15 ~ Sajnálom!

- Szia angyalom. – egy csókot próbál nyomni ajkaimra Chunji, de elhúzódok. – Itt valami tényleg nem stimmel. – teszi csípőre a kezét.

- Nem, semmi baj, csak van egy herpeszem és nem akarom, hogy elkapd. – tuti nem vette be.

- Rendben, értem. – Huhh, nem nyaggat. – kifújom a benntartott levegőt.

- Nem megyünk el valahova?

- Hova akarsz? – erőltetett mosoly bujkál arcán és ez nem tetszik.

- Oké, nekem ez nem megy. – most azonnal véget vetek ennek. – Chunji, ez így… - kezdek bele - … azt hiszem… - nekifutok még egyszer - … bármi is volt köztünk…

- Annak vége. – fejezi be helyettem. Hálás vagyok, hogy végül nem nekem kellett kimondanom.

- Igen. Szóval ne haragudj, de rájöttem, hogy én… - bunkóság lenne kimondani azt, hogy nem szerettem, mert ez nem így volt/van. Szerettem, de inkább, mint barátot. - … hogy én mást szeretek. – lehet nem ezt kellett volna mondanom.

Lehajtom a fejemet, nem merek a szemébe nézni. Olyan megalázó ez az egész. Játszadozom vele, pedig én nem akartam. Nem akartam megbántani, de már késő bánat.

- Ami meg a lakást illeti, nem kell. Sajnálom. – húzom a számat. – Minden esetre nagyon köszönöm, hogy ennyi mindent tettél értem.

- És most kinél fogsz lakni?

Mondjam el? Ne? Egyszer úgyis kiderülne.

- Annál a fiúnál, akit szeretek.

- Changjonál, igaz? – helyeselően bólintok. – Az elejétől éreztem, hogy van köztetek valami.

Ráharapok ajkamra. Még mindig kényelmetlenül érzem magam.

- Ugye nem fogsz neheztelni Changjora?

- Ugyan már. Ő az egyik legjobb haverom. Egy lány miatt se tudnék rá neheztelni.

Ez megnyugtat.

- És engem se fogsz utálni?

- Képtelen lennék rá.

Egy színtiszta mosollyal jutalmazom. - Annyira örülök, hogy ennyire kedves. Mi lenne velem, ha egy olyat fogtam volna ki, mint Changjo? De hát épp ő akadt a horgomra…

- Chunji. Lehet egy nagyon személyes kérdésem?

- Hogyne. – kivillantja szép fogait.

- Szerelmes voltál belém?

- Nagyon szimpatikus lány voltál. A kávézóban már akkor kiszúrtalak magamnak, amikor még nem is tudtam, hogy ismeritek egymást Changjoval. Aztán odajöttél és onnan már te is tudod… Amúgy meg igen. Ritkán éreztem ilyet egy lánynál. Különleges vagy nekem, ezért nem is tudok rád haragudni. – szíven ütöttek szavai. Bűntudatom támad, nem is gyenge. Ilyenkor vajon mit kell reagálni? Én a lehető legrosszabbat választom… megölelem. Nem szabadna játszadoznom vele.

- Ne haragudj Chunji. Én szeretlek, de inkább barátként. Talán idővel tudtam volna többet is érezni, ha nincs más a képben.

- Hidd el, megértem. – mégis kicsordul a könnye. A legszebb dolog talán, amit életemben láttam. Egy fiút sírni. Nincs hozzáfogható. Még engem is meghat és én se tudom megállni könnyhullatás nélkül.

Ott állunk a parkolóban a Cadillac mellett ölelkezve és sírva. Egy külsősnek úgy tűnhet, mintha egy szerelmespár most búcsúzna el egymástól, mert egyikünk hosszú útra készül. Némi igazság van benne, de mégsem ez történt. Hát bár inkább ez lenne… - Most mennem kell. Vigyázz magadra, és ha Changjo bántani merne, akkor szólj nekem. Ha pedig meggondolnád magad, én itt leszek.

Még mindig erősen szorítom magamhoz.

- Ígérd meg, hogy még találkozgatunk kettesben. Te vagy a legjobb fiú barátom.

- Ígérem, de most sietek, tényleg. Gyakorlunk a fiúkkal. Szólhatnál Changjonak is, hogy jöjjön, én elviszem.

- Már szaladok is. Ja, és üdvözlöm a többieket is. Chunji, tényleg nagyon sajnálom. – lebiggyesztem számat. Bocsánatkérő puszit nyomok arcára, tőle is kapok egyet a fejem búbjára, majd felszaladok a lépcsőkön. Kettesével szedem a lábaimat.

- Changjo. Itt van ChanHee. Azt mondja elvisz téged próbára.

- Rendben. – felkapja a sporttáskáját. – Hogy ment?

- Jól.

- Sírtál? – jön közelebb és államnál fogva felemeli a fejemet, hogy jobban szemügyre tudja venni a piros csíkokat arcomon.

- Igen. Megegyeztünk, hogy barátok maradunk. Ugye nem leszel féltékeny, ha néha elmegyek vele is valahova. Chunji nagyon megértő ember.

Egy kicsit gondolkodik majd így felel: - Nem leszek az, de csak mert megbízok benne. Benned kevésbé.

- Yaa. JongHyun. – megsértődöm.

- Ne vedd úgy magadra, csak vicceltem. – megpuszilja a homlokom. – Estefelé jövök.

- Jó edzést. – becsukja maga mögött az ajtót. Egyedül maradtam a lakásba. Talán fel kéne hívnom Ni Yaet, hogy menjünk el valahova.

Tárcsázom a számát. Szinte azonnal felveszi.

- Hol a francba vagy? Már 3 órája bent kéne lenned.

- Hogy mi?

- Hát nem tudtad? Ma is dolgozol.

- De hisz vasárn… Bassza meg, ma hétfő van. Sietek, ahogy csak tudok. – felkapom a táskámat, a kocsi kulcsomat és már szaladok is le az autómhoz.

Szinte beugrok az ülésre. Beindítom a motort, még a kiparkolási rekordomat is megdöntöttem, olyan sebességben tolattam ki. A forgalom nem túl nagy, így hamar beérek a munkahelyemre.

- Már megint késett Sun Ji. – jön oda hozzám a főnököm mérgesen. – Még hányszor akar elkésni? Mindegy is, nem lesz több alkalma erre. Ki van rúgva!