32. ~ Költözés megint.

Szája enyémhez ragadt. Egyszerűen nem tudnám elrántani a fejem, mert 1. megdermedtem 2. Chunji teljesen a falhoz nyom, fejemet tenyerei között tartja.

Changjo viszont cselekszik, amiért hálás vagyok. Ellöki tőlem ChanHeet, megfog és kiszalad velem az épületből. Betuszkol az anyós ülésre, beszáll Ő is, és ránk zárja az ajtót.

Az út alapján hazafelé mehetünk, de nem vagyok benne biztos. Az utca, amit most járunk, nem túl ismerős.

- Hova viszel? – kérdezem.

Mintha meg se hallott volna.

- Kérdeztem valamit! – feljebb emelem hangom, de szavaim után megint csak nagy a csend. – Mit vétettem? Nem én tehetek róla. Megakadályozni se tudtam volna… - próbálom bevédeni magam.

- Jó, ebben igazad van. De egy ideig nem foglak tudni megcsókolni téged. Nincs gusztusom hozzá.

- Mégis, mennyi azaz egy ideig? – megremegek. A félelem uralja egész testem. Ha most úgy dönt, hogy itt mindennek vége, én elveszek. Elveszek a nagyvilágban, elveszek élni.

- Még nem tudom. Talán jobb lenne, ha egy darabig nem is látnánk egymást. Hidd el, jót tenne neked is, meg nekem is.

Könnyeim elhomályosítják látásomat.

- Nekem miért lenne jobb? Changjo, Én téged szeretlek! – suttogom.

- Bizonyítsd be! Nem hiszek neked addig, ameddig nem teszel értem valami olyat, amivel kimutatod az irántam érzett hatalmas szerelmedet. Már ha az hatalmasnak mondható…

- Mit kéne tennem? – letörlöm könnyeimet. Meglátom végre a reménysugarat az alagút végén. Talán nincs minden veszve.

- Azt neked kell kitalálnod. Én nem segítek.

Elgondolkodom, hogyan is tudnám bebizonyítani, hogy mennyire szeretem… Valami ütős dolog kéne, már ha Changjo igényeire is figyelmet fordítok. A legtöbbet kell most magamból kihoznom.

- Amúgy hova viszel most? – kérdezem újból.

- A kávézóba.

- Miért? – összevonom a szemöldökömet.

- Hogy átadjalak Ni Yaenek.

- Ahaaa… - Várjunk csak. Ni Yaenek? – Miért?

- Utánad hozom pár cuccodat is. Megtudod mondani Ni Yae lakcímét? A bőröndöket majd oda viszem.

Már megint költözök. Ez az!

- Majd Ő elmondja. Nem tudom, hogy hol van pontosan. Changjo. Kérlek! Menjünk haza. – könyörgöm.

- De ahhoz kell tudnom a lakcímet. Most kénytelen vagyok a kávézóba menni először. Meg hát a barátnődnek is kéne arról tudnia, hogy nála leszel egy ideig.

- Nem úgy értem. Oda haza, ahol eddig éltem.

- Az hol van? Mielőtt még megtörtént volna azaz eset, hogy mi találkoztunk, hol laktál?

- Istenem! – felkapom a vizet. – Changjo! Én arról beszélek, ahol eddig laktunk. Együtt! Azt a helyet, ahol először találkoztunk. Ahol szerelmes lettem beléd! – az utolsó szót már szinte üvöltöm.

És megint csak a motor zúgását lehet hallani és a környező autók suhanását. A levegő nyomasztó a kocsiban, ezért lehúzom az ablakot.

- Sunnyt is elhozom, ha nem gond Ni Yaenek. Hiányozni fog. – leállítja a parkolóban a kocsit.

- Hozd.

- Nem jössz be? – mutat a kis kávézó felé.

- A-a. Majd te elintézed magad.

Duzzogva bámulom a járókelőket, míg Changjo besétál a volt munkahelyemre, és megtárgyalja a dolgot barátnőmmel.

Még mindig azon töröm a fejem, hogy hogyan is tudnám kimutatni valódi érzéseimet. Egy sima testi kontaktus itt már nem elég. A szavak se segítenek ilyenkor. Csak is valami nagy dolog jöhet szóba. De mi? Talán legjobb barátnőm tud ebben segíteni… Lesz időnk bőven gondolkodni, mer Choi JongHyun nem fogja beadni a derekát egykönnyen. Ahhoz túl szívtelen.

Miért vagyok mégis szerelmes belé? Lehet Chunjival egyszerűbb lenne a helyzet,de mégis, szívem minden egyes üteme azt súgja. Jonghyunt kell szeretned.