelbe.

- Jó, elkísérlek, de én nem megyek be.

- Hát legyen. – vállat rántok. Miért nem akar velem csinálni valamit? Inkább kivonja magát mindenből. – Na, én elmegyek készülődni.

- Fél órát adok. Maximum.

- Kész leszek.

  És valóban elkészülök fél óra alatt. Annyira felcsigázott ez a helyzet, hogy össze-vissza kapkodtam és szinte hamarabb készen is lettem a kiszabott időnél.

- Hát akkor, induljunk. – felkapja a kis bőröndömet és lecipeli a kocsiig.

Beszáll mellém az autóba és vetek rá egy pillantást. Nagyon jól áll neki ez az öltöny.

- Csinos vagy. – vallom be neki.

Ő is végig mér, de nem mond semmit. Kicsit csalódott leszek. Vajon a Hotelbe is ilyen lesz velem? Ennyire közömbös?