23. ~ Feszültség.

- Itt vagyunk. – állítja le az autót egy irtó szép épület előtt.

Az aljától a tetejéig végigfuttatom szememet rajta. – Ezt nem hiszem el.

- Csukd be a szádat, mert belerepül egy galamb. Mellesleg illetlenség is. Itt úgy kell viselkedned, mintha nemesi családból származnál. Semmi kiabálás, futkározás, ugrándozás, tapsikolás, csoszogás, ásítás, tüsszentés és egyéb. Most pedig karolj belém, és tegyél úgy, mintha a barátnőm lennél.

- Yaa! De hát az vagyok! – mire kimondom, már elbizonytalanodok.

Szúrós szemekkel néz rám. – Akkor viselkedj úgy is.

Rávág a derekamra, hogy egyenesítsem ki a gerincoszlopomat.

- És mindenekelőtt, ne vágódj el.

Belekarolok. Lefelé bámulok, a lábaimat nézem, hogy hova rakom.

- Ne a földet nézd.

- Istenem, inkább választottam volna a motelt. – zsörtölődöm.

- Te akartad. Ez egy öt csillagos szálloda. Most viseld is a következményeit választásodnak.

- De én nem mondtam, hogy ilyen drága hotelbe akarok jönni.

- Ha már szálloda, akkor viszont a Lotte a legjobb. Másikba nem megyek én.

- Finnyás. – kötök bele.

- Ezt most fejezd be. – állít meg az üvegajtó előtt. – Ha átlépjük azt a küszöböt, onnantól olyan leszel, mint egy kisangyal, és azt fogod csinálni, amit én mondok.

- Nem fogadok neked szót. – még mielőtt kitört volna magából, gyorsan berántottam az ajtón. – Enyje, kinek is kéne illedelmesebbnek lennie? Valaki elfelejtett ajtót nyitni egy hölgynek. – fölényeskedem. Végre sikerült nekem is megszívatnom. Felhőtlen büszkeséggel tölt el, de ez az öröm is csak pár pillanatig tart.

Újból nyújtja a karját, hogy karoljak belé és engedelmeskedek is. Már indulunk a recepció felé, amikor kirúgja alólam a lábamat és megbotlom.

Gúnyos mosollyal tekint rám, majd odavonszol a pulthoz, ahol egy kedves nő végig figyelte a mi kis jelenetünket.

- Jó estét. Az imént volt egy szobafoglalásom Choi Jong Hyun névre.

- Igen. A kártyáját szeretném elkérni, és ha távozni szeretnének, rendezzük a fizetést. Addig is adok egy másik kártyát, amivel közlekedni tudnak. Ezekre kérem, nagyon vigyázzanak.

- Hallottad Sun Ji? Vigyázz rá. – nyújtja át nekem az egyiket Changjo.

- Igen, hallottam. – kimérten próbálom tudtára adni, hogy nem vagyok hülye.

Utálom, mikor úgy kezel, mint egy gyereket.

- Viszont látásra. – hajol meg a recepciós.

- Viszlát. – köszön el Changjo és megint elkezd rángatni. Kirántom markából a felkaromat, mert szorítása egyre fájdalmasabb.

- Hagyjál már. – idegességemben olyan erősen nyomom meg a lift gombját, hogy beszakad a körmöm. – Ajj basszus, ez nagyon beszakadt. – nézegetem.

- Hagyjad.

- De ha beakadok valamibe és lerántom, az annál jobban fog fájni. – piszkálgatom tovább.

- Persze, akkor inkább tépd le most. – megrázza a fejét.

Elegem van. Megnyomom a következő emelet gombját és kiszállok. Inkább megyek a lépcsőn, csak ne kelljen ezzel egy légtérbe lennem. Hátra se nézek, nem figyelem a reakcióját, csak elindulok a lépcsőház irányába.

Sajnos még csak a 12. emeletre jutottam, innentől még vissza van pont 20. Ez is csak én lehetek.

Már az elején leveszem a cipőmet, mert képtelenség, hogy ezt mind magas sarkúban másszam meg.

Elindulok, de a 25. emeletnél kipurcanok. Ezt már nem bírom. Úgy döntök, hogy innentől már lifttel megyek. Visszasétálok immár a cipőmbe a nagy, fém ajtóhoz és hívom a szerelvényt. Amint megérkezik, beszállok egy férfi mellé, aki szintén a legfelső emeletre megy.

Amint kiszállok, JongHyunnal találom magamat szembe.

- Megvártalak. Kíváncsi voltam mikor jössz. – ellöki magát a faltól és mellém szegődik. – Ú, kicsit megizzadtál. Nedves a hajad. Út közbe megerőszakoltak?

Már megint kezdi, vagyis folytatja.

- Lépcsőt másztam.

- Meddig jutottál? 13. emelet?

- 25.

És végre befogja. Ezt a módszert kellett volna már az elejétől használnom. Ha nem figyelek megjegyzéseire, nem fog bántani.

- Ez a mi szobánk. – a kártyaleolvasóba behelyezi és végig húzza a kártyát, az ajtó egy sípolással jelzi, hogy miénk a pálya.

Benyitok, és azonnal végig szaladok az egészen.

- Úristen, úristen, úristen. Le tudnám élni itt az egész életemet. Ez kurva szép. – Nem nagyon szoktam káromkodni, de ennek most ki kellett jönnie.

- A kurvák nem szépek. – helyesbít Changjo. – Bár lehet neked tetszenek. Hasonlítani akarsz hozzájuk? Igaz is, nincs munkád most amúgy se. Elmehetnél annak.

Most aztán eltört a mécses. Megállok egy helybe a franciaágy előtt, leveszem a cipőmet és nekihajítom Changjonak, aztán én magam vetődök rá. Az ágyra teperem, csuklóit erősen nekiszorítom a matracnak, orrunk szinte összeér, olyan közel hajolok hozzá. És akkor valamilyen oknál fogva megcsókolom.